Gonosz beszólások, kedves kérdések

Vágólapra másolva!
Egy órába ennyi fért bele, holott ezer chatelő szorongott a Trefort Való Világ szobájában, és nyilván sokaknak akadt még kérdése. A válaszokból kiderül, hogy a fiatalok Gálvölgyit várják látogatóként, önmagukat jobbnak tartják, mint a VV1-es csapatot vagy a VV2-es garnitúrát, de a vicces lakók elárulják azt is, hogy Segal és Pandora mellett még Bogáncsot tartják nagy favoritnak. Leo megtörve bevallja, hogy újra nem vágna bele, Csaba pedig arányos nőt követel, így két hónapnyi önmegtartóztatás után.
Vágólapra másolva!

- Ágicától szeretném kérdezni, mit is érez valójában Leo iránt, mert a tv képernyőn keresztül iszonyúan szerelmesnek tűnik, de mintha nem merné beismerni magának. Pedig annyira összeillenétek, én őszintén drukkolok! (tbtimea)
Ágica: Érzelmeim viharában állok. Pontos választ magamnak sem tudok adni, de köszönöm, hogy gondolsz ránk. Jólesnek ezek a szavak. Millió puszi neked.

- Mi a kedvenc állata Milónak? (szivadovevo)
Milo: Basset hound.

- Szilvi, figyelj kicsit jobban oda magadra, és akkor minden rendben lesz. (szandi28)
Szilvi: Rendben, megpróbálom, de itt bent minden sokkal nehezebb. Puszillak.

- Indi, nem félsz, hogy álmodban levágják a hajad? Kár lenne... (zsanko)
Indián: Nem félek. De aki megpróbálja, az dead man.

- Milo, szerinted a villán kívül is folytatódik a viszonyod Marcsival? (nyuszijani)
Milo: Erre most még nem tudom a választ.

- Katka! Mi hiányzik a legjobban otthonról? Te vagy a nyerő! Puszik! (norcsi84)
Katka: A kicsimicsim (Justin) és a családom. Köszönök mindent. Puszi

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

- Frenki: Szereted még a te Manócskádat szerelemből? (muki20)
Frenki: Az a baj, hogy még mindig a szívemben van, de néha az eszemre kell hallgatnom.

- Csaba, szerinted mennyi esélyed van Szilvivel szemben? (nyuszijani)
Csaba: Majd meglátjuk. A nézők majd eldöntik.

- Ágica! Titeket kint mindig együtt emlegetnek Leóval mint összetartozókat. Bent többen nem akarják a kapcsolatotokat. Ha Leo kiesne, te nagyon egyedül maradnál. Gondoltál már erre? (vazoli)
Ágica: Nagyon érdekes a kérdés. Igen, eszembe jutott már, de remélem, hogy még egy darabig itt lesz, és vagy megöljük egymást, vagy meglátjuk mi lesz. Még egyikünk sem tudja erre a választ. De köszönöm az üzenetet. Puszi!

- Melyik hazai sztárt látnátok szívesen a Villában? (GOUKI)
Lakók, konszenzus: Gálvölgyi Jánost!

- Tommyboy: a kamerában csak a hátadat látom, eltakarod a többieket! Megtennéd, hogy kicsit félreülsz? Köszi! (putymalac)
Tommyboy: Bocsi. Én is szeretlek.

- Ha Szilvi kiesik, össze fogsz jönni egy másik lánnyal a Villában? (Frenk)
Frenki: Kizárt dolog, ez egy nagyon buta kérdés volt.

- Tommy, jóképű fiú vagy, csak nagyon keveset mosolyogsz. Szomorú vagy? (b1515)
Tommyboy: A mosolyomat tartogatom Zsancámnak.

- Szerintetek ki érdemli meg leginkább a fődíjat ? (KinG_Deity)
Lakók: Mindenki megérdemli.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

- Katka, azt hiszed, mert eltört a lábad, mindenki utánad fog ugrálni? (dynamiteee)
Katka: Nem hiszem, nagyon szánalmasnak éreztem magam abban a szituációban. De most már beleadok mindent. És Te mit csináltál volna az én helyemben?

- Milo! Mit gondolsz, van esélyed, hogy megnyerd a játékot? Ha gondolod, szívesem beköltözök veled a nyereményházba. Jófej vagy és nagyon bírlak:-) (Coldplay)
Milo: Igazából nem tudom, de szívesen összeköltözöm veled, bébi. Puszi!

- Furcsa, hogy a buli estéjéről arra senki nem emlékszik, hogy ő mit csinált. De hogy a másik hogy viselkedett, azt mindenki tudja! Ez nekem fura. (Orszagjaro)
Lakók: Mi is szeretünk. Két hónap után Te hogy buliztál volna?