100. Szécsi György - Luanda, Angola

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma Szécsi György válaszol Luandából.
Vágólapra másolva!

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Egy angol IT cég keresett meg, hogy Angola legnagyobb bankjában, az informatikai rendszer fejlesztésében közreműködjek. Magyarországon is ezzel foglalkozom már jó ideje, csak ráuntam a hazai viszonyokra. Egy kedves ismerősöm, aki 1988-ban járt már itt, rábeszélt: "Az sem egy utolsó élmény, hogy a Kwanza folyó partján egy sörrel a kezedben bámulod a fürdőző vízilovakat." És jöttem. Csak egy pár hónapig tart a munkám, ami éppen elég a családomnak, viszont így, dolgozva ismerhető meg legjobban az ország és az emberek hétköznapi élete. Aranyosak, de a munkában nem törik össze magukat: a két órás ebédidejüket azért nagyon irigylem.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Angola, portugál gyarmat volt, mindig is Afrika fejlettebb országai közé tartozott. Fekvése, éghajlata nagyon kellemes, ásványkincsekben (olaj, gyémánt) pedig nagyon gazdag és egykor a kontinens éléskamrájának számított. A nyár januártól áprilisig tart, nagyon meleg, de utána nagyon kellemes az idő. A több évtizedes háború öt éve fejeződött be, azóta világviszonylatban a legjobban fejlődő országok közé tartozik.

Luanda, a főváros gyönyörű környezetben, egy öböl partján terül el, a sétányt a régi portugál gyarmati épületek szegélyezik, nagyrészük még a felújításra vár. A várost kb. 4 millióan lakják ennek nagy része a külváros mentén lévő bádogvárosban. Este a tengerparti éttermekből látszanak a kivilágított teherhajók fényei, amint várnak a kirakodásra - gyönyörű. (Google Earth - Luanda.) A közlekedés katasztrofális: nincs taxi, busz, csak kékre festett roncs minibuszok. Egy ismerősöm kipróbálta: együtt énekelt a helyiekkel, de este azért nem tanácsos próbálkozni. Alig van szálloda, az infrastruktúra lepusztult, de itt legalább épülnek az iskolák, kórházak, vagy például az irodaházak tetején helikoptereknek leszállópálya. A fejlődés egyelőre az autókat látva kézenfekvő: a hatalmas terepjárótól állandósult a dugó. "És nagyon szegények arrafelé az emberek?" Igen, de másképpen, mint gondolnánk: nem éheznek, lehet, hogy semmilyük sincs de a tenger, a fák, elegendő táplálékot adnak és nem kell aggódni a fűtés miatt sem, a bádoglemez meg teljesen megfelelő az eső ellen. Nem kell a lakásra sem költeni, úgyis mindig az utcán zajlik az élet, az ajtó is felesleges dolog. Mivel nincs ipar, nincs nagy környezetszennyezés, az égő, rothadó szemétdombokat leszámítva. Van viszont rengeteg por, szemét és sár. Egyedül a malária - egy bizonyos fajta szúnyog által terjesztett betegség - veszélyes de gyógyszerrel (is) elvileg lehet védekezni ellene.

Miben jobb a hely ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Az élet minősége jobb, de ez nem az anyagiak miatt, hanem, hogy van idejük az életre: a szórakozásra, az ismerősökre, a bulira, táncra, a zenére bármikor. De képesek egész nap egyhelyben ülni és nézni a forgalmat, vagy minden látható ok nélkül össze-vissza mászkálni a forgalomban.

Miben rosszabb?
A több mint ezer éves tradíció, a tudomány hiánya. Az már más kérdés, hogy mi mire megyünk ezekkel az értékeinkkel. Azért a tisztaság is hiányzik, de egészen meg lehet szokni. Ennyi takarítónőt még sehol sem láttam, de a munkájuk eredményét sem. Nagyon látványosan tudnak semmit sem csinálni, aztán ha meg igyekeznek, abból meg valami baj lesz, de ezt olyan aranyosan teszik, hogy nem lehet rájuk haragudni.

Mi hiányzik Magyarországról?
Nekem a trolibusz és a szeretteim. A helyieknek meg a csatornázottság és akkor nem lenne annyi piszok, meg betegség.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A színes ruhába öltözött lányok, fejükön a gyümölcskosárral vagy strandpapuccsal teli lavórokkal. Az érintetlen és lakatlan óceánparton lenni.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Jellemzően afrikai: átlagot tekintve rosszabb. De ha a középosztályt nézzük, akkor magasabb. Rengeteg a szegény, hihetetlen körülmények között élve, de a kevés gazdag viszont nagyon gazdag.

Mennyibe kerül egy kávé?
A világ legjobb kávéja 4 dollár (708 forint)! Sör 2-3 dollár (354-531 forint). Pizza 15-20 dollár (2655-3540 forint). Rákféleségek 15-20 dollár (2655-3540 forint). Nagy színvonalat még ezért a pénzért sem lehet várni.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
4-6000 dollár (708 000-1 062 000 forint) és egyáltalán nem luxus színvonalú.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Nem.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Igen, leszámítva a tengerparti vacsorákat, az indiai, délafriki és angolai barátaimmal.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal gondtalanabbak látom, itt is jellemző a "manjana, manjana", a ráérünk majd holnap hangulata.

Az is jellemző, hogy sokan üzletelni akarnak, nem szorgoskodni, hanem meggazdagodni és akkor vehetnek egy még nagyobb autót. Ez elég ismerős.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Egy új bevásárlóközpont, új autók, új barátnők.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A múlt héten a kongói repülőszerencsétlenség volt.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Úgy érzem itt mindig szabadidő van! Amire a helyiek nagyon büszkék, hogy a szamba, meg capoirera is állítólag innen származik.

Visszajössz?
Igen.

<