Kasza Tibi: Nem tartom magam szépfiúnak

Vágólapra másolva!
Kasza Tibor első szólólemeze hamar együtteséhez, a Crystalhoz hasonló népszerűséget ért el. Az énekes-dalszerző a Vendégszobában nemcsak popzenei karrierjéről vallott, hanem készségesen beszélt pánikbetegségéről, magánéletéről is, sőt, még az is kiderült, hogy mi köze van a londoni magyarokhoz.
Vágólapra másolva!

Nem nagyon ismerlek, te melyik együttesben vagy benne? [Loleta]
- A Crystal zenekar énekes-zeneszerzője vagyok, akinek két hete jelent meg az első szólólemeze Ha egy férfi igazán szeret címmel.

Ez azt jelenti, hogy feloszlottatok? [DEEP_FANATIKZ]
- Nem. Karácsonyra jön a következő Crystal-album, ez egy kirándulás a részemről, és nagyon jólesik. Azt hiszem, ez a legfontosabb, hogy úgy csináljunk dolgokat, hogy elsősorban nekünk tetsszen, és reméljük azt, hogy az másoknak is tetszeni fog. Ez itt így történt.

Mikor született meg a gondolat a fejedben, hogy szólóalbumot készítesz? [D-end]
- Régi nagy álmom volt ez, de igazából most sok dolog miatt döntöttem úgy, hogy eljött az ideje. Azt gondolom, hogy az a dolgunk a világban, hogy megvalósítsuk az álmainkat. A Crystal mellett a Kati elkezdett képzőművészettel, lakberendezéssel foglalkozni, a Gabi a testépítésre fordít hatalmas figyelmet. Én pedig a zenében kerestem magam számára új utat, amit hál' istennek a közönség reakciói alapján nem éreztem rosszul. Két hete vezeti az album az eladási listákat.

Mióta énekel nálatok Tóth Gabi? [huncutcicuska]
- A Gabi nagyon nagy Crystal-fan. Egyszer úgy adódott, hogy a Kati lekéste a gépét Párizsból hazafelé, és hívott, hogy nem ér oda az élő klubkoncertünkre. Én ekkor felhívtam a Tóth lányokat, Verát és Gabit, akik tündérek voltak, és beugrottak. Azóta is egy-két alkalommal erre sor került, de csak vészhelyzetben. Például most szerdán majd az Old Man's Pubban, hiszen a Kati sielni van.

Hallottam, külföldi karrieren dolgoztok. Mit szándékoztok elérni vele? [euronymus]
- Szeretném megmutatni a Crystal zenéjét egész Európának. Arra már mi is rájöttünk, hogy ez túl sok időt vesz el, ezért csak producerként, a háttérből fogunk felügyelni minden munkálatot. A Crystal Párizsból fog indulni, és egy gyönyörű és tehetséges hölgy formálja majd meg egyedül. Crystal lesz a produkció neve, és Crystal-dalokat énekel majd, mégis más lesz.

A zenekar többi tagjára nem hárul annyi feladat, mint rád? [Weka]
- Mindenki keményen kiveszi a részét a munkából. Gabival mi karöltve dolgozunk a zenei, illetve a menedzselési feladatokban, de a Kati is írt már szövegeket albumokra. Jó csapatmunka zajlik a Crystalon belül, nincsenek külső segítők. A szólólemezemen egyébként rajtam kívül még duetteket hallhattok Szinetár Dórával, Bereczki Zoltánnal és Dósa Matyival is.

Ki találta ki a Crystal nevet, és miért ez lett? Milyen ötletek voltak még? [fogmosópohár]
- Bármennyire hihetetlen is, én találtam ki, de ami ennél még furább, hogy megálmodtam. Álmomban Crystalként kezdtem el beszélni a zenekarról, felébredtem, akkor még Kati volt a párom, és rögtön mondtam neki, hogy ez lett a nevünk. Örülök a névnek, mert keresve sem találhattunk volna ennél izgalmasabb, jól csengő szót a zenénkhez.

Én nagyon bírom a Crystalt, szüleim megvették a lemezed is. Nagyon tetszik, de nem mondták még, hogy nagy a fejed? [bLoOdY_sCaR]
- Nem tartom magam szépfiúnak.

Nagyon szeretünk mi itt a csajokkal. Az lenne a kérdésünk, hogy mennyit kell még várni az új koncertedre. [szejelmes]
- Nyár végén tervezek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy nagy önálló koncertet, de ennek az időpontját még nem tudom pontosan.

Gondolom, szoktál kapni negatív véleményeket is. Ezeket hogy viseled? [Baby Barbie]
- Azért áll az ember a színpadra, hogy megítéljék. Fel vagyok készülve mindig arra, hogy valakinek nem teszik, amit csinálok, vagy netalán éppen én nem tetszem. Ezzel nincsen semmi baj, sőt néha ösztönző is. Az emberi rosszindulat néha sokkal bántóbb ennél, ami az arctalan, névtelen internet kapcsán nagyon elharapózódott.

Hogy állsz a rappel? [Rexxie10]
- Az első saját zenekarom a C.2.1. nevű rap formáció volt. Szeretem az igényes rapet is.

És a rockkal? [Weka]
- A Crystal élő koncertjein a kezdetektől fogva játszunk olyan előadóktól, mint pl. az Evanescence vagy a The Rasmus. Szeretem a Nightwisht is. Valójában minden műfajból a picit dallamosabb dolgokat szeretem.