180. Páldi Zoltán - Vejle, Dánia

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma a dániai Vejléből válaszol Páldi Zoltán.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Mint manapság minden fiatalon, rajtam is úrrá lett a világgámehetnék. Sajnos a főiskola alatt nem éppen a szorgalmamról voltam híres, úgyhogy hagyományos külföldi ösztöndíjról nem is álmodhattam. Elkezdtem hát kutakodni a saját szakállamra, és rátaláltam egy iskolafüggetlen ösztöndíjra, amit másodmagammal megpályáztam, és megnyertem. Így kerültem ki 2007 augusztusában Dániába. Nagyrészt zenét tanulok, és újra napközis gyerek lehetek.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Dániát, azt hiszem, nemigen kell bemutatnom, ezt már megtették helyettem az előttem szólók. Én a Jylland-félsziget keleti csücskén élek. A legközelebbi nagyváros, Vejle kb. tíz kilométerre van, a tengerparton. Ez Dánia ötödik legnagyobb városa, mintegy 60 000 fős lakossággal. A legközelebbi falu a kétezres lélekszámú Jelling, itt találhatók a világörökség részét képező Jellingi Rúnakövek, valamint Öreg Gorm viking fejedelem temetkezési helye. Innen indult útjára a kereszténység Dániában, itt építettek először templomot az országban (eredetileg fából, ami persze azóta már többször leégett). A falu kultúrtörténeti és turisztikai jelentősége tehát elég nagy.

Én pedig a Vejle és Jelling közt félúton elhelyezkedő Brandbjerg nevű településen lakom, ami összesen 12 házból áll, és a térképeken sem nagyon jelölik. Az ilyen jellegű helységek Dániában nem ritkák, elég kevés nagyváros és számtalan aprócska falu található az országban. Az utóbbiak közé sorolható a szomszédos Boring is. Nomen est omen.

Mi hiányzik Magyarországról?
A szittya szentháromság: csípős kolbász, pálinka, papa pirosfröccse. Persze hiányoznak a barátaim is, a közeli családtagjaim és az otthoni zenekarom. Meg persze hű ebem, Buberáj, ő nagyon. És a veszprémi utcazene-fesztivál, de az úgyse most van.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A jó levegő, a pontos tömegközlekedés, a tisztaság, a magas életszínvonal, a természet közelsége, a finom sörök és az itteni barátaim, különösen a nihilista izlandiak. Meg persze a romantikus klisék: sörözni Öreg Gorm sírhalmán, lebiciklizni a tengerpartra vagy a Farup-tóhoz, aminek a közepén egy vikinghajó ringatózik.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az emberek jóval kiegyensúlyozottabbak, mint Magyarországon, és ez valószínűleg a sokkal-sokkal magasabb életszínvonalnak köszönhető. Itt egy mosogató vagy egy átlag fizikai munkás is megkeres annyit, amennyiből boldogan megél, a pályaválasztás tehát nem anyagi érdekek, hanem önmegvalósítás alapján történik. Az emberek elégedettebbek, boldogabbak, gondtalanok. Az általános jólétből fakadóan nincsenek is akkora osztálybeli különbségek, mint nálunk: az iskolaigazgató egyik legjobb barátja például a szerelő és gondnoki munkákat ellátó "jó munkásember". Ilyet otthon azért nemigen látni. Az emberek itt nem akarnak mindenáron kitörni, feltörni. A konyhai kisegítő srác most nyert online pókeren egy igen nagy összeget. Nem tervez belőle dobbantani, elmegy belőle Las Vegasba pár hétre ugyan, de aztán visszajön a konyhára, mert szeret főzni.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Egy óra parkolás 9 dán korona (315 forint), a mozijegyet 75-ért (2625 forint) vesztegetik, a sör és a kávé 20-40 (700-1400 forint) körül alakul. A tömegközlekedés érdekesebb kérdés. Az egész ország zónákra van osztva, a jegy ára aszerint alakul, hogy az úti cél hány zónányira van a kiindulási ponttól. A suli kapujától Vejle központjáig tartó, kb. 15 perces buszútért 18 koronát (630 forint) kell fizetni. Vejlében közlekednek aranyos, zöld színű helyi buszok, amelyeket még soha nem vettem igénybe, úgyhogy az áraikról sem tudok nyilatkozni. A tömegközlekedés nem mondható túlzsúfoltnak errefelé: az emberek országszerte a kerékpározást részesítik előnyben, ha el akarnak jutni valahová.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Nem tudom, mert bentlakásos iskolában tanulok, mondhatni, kollégista vagyok. A dán barátaim azt mondják, olyan 5000-6000 korona (175 000-210 000 forint) körül alakul a lakbér Vejlében. Hiszek nekik.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Nem dolgozom, tehát nincs jövedelmem, mondhatni az iskola nyakán élek - az ösztöndíj ugyanis a szállást és az ellátást is fedezi. Nagyjából minden petákomat utazásra és szórakozásra költöm, de ez egy ilyen drága országban épp elég kiadás.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen. A zene, zenélés köt le a legjobban, és ezzel itt annyit foglalkozhatok, amennyit csak akarok. Az iskolának egy külön épülete van erre a célra. Ittlétem során a tanzániai sámándobtól kezdve a nagybőgőig minden hangszert volt alkalmam kipróbálni.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Nyugodtabb, lassabb, szabályszerűbb minden. Nem ezt szoktam meg otthon, úgyhogy néha azért hiányzik a csűrdöngölős-világfájdalmas "balkán spirit", minden előnyével és hátrányával egyetemben.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Milosz, a lengyel osztálytársunk lemásolta a konyhakulcsot. Tartok tőle, hogy észreveszik, de reménykedem benne, hogy nem. Már csak azért is, mert mi, magyarok ugyanezt csináltuk a sörraktár kulcsával.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Veszekedünk azon, hogy ki mosogasson és hogy ki legyen a báros a következő csütörtöki bulin. Találgatjuk, vajon ki terheli le a net sávszélességét és mivel. Szóval a szokásos kolis témák.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
"Emelkednek a lakásárak Jyllandon." Egyébként a környékkel kapcsolatos legfontosabb sajtóhír a jellingi rúnamúzeum kirablása volt, amikor is ismeretlen tettesek eltulajdonítottak két aranykürtöt. De ez még októberben történt, azóta megkerültek.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Mivel gyakorlatilag egy tanyán élünk, az űzhető szabadidős tevékenységek száma véges, igaz, ezeket ki is aknázzuk, amennyire csak lehet. Sörözés, filmnézés, sport, kirándulás, séta, biciklizés, baráti csevej, csocsó, társasjáték, zene vagy a felsoroltak laza egyvelege. Ha pedig több szabadnapunk van egyhuzamban, akkor nekiindulunk világot látni.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Körülbelül ugyanazok, mint a fent leírtak. Persze be lehet menni a városba, és ott van már koncert, diszkó, kiállítás, sétálóutca is. Az éjszakai élet nem sokban különbözik a magyarországitól.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Ezt a döntést meghagyom nekik. Én nagyon jól érzem magam itt, de máshol is jól ellennék.

<