Kóka János: A versenyképesség csak eszköz

Vágólapra másolva!
Az [origo] vendégszobájában chatelt Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter. Olvasóink elsősorban épülő autópályákról, tömegközlekedésről, a bérszínvonal uniós szintre emeléséről, valamint politikusi pályájáról faggatták a minisztert.
Vágólapra másolva!

Tisztelettel üdvözlöm a netezőket, javaslom a tegező formulát a "beszélgetésben".

Mikor gondolt először arra, hogy politikai pályára lép? Mennyire van megelégedve? Erre számított? (holmi_01)

Gyurcsány Ferenc kormányának megalakulásakor rövid idő alatt kellett válaszolnom, váratlan felkérésre. Én szakminiszterséget vállaltam, a következő lépés az volt, amikor néhány hónapra rá eldöntöttem hogy politikussá válok.

Nem tudok válaszolni arra, hogy ezt vártam-e, hiszen soha nem tekintettem várakozással a politikusi lét irányába. Az viszont biztos hogy belülről sokszor még bürokratikusabbnak, lassúbbnak, kevésbé hatékonyabbnak tűnik a rendszer, mint amilyennek azt a gazdaság képviselőjeként láttam.

Ön nagyon sikeres üzletember. Az Elenderrel igen nagyot fogott, amihez gratulálok. De miért jó önnek ez a mostani munka? Nem gondolt még arra, hogy nem ezt kellene csinálnia? Ennyi pénzből nagyon nyugodt életet élhetne bárhol... (cool)

Hiszek abban, hogy kell egy új politikusi generáció ahhoz, hogy legyen elég bátorság a politikában, meglépni olyan dolgokat, amelyek a rendszerváltás óta elmaradtak. A '90-es évek második fele óta nem történt érdemi reform Magyarországon. Változatlan struktúrák, bebetonozotott intézmények, rendszerek közötti átjárhatatlanság, korlátozzák azt a páratlan fejlődési lehetőséget, amely Magyarország számára most nyitva áll. Ennek megvalósításához nagyon sok olyan típusú döntésre van szükség, mint amilyet az ember üzletemberként megléphet. Én a siker ezen eszközeit szeretném hozzáadni egy új magyar politikához.

Ön az üzleti szférából érkezett. Miért nem veszi át az ottani kommunikációs gyakorlatot? Szerintem a mostani tárca-, illetve kormánykommunikációra ráférne némi "profizmus". (kicsivandor)

Igyekszem, de ígérem, még jobban igyekezni fogok :)

Most véget ért Ázsiai útja kecsegtet komolyabb gazdasági kapcsolatok kialakulásával, és ha igen, akkor mely területeken? (kicsivandor)

Körülbelül 200 milliárd forintnyi projektről tárgyaltunk, 25 magyar cég jelenlétében, vagy képviseletében. Tizenegy együttműködési megállapodást írtunk alá, és több százmillió dolláros exportbővítés lehetőségeit kutattuk a meglátogatott három országban. Elsősorban a gépgyártás, energetika, informatika, gyógyszeripar és az egészségügyi termékek területén vagyunk távoli országokban is versenyképesek.