132. Fodor Antal - Zürich

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Zürichből válaszol Fodor Antal.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Szeptember óta vagyok Zürichben, feltehetőleg májusig maradok; ösztöndíjasként kerültem ide Szegedről, jogot hallgatok a Zürichi Egyetemen.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Svájc a béke szigete itt Európa közepén, mindentől független, egyetlen nemzetközi gazdasági vagy katonai szervezetnek sem a tagja; az ENSZ-be is csak 2002-ben lépett be. Ennek ellenére szinte már paranoid az a tartózkodás vagy inkább militáris félelem, ami az országot jellemzi: a világon itt a legnagyobb az egy főre jutó fegyverek száma (Svájcnak több mint 70 csúcstechnológiás vadászrepülőgépe van, a fele sem fér el a légtérben, Skandináviában gyakorlatoznak). Minden férfit minden évben több hétre behívnak katonának.

Mindezek ellenére a svájciak nagyon kedvesek. Különösen érdekes ebben a multikulturális atmoszférában élni, északon németek, nyugaton franciák, az ország déli részén pedig olaszok élnek, nem beszélve a rétorománokról, akik viszont elenyészően kevesen vannak (ők keleten élnek). Ezenfelül Svájc lakosságának 20 százaléka bevándorló. Ez itt is nagy problémát okoz, csakúgy, mint Franciaországban. Itt is erősödik az idegenellenes hangulat. Össze sem lehet hasonlítani az 50 évvel ezelőtti állapotokkal, amikor az ötvenhatos magyar menekülteket még hotelszobákban szállásolták el, és azonnali munkához és pénzügyi segítséghez juttatták őket.

Zürich Svájc legnagyobb városa 350-400 000 lakossal, egyben a legsűrűbben lakott kanton. Körülbelül 2000 magyar él itt. A belváros tele van bankokkal, itt található a Credit Suisse és a UBS központja, mondhatni a világ bankközpontja. Nagyon megbízható ország a pénz tárolása szempontjából, hiszen itt már több száz éve nem dúlt háború (ennek ellenére állandó hadkészültség van). Ugyancsak sok csokibolt található a városban, óriási választék van finomabbnál finomabb csokikból. Feltűnően sok itt az étterem, nagy éttermi kultúrájuk van az ittenieknek. Óriási magas hegyek vannak a tőlünk délebbi kantonokban. Azt mondják, a déli Alpok a legszebbek, az olaszok lakta részeken Lugano és környékén, de én még csak Schwyz, Uri és Luzern kantonokat láttam (23 kantonból áll Svájc).

Mi hiányzik Magyarországról?
A jobbnál jobb ételek, a szegedi halászlé jóféle erős paprikával, a cigánypecsenye és a csülkös bableves, ahogy csak anyukám tudja elkészíteni. De nagyon szívesen ennék akár juhtúrós puliszkát is erdélyiesen vagy finom tiszai rákból főzött ráklevest is. Itt maximum sajtból érdemes bevásárolni (fondue itteni szárazborral), vagy csokiból, de mást nem ajánlanék, esetleg a pékáru még figyelemre méltó. Viszont sok a nem jellegzetesen svájci, hanem bevándorlók által nyitott étterem: indiai, török, vietnami, olasz, francia.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A tisztaság és a friss levegő. Érezni lehet, milyen óriási különbség van a hazai és az itteni levegő között. 3-4000 méter magasból nagyon tiszta levegő önti el a várost. Az emberek mentalitását mint pozitívumot, azért nem említeném, mert engem kifejezetten ingerel az a németesen precíz túlszabályozottság, ami szerintem inkább megnehezíti az ember dolgát, mint hogy könnyítené. Nyilván vannak azért pozitívumai is ennek a hozzáállásnak, de most nem akarok olyan közhelyeket felsorolni, hogy megállnak a zebra előtt az autósok, stb.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal világviszonylatban az elsők között van, kb. 300 000 forintnak felel meg az itteni minimálbér, a létminimum tehát úgy 2000 frank (312 000 forint). Ehhez hozzá tartozik, hogy az árak természetesen nagyon magasak a magyar árakhoz képest. Nem igaz az, hogy, ahol magasabb az életszínvonal, ott boldogabbak is az emberek. Nem tudnak leállni. Hiába van meg mindenük, sőt még annál is több, mégis egyfolytában robotolnak, szerintem nem hagynak maguknak elég időt kiegyensúlyozottnak maradni. Persze én alapvetően a városiakat értem ezen, nem sok faluban jártam eddig, de azt tudom, hogy a vidékiek foggal-körömmel ragaszkodnak a falusi életformához, talán ők boldogabbak ott (nagyon szép helyeken élnek magasan a hegyek közt).

Mennyibe kerül egy buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A buszjegyek: 2 órás jegy 400 forint, napijegy 600 forint, havi bérlet 8000 forint. Diákkedvezmény nincs. A mozijegy 2500 forint körül van, a hétfői akciós csak 1700 forint. A sör ára kocsmában korsónként 1500 forint, pohár 1000 forint, boltban akár olcsóbban is hozzá lehet jutni, mint Magyarországon. Kávét nem iszom, de a Starbucksban olyan 400 forint körül már lehet kapni.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
A belvárosban olyan sokba kerül egy kétszobás lakás bérlete, hogy földi halandó nemigen fizetheti azt meg. Vannak havi 4-5000 frankért (624-780 000 forint) kétszobás lakások, a nagyobbakról nem is beszélek, mert azok árának csak a csillagos ég szab határt. A külváros inkább megfizethető: szobánként 100 000 forinttal kell számolni, ha itt akarunk lakást bérelni. Zürich a világ nyolcadik legdrágább városa.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Az ösztöndíjam körülbelül annyira elég, mintha otthon 10 000 forintból kellene megélnem, magyarul semmire. Ráadásul az egyetem pont erre a svájci ösztöndíjas helyre fizeti a legkevesebb ösztöndíjat, holott mindenki tudja, hogy itt kerül minden a legtöbbe. Dolgozom, de még így sem tudok félretenni. A munkavállalási engedéllyel kapcsolatos procedúráról pedig csak annyit, hogy én a szerencsések közé tartozom, hogy már három hónap alatt megkaptam az engedélyt. Ennyit a svájci bürokráciáról meg a túlszabályozottságról.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Itt is jogot hallgatok, mint otthon. Szerencsére sikerült olyan állást találnom, ami joggal kapcsolatos. Római jogi természetű latin szöveget fordítok. Így legalább a munkában töltött idővel is fejlesztem magam.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Jó hangulatban telnek itt a napok, sok, az egyetem által szervezett programon veszünk részt, többet járok egyetemi- és házibuliba, mint otthon. Rengeteg embert ismertem már meg, a világ minden részéből, ezek mind hozzájárulnak, hogy jól érezzem magam. Más az itteni légkör, mint az otthoni. Itt még sok minden új és izgalmas.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok tőle, hogy az itt kötött ismeretségek és barátságok az egyetemi év végével úgy elfelejtődnek, ahogy aztán szétszóródunk a világban (ti.: a legtöbb ismerősöm nem svájci, hanem más országból érkezett ösztöndíjasok: Japántól, Amerikán keresztül, Oroszországon és Törökországon át Lengyelországig vagy Finnországig, és még sorolhatnám). Amire viszont kíváncsi lennék, az, hogy milyen benyomásaim, vagy emlékeim lesznek majd 20-30 vagy akár 40 év múlva, ha majd egyszer visszatérek ide.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az itteni társasággal kapcsolatosak főként, de gyakran beszélgetünk különbségekről az itteni vagy a hazai élet közt vagy hasznos információkról, esetleg újonnan felfedezett érdekességekről (úgy értem, az itteni élettel kapcsolatban), de mostanában voltak itt, Svájcban a parlamenti választások, amin nagy sikerrel zárt az SVP, az itteni jobboldali párt (az idegengyűlölet miatt) és a zöldek.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Tűzeset történt Zürichben: a belvárosban a Großmünster előtt leégett egy ház. Lezárták a fél belvárost, és rengeteg tűzoltó és rendőr dolgozott rajta. Nem mintha gyönyörködnék mások szerencsétlenségén, de így nézett ki a látvány (én is ott voltam): hóesés, egy füstölgő ódon, néhány száz éves ház, háttérben pedig a Großmünster, Zürich nevezetes temploma, ahol annak idején a nagy reformátor, Ulrich Zwingli prédikált.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Szeretünk túrázni a hegyekben, bár most télen hideg és lavinaveszély van, ezért szüneteltetni kell. A környékbeli városokba szeretek elmenni; egytől egyig hangulatos kis középkori városokról van szó (Luzern, Rapperswill, legközelebb Winterthurba szeretnék elmenni). Persze gyakran járunk társaságba, ismerünk már néhány pubot a belvárosban.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Mint csillag az égen. Egyszer megkérdeztem egy fickót, aki Bernből jött, hogy miért jött éppen Zürichbe tanulni, mire ő azt válaszolta: mert ez a legnyüzsgőbb svájci város. Rengeteg lehetőség van, hogy jól érezze magát az ember. Most szombaton például egy finn lány által szervezett házibulin voltunk.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Egyáltalán nem kívánom. Én is otthon szeretnék boldogulni, és szerintem minden hazaszerető magyarnak ez lenne a dolga, hacsak nem nagykövet a foglalkozása. Most már senkit nem kényszerítenek rá, hogy elmenjen Magyarországról, nem is hal éhen az ember, mint amiért a 20. század elején sokan eljöttek. Nem tudom megérteni azt, aki eljön otthonról (úgy értem, ha végleg eljön).

<