Kovács László: "Az euróval sem jön el a Kánaán"

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság magyar biztosa, Kovács László szerint a társadalmi igazságosság érdekében csökkenteni kellene a munka adóterhelését, és növelni a fogyasztás, a környezetszennyezés, a vagyon adóztatását. A Brüsszelben adóügyekkel foglalkozó egykori külügyminisztert arról is kérdezték olvasóink a Vendégszobában, hogy mi a véleménye a jelenlegi kormány intézkedéseiről és hogy tervez-e az EU uniós adót.
Vágólapra másolva!

Üdvözlöm a fórumozókat! Mivel május 9-e Európa napja, szívesen beszélnék arról, hogy miért jobb bent, mint kint - mármint Magyarországnak az EU-ban. Mit adott a tagság Magyarországnak és Magyarország mit adott az uniónak.

Mire számít, meddig marad uniós biztos? [profit54]
- A Barroso-bizottság mandátuma 2009 novemberében jár le.

Ha az árak EU-s szintűek, akkor a fizetések miért nem, hogy az ember meg tudjon élni? [intelshide]
- Az árak nem teljesen azonosak. Mivel Brüsszelben élek, viszonylag könnyen össze tudom hasonlítani a belga és a magyar árakat, de gyakran megfordulok más uniós országokban is. Néhány példa: annak a körülbelül 60 négyzetméteres lakásnak, ahol lakom, a havi bérleti díja több mint 300 ezer forintnak felel meg. Magasabbak a magyarnál az élelmiszerek árai, az éttermi árak, de meglepő módon olyan cikkeké is, mint a plazma- vagy LCD-tévék. Persze magasabbak a fizetések is, mégpedig annyival, amennyivel magasabb a munka termelékenysége. Ebben pedig Magyarország egyelőre még elmarad az uniós átlagtól. Még egy összehasonlító adat: az egy főre jutó nemzeti összterméket számítva Magyarország ma az uniós átlag 63 százalékát éri el, 3 éve ez csak 60 százalék volt. Írország, amely a csatlakozáskor a közösség egyik legszegényebb országa volt, ma a 3. leggazdagabb, de ehhez több mint 25 évre volt szüksége.

Kár szerintem az eurót addig bevezetni, míg el nem érjük keresetileg is az uniót. [real29]
- Az euró bevezetésének előnyei és a kereseti szint között nincs összefüggés. Az eurózóna tagállamai között is van kereset-színvonalbeli különbség. Az ez év január elsején az eurót bevezető Szlovénia az egy főre jutó GDP tekintetében az uniós átlagnak kicsivel több mint 70 százalékát éri el, a bevezetés mégis helyes lépés volt.

Ennek a végül is "zárt" gazdasági rendszernek lehet olyan következménye, mint anno az Osztrák-Magyar Monarchiában? Erősödés, jó életszínvonal, viszont a nemzeti indentitástudat fokozott halványítása... [.Husky.]
- Az európai integráció erős leegyszerűsítéssel ugyan, de következményeit tekintve hasonló eredménnyel jár a tagállamok számára, mint annak idején a Monarchia. Az EU gazdasági ereje nagyjából azonos az USA-éval, ez ma a világ legnagyobb egységes versenypiaca (több mint 480 millió fogyasztó). A világkereskedelemben vezető szerepet játszik (például Kína legnagyobb kereskedelmi partnere), összességében a világgazdaság és a világpolitika egyik meghatározó tényezője. Ez minden tagállam számára előnyös.

Ha jön az euró, az maga a Kánaán lesz nekünk, legalábbis ezt sulykolják. De mi van az árnyoldallal? Olyan nincs? [uzssob]
- Azt gondolom, hogy egyetlen felelős politikus vagy gazdasági szakember sem ígér Kánaánt az euró bevezetésével, mint ahogy nem ígért ilyet az uniós csatlakozással sem. A lényeg, hogy a mérleg egyértelműen pozitív, hiszen, például, az euró bevezetéséhez csökkenteni kell a költségvetés hiányát és az államadósságot. Ehhez elkerülhetetlenek a megszorítások és a reformok. De az ésszerűség az euró bevezetése nélkül is ezt diktálná.

Lát egyáltalán esélyt arra, hogy 10 éven belül euróval fizessünk, mint számos (rosszabbul startoló) szomszédunk, akiknek ez már sikerült? [Begbie1]
- A magyar kormány a sokat emlegetett konvergenciaprogramban azt vállalta, hogy 2009-re eléri az euró bevezetésének követelményeit. Így többek között azt, hogy a GDP 3 százaléka alá kerül az államháztartás hiánya, a külföldi adósság pedig a GDP 50 százaléka alá kerül vagy azt legalábbis megközelíti. Ezenkívül az infláció nem haladja meg több mint másfél százalékkel a 3 legalacsonyabb inflációjú ország átlagát. Ezt követően a szabályok szerint 2 évet kell eltölteni a közös pénz "előszobájában", hogy bebizonyosodjon a helyzet tartóssága. Akkor következhet az euró bevezetése, így legkorábban 2011-ben.

Az euró bevezetésének az osztrákok sem örültek, mi miért tennénk? Jó lesz nekünk a közös valuta? [bpanni68]
- Az euró bevezetése a legtöbb tagállamban vitát váltott ki, s mai is vannak, bár nem sokan, akik visszacsinálnák. A közös pénznek azonban számos előnye van, a gazdaság, a pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok, de a magánszemélyek számára is. Gondoljon csak arra, hogy ha elindul egy több országot érintő túrára vagy hivatalos útra, nem kell többféle valutát magával vinnie vagy veszteséggel átváltogatnia. Euróval a zsebében már 13 országot utazhat végig, s ez a szám csak növekedni fog.