Antal Dániel: Magyarországon átfogó vasúti reform zajlik

Vágólapra másolva!
Magyarország számára a vasúti tranzit-teherforgalom jelent komoly lehetőséget a következő években. Antal Dániellel a Magyar Vasúti Hivatal elnökével olvasóink a vasúti piac liberalizációjáról, a MÁV megújulásáról, és a vasúti szabályozásról beszélgettek a Vendégszobában.
Vágólapra másolva!

Mindenkinek szép napot kívánok, várom a kérdéseket!

- Mi a szerepe a Magyar Vasúti Hivatalnak? Eddig ilyenről nem hallottam. [jean luc picare]

- A vasúti hivatal feladata, hogy új vasúttársaságokat engedélyezzen, és olyan szabályokat állapítson meg, amivel együtt tudja használni a magyar pályát.

- Január elsejétől, ha jól tudom, liberalizálták a vasúti teherszállítást. Mennyire tolonganak a cégek? [jean luc picare]

- A liberalizáció az EU-csatlakozásunk pillanatától megkezdődött. Január 1-től az változott, hogy egyszerűbb és kedvezőbb szabályokat állapít meg az új törvény. Úgy látom, hogy ennek kedvező a fogadtatása, csak az elmúlt két hónapban két új vasúttársaság engedélyezése kezdődött meg. Összességében arra számítok, hogy jelentős érdeklődés lesz: ebben az is segíthet, hogy Románia hamarosan csatlakozik az EU-hoz, és az ő integrációjuk elégséges közúti kapcsolat hiányában a vasút nélkül nem megoldható.

- Tavaly nagyon komoly harcokat eredményezett a teherszállítás részleges libarlizálása. Mi a helyzet most, elfogadta a MÁV, hogy mások is vannak a piacon? [guvatgenya1]

- Természetes, hogy a versenytársak kemény harcot folytatnak ezen a piacon is, és az mindig különös helyzet az, ha valakinek akkora erőfölénye van, a versenytársaival szemben, mint a MÁV-nak. A Magyar Vasúti Hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal közös felelőssége, hogy elfogadtassa a MÁV-val azokat a szabályokat, amelyeket a tisztességes piac fejlődéséhez be kell tartani. A MÁV véleményem szerint el kellett, hogy fogadja ezt a helyzetet, de szokatlan a MÁV-nál dolgozóknak, hogy más is van a pályán. :)

- Mikor várható átfogó vasúti reform Magyarországon? Egyáltalán lesz ilyen? [ratabah]

- Az a véleményem, hogy Magyarországon átfogó vasúti reform zajlik. A tavalyi évben megszületett a "rendszerváltó" vasúti törvény, kialakultak az európai unióban szokásos intézmények, és megkezdődött a MÁV szerkezetváltása is. Tavaly szeptemberben egy kormányhatározat rögzítette a reform további lépéseit is, 2007-ig.

- Mikorra várható a magánvasutak Magyarországi közlekedésének szabályozása a MÁV utasítás rendszeréhez hasonló keretek között? [Sifka]

- A MÁV a totális államfelfogás keretében 1949-ben a magyar állam része lett. A magyar vasúti jog MÁV-joggá vált, amely aztán 1993-ban, amikor a MÁV-ot részvénytársasággá alakították, a magyar vasúti jog belső jogi norma maradt. Ez nonszensz! Azokat a szabályokat, amelyeket mindenkinek be kell tartani, jogszabályokban kell rögzíteni. A közúti közlekedés átalakításakor sem az volt a cél, hogy mind a 4500 fuvarozó vállalkozás az egykori Volán-Tefu vagy a Hungarocamion belső szabályozását vegye át. Ahogy a közúton a KRESZ mindenkire vonatkozik, úgy a vasúton is meg kell állapítani a mindenkire vonatkozó szabályokat. Ennek első lépése az lesz, hogy az új törvény adta felhatalmazás révén a forgalmi utasítások jelentős része miniszteri rendeletben lesz kihirdetve.

- Mire való a vicinálisokon a nagyvasúti jellegű szabályozás? Egyszerűsített ügyvitel is van a világon! [Doktoroff]

- Az új vasúti törvény lehetővé teszi, hogy a gyér forgalmú pályahálózatok térségi vasúttá alakítva a saját szabályaik szerint működjenek tovább. Én is értelmetlennek és végtelenül pazarlónak tartom azt, hogy ugyanaz az előírás vonatkozzon a Budapest-Hegyeshalom vonalra, mint egy ipolysági mellékvonalra. Amint lesznek térségi vasutak - remélem egy éven belül - rájuk egyszerűbb szabályok fognak vonatkozni. Számomra kiváló példát jelentenek a független kisvasutak, amelyek pontosan a nagyvasúti túlszabályozottságot mellőzve, fillérekből képesek fejlődni. Szerintem a nagyvasút mellékvonalakon rengeteget tanulhat, a jóval egyszerűbb ügyvitellel működő kisvasúti társaságoktól.