Váradi Roma Café: "A rajongóink 70 százaléka nem roma"

Vágólapra másolva!
Március 6-án ad koncertet a Művészetek Palotájában, áprilisban pedig országos turnéra indul a Váradi Roma Café, mely zenekar úgy gondolja, mindenkinek szól a zenéje. Bár a közeljövőben külföldi turnét is terveznek a fiúk, akkor se mondanak nemet, ha születésnapi buliba hívják őket játszani.
Vágólapra másolva!

Hogy vagytok? [juccc]
- Köszönjük szépen, nagyon jól vagyunk, készülünk a március 6-ai koncertre.

Hol lesz a koncertetek? [Andi Ózdról]
- A Művészetek Palotájában, a Bartók Béla hangversenyteremben.

Mit gondoltok, nem valami olyan helyen kellett volna a koncertet szervezni, ahol táncolni is lehet? Készültök rá nagyon? [fgf859]
- Nagyon sok helyen játszunk, és arra, hogy táncolj a zenénkre, nagyon sok lehetőség van. Mi most nagyon készülünk a koncertre, és őszintén reméljük, hogy ülve is élvezni lehet majd.

Remélem, jó kis hangerő lesz a MÜPA-ban. Voltam már a BB hangversenyteremben, de nem voltam elájulva. Igaz, más jellegű koncert volt. Meg tudtok nyugtatni? [fgf859]
- Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a hangzásra, és ezt több napig fogjuk próbálni, hogy egy ilyen teremben ez a stílusú zene a lehető legjobban szólalhasson meg. Több hangmérnök dolgozik most is ezen.

Felcsendülnek majd az előző albumok számai is? Melyikőtök válaszolgat most szorgosan nekünk? [fgf859]
- Artúr és Gyuszi válaszolnak, és igen, az előző albumok kedvenc számai is el fognak hangzani.

Nagyon jó lett az új klipetek, és nagyon aranyosak a gyerekek is. [vegasboy]
- Köszönjük szépen! Örülünk, hogy a gyerekek előadásában is vissza tudtuk adni a Váradi Roma Café hangulatát. Amúgy az album címe miatt (Isten hozott a családban!) vannak gyermekek a klipben. Úgy gondoljuk, hogy fel kellene már figyelni ezekre a tehetségekre!

Valamelyik nap láttam az egyik zenecsatornán az új klipeteket. Ezek szerint most már előtérben lesztek, támogat a média, aminek nagyon örülök! Lesz a közeljövőben országos turné? [@forma1girl@]
- Igen, áprilisban indul, és ez lemezbemutató koncertsorozat lesz, amire már most nagy erőkkel készülünk.

Várható mostanság valami új CD megjelenése? [Bera910]
- Most jött ki, és már a boltokban is meg lehet venni, sőt még maxi is van.

Magyarországon hol fogtok még fellépni? Pécsre nem jöttök? [SweetHome1968]
- Áprilistól minden városban lemezbemutató koncertet fogunk adni, így Pécsre is el fogunk látogatni.

Felléptek idén a Szigeten? [paragulisz]
- Nem lépünk fel a zenekarral, úgy döntöttünk, hogy inkább a nyári turnéra koncentrálunk majd, ezért kénytelenek leszünk kihagyni.

Van állandó helye a zenekarnak, ahol esténként játszik? [Erni59]
- Minden szerdán játszunk a Pesti út 41/c szám alatt.

Hova valósi az együttes? [Macuci_Debibol]
- Borsod megyéből származunk, Ózdról.

Hány albumotok jelent meg eddig? [Petterson1987]
- Három albumunk: Járok-kelek a világban, Szeress még, Isten hozott a családban! címekkel.

Ha ki kéne emelni egy számot a tieitek közül, ami a legközelebb áll hozzátok, melyik lenne az? [fgf859]
- Több ilyen kedvenc számunk is van. Az új albumról a Pedig nagyon szép volt.