Piramis: "Az öröm a legnagyobb motiváció"

Vágólapra másolva!
Bár a Piramis megalakulásának 30. évfordulóját tavaly ünnepelhette a zenekar, akkor mégsem volt alkalma az együttesnek közösen ünnepelni, így idén, karácsonyra áll össze eredeti felállásban a legendás csapat. A hetvenes évek második felének talán legnépszerűbb magyar rockzenekara, 14 év után áll majd újra színpadra a Papp László Sportarénában, és természetesen a Vendégszobában is erről faggatták Révész Sándort és Závodi Jánost a leginkább.
Vágólapra másolva!

Mennyire volt nehéz elindítani egy zenekart akkoriban? Technika? Anyagiak...? (Alex Noise)
Révész: Nem volt nehéz.

Én vajdasági lány vagyok és azt szeretném kérdezni, hogy csináljátok, hogy ennyi éven át még most is népszerűek vagytok? (démoni lány )
Závodi: Abban az időben nagyon népszerű volt a Piramis, azóta is játszunk különböző formációkban. A minőségre és a hitelességre törekedtünk, valószínűleg ezért szeretnek minket.

Együtt is maradtok most már? (hajsz ágnes)
Révész: Körülbelül 2 évre szóló terveink vannak.

Mikor alakult meg az együttes? (CsacskaFlorecita)
Závodi: 1975 novemberében.

Som Lajos és Gallai Péter játszik az együttesben napjainkban is? (Biciglis)
Igen.

Melyik tantárgyat utáltátok a suliban? (Dusilovag)
Závodi: matematika, fizika, orosz; Révész: kémia, matematika, fizika.

Szeretitek a focit? Hogy érint benneteket Öcsi bácsi halálhíre? (a lelked melegét)
Závodi: Szomorú, hogy Öcsi bácsi meghalt. Szerintem nincs olyan ember, aki ne szerette volna őt. Az ő idejében lelkes futballrajongó voltam, akkor még jó is volt a magyar futball. Manapság már nem nézek magyar meccseket. Egyébként szeretem nagyon a futballt, ha jól játsszák.

Külföldi turnét nem terveztek? Sok magyar kíváncsi lenne rátok az összeszűkült határokon túl is. (36F(USA))
Révész: A környező országok magyarlakta területein terveztünk koncerteket.

Remélem, ez a koncert is lesz olyan színvonalú, mint a múltkori, már nagyon várom, és akkor ezekszerint lesz új lemez is? (csigbig)
Révész: Köszönjük a bizalmat. A 49. próbán vagyunk ma túl, nagyon komolyan készülünk, és lesz új lemez is jövő év tavaszán.