188. Cseh Dániel - Graz

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Cseh Dániel jelentkezik Grazból.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2007 októbere óta vagyok Erasmus-diákként Grazban, miután a NYME Savaria Központjából megnyertem a pályázatot. Germanisztikát hallgatok és úgy néz ki, a következő félévet is meg fogom kezdeni.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Ausztria érdekes ország, nem lehet róla általánosságokan beszélni, mert minden tartomány különbözik egymástól. Nem csak a tájszólás változatosságára, hanem az emberek mentalitására gondolok itt főleg. Míg a határmenti Burgenlandról sok honfitársamnak negatív tapasztalata van, addig Stájerországról sokkal jobb visszajelzések érkeztek. Sok külföldi - bevándorló és vendégmunkás - révén a stájer polgárok nyíltabban állnak az élet más kérdéseihez is.

Ami viszont általánosságban elmondható az ország lakosairól, az a nagyobb távolságtartás. Bár ebből kifolyólag egy pozitív értékre, a nagyobb tiszteletadásra lyukadunk ki. Természetesen ezek csak az én tapasztalataim

Mi hiányzik Magyarországról?
Szülővárosom Sopron mindig is szívem csücske marad. Amúgy a barátaim, otthoni szaktársaim és nem utolsósorban a magyar nők, mert ők a legszebbek.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az igényes, ápolt utcák, épületek és minden, ami fizikailag körülvesz.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Összehasonlíthatatlanul jobb az életszínvonal. Svájcot kivéve talán itt a legkiegyenlítettebb az életszínvonal, megélhetési gondjai senkinek sincsenek!

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Mivel nincs autóm, nem figyeltem a parkolóórákat, de biztos nem olcsó, ha az egy óráig érvényes buszjegy - ami villamoson is használható - 1,7 euró (442 forint) és a napijegy pedig 3,7 euró (962 forint). A mozijegy 6-10 euró (1560-2600 forint) között mozog, a hely színvonalától függően. Egy korsó sör ára 2,8-3,3 euró (728-858 forint) között mozog.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Pontosan nem tudom, mintha a hirdetésben láttam volna egyet 800 euróért (208 000 forint), mindenesetre az egyágyas koleszszobám 230 euróba (59 800 forint) kerül, míg nálunk, átszámítva 40 euró (10 400 forint).

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Ez sajnos nincsen, az Erasmus támogat, de az csak a kollégiumi költségeimet fedezi. Mindenesetre az összes költségem meghaladja a 600 eurót (156 000 forint) egy hónapban és akkor nincsen semmi luxus sem.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen, jó érzés azt csinálni, amit otthon, csak más országban.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Eleinte hidegebb volt, de most sokkal jobban érzem magam. Nem is akarok hazajönni.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Attól tartok, hogy az egyre több és szakképzett külföldi munkavállaló miatt majd az osztrákok nem találnak állást, aminek szélsőséges következményei lehetnek. Most éppen polgármester-választás folyik és a jobboldali FPÖ jelöltje pont ezt a kényes pontot hangsúlyozta ki.

Abban reménykedem, hogy talán Magyarországra is eljön az elkövetkezendő évtizedben az a jólét, ami idekint uralkodik.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Alfred Gusenbauer nem éppen közkedvelt politikus népszerűtlensége.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A 2008-as operabál, amin politikusok táncolnak.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Természetesen a sí. De az idősebb generáció a nordic walkingot favorizálja.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Magyarországhoz képest sokkal kevesebb. Diszkó és kocsma, bár nem is kell több.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Majd ha lesz(nek), akkor igen. Szeretem Stájerországot, mert a külföldieket nem lenézik, hanem velük együtt dolgoznak és elismerik a munkájukat mind anyagilag, mind szakmailag.

<