Unisex: "Még nem volt rossz fellépésünk"

Vágólapra másolva!
"Vidám zene, de a szövegeknek is van mondanivalójuk" - állítja az Unisex zenekarról két tagja, Erdélyi László és a Megasztárból ismert Kósa Ivett. A Vendégszobában eldicsekedhettek azzal, hogy az együttest hívták már külföldre is, pedig még a szövegeket nem is értették. Ami pedig Paris Hiltont illeti, az Unisex fele (nem áruljuk el, melyik) egy hétig még járna is vele.
Vágólapra másolva!

Ki volt az együttes névadója? [dr.csajozó]
- Erdélyi László és Barabás Zoli (ex-Juventus rádió). Mindez 1997 tavaszán történt.

Kósa Ivett az a Kósa Ivett, aki a Megasztár-ban is volt?
- Igen. Miért, ismersz másik Kósa Ivettet is? Mert a neten én is hallottam, hogy sokan vagyunk.

Melyik zenei stílusba soroljátok magatokat? [Jim Morrison26]
- Pop-rock műfajba. Dallamos, vidám zene, és a szövegeknek van mondanivalójuk.

Hogyhogy mostanában nem lehet rólatok hallani? [Dj No1]
- Egyszerű a válasz: lemezt csináltunk idáig, pontosan egy évig, ami most novemberben jelent meg.

Ismerős a nevetek, de nem jut eszembe, hogy milyen számotok van. [Andicsek]
- A most megjelenő lemezünkről készült két klip, az egyik a Szerelem sose volt és a Viva játssza is az új klipünket, aminek a címe: Két nap kel fel.

Hogyan éreztétek magatok a klipforgatás alkalmával? [Hangyuci]
- Az utolsó klipünk forgatása éjszaka történt, egy hangárban vettük fel, és nagyon izgi volt. Reggel éreztük csak igazán, hogy mennyire elfáradtunk. Amúgy a klipforgatás mindig kihívásokkal teli, hiszen nagyrészt rajtunk múlik, hogy jól sikerül-e.

Rockeres klipet készítetek? [Hangyuci]
- Erre a klipre ez nem igazán találó, mivel maga a dal nagyon vidám, és erre kellett alapozni a klipet is.

Hány albumotok van? [dr.csajozó]
- Ez a hetedik.

Kislemez mikor lesz az új albumból? [BabuCii]
- Már láthatod és hallhatod a Viván. Ha minden jól megy, a nagy rádiókban is.

Mikor lesz koncertturné Magyarországon? Kaptatok a közeljövőre külföldi felkéréseket? [BabuCii]
- Turnét nem szerveztünk, de várjuk a felkéréseket, reméljük, jó sok lesz belőle. Külföldi fellépéseink voltak a nyáron, jelenleg nem kaptunk felkérést.

Kár, hogy nem futottatok be Európában. [dr.csajozó]
- Mi nagyon szeretnénk itthon érvényesülni és a hazaiaknak adni. Ami pedig Európát illeti, még befuthatunk.

Hol lesz a következő fellépésetek? [Exterke23]
- A lemez megjelenése miatt valószínűleg novembertől várhatóak fellépések. A honlapon láthatók lesznek.