Müller Péter Sziámi: Csak akkor írok, amikor az angyal súg

Vágólapra másolva!
Müller Péter Sziáminak már sok ötlete valósult meg életében, és a hétvégén egy újabb rendhagyó programra készül: a Gödör Klubban péntektől vasárnapig negyvennyolc órát szeretne zenélni egyfolytában zenekarával, a Sziámival. A saját magát éneklő költőként definiáló művész a Vendégszobában persze nemcsak a világrekord-kísérletéről beszélt, így kiderülhetett, hogy szereti a nu-metalt, és azt is megtudhattuk tőle, hogy miért is jó élni.
Vágólapra másolva!

Miért hív mindenki Müller Péter Sziáminak, és nem csak simán Müller Péternek? [bad]
- Gyerekkoromban írtam egy regényt egy sziámi ikerpárról, amit aztán kidobtam, mert gyenge kettes lett, és akkor a haverok elkezdtek így szólítani. Aztán lett a zenekar, és aztán az édesapámmal, aki szintén M. P., elkezdtünk együtt darabokat írni, és kicsit hülyén nézett volna ki a plakáton, hogy "írta: Müller Péter és Müller Péter", így mellé írtuk a Sziámit. A fiam meg Müller Péter Jonatán.

Minek tanultál? [trefi101]
- Tényleg, minek is?

Hogy kerültél a popszakmába? [zemike]
- Sehogy, nem vagyok benne.

Hogyhogy nem vagy a popszakmában? [mcdodo]
- Az nem olyan, mint az életem. Inkább a rockszakmában vagyok, ami viszont nem egy tánc.

Először is szeretnék gratulálni az eddigiekhez! Mért pont ez a stílus? [hoodlium girl]
- Köszönöm. Ez nem stílus, hanem segélykiáltás, ami maga az ember.

Mióta énekelsz? [rendicsek]
- Egyéves korom óta, kis szünetekkel!

Melyik együttesben szerettél a legjobban énekelni? [ez szinvonal!!!]
- A Neuroticban vendégeskedtem egyszer, például ott, meg az összes többiben.

Menyhárt Jenővel tartjátok a kapcsolatot? [ez szinvonal!!!]
- Folytonosan és kiválóan, ha itt van, ha ott.

Milyen ideológiára van felhúzva a hétvégi zenei maraton? [katona phaedra]
- Gyártsak neki? Ki nem állhatom az ideológiákat. Kedvünk van egy kis kalandhoz, meg 5 év után most van új lemez, gondoltuk, megünnepeljük egy kis nemalvással, meg a hatvan-egynéhány éber művészkollegával, aki jelentkezett, hogy velünk alkot ebben a 48 órában.

Hogyan kell elképzelni ezt a maratoni zenélést? 48 óra jam? [j_picare]
- Vannak fix pontok. Hajnali első menet pl. wake up!, aztán shake up!, aztán make up! Péntek este 10-től Fogjad már meg! lemezbemutató, szombat este 8-tól Eric Satie, este 10-től URH, Kontroll, Sziámi, Joy Division, Seress Best Off.

Úgy érzed, igény van még manapság a Sziámira a Nagyszínpadon? Csak mert egyöntetű vélemény, hogy mások jobban megérdemelnék. [_hosszúhajú pasi]
- Mikor hogy. Volt két gyenge év, amikor csak a házigazda jogán mentünk, és akkor is csak azért, mert hívtak. Kb. egy éve jó a zenekar, az új lemezre is jókat mondanak, majd meglátjuk.