233. Daphnis Csilla - Alexandria, Egyesült Államok

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Daphnis Csilla válaszol az amerikai Alexandriából.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2002 szeptembere óta élek az Egyesült Államokban. Egy aupair-programon keresztül jöttem először New York államba, majd két hónappal később Virginiába, közel Washingtonhoz. Aupairként gyerekekre vigyáztam. Jelenleg tanárként dolgozom.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Alexandriában, Virginiában élek a férjemmel. Nagyon szeretem ezt a varost, mert kb. öt percre élünk Washingtontól, ahol mindenfele szórakozási, vásárlási és kikapcsolódási lehetőségek vannak. Viszont, ha nincs kedvünk elmenni Washingtonig, itt Alexandriában is rengeteg étterem, park és mozi van. Sajnos a távolságok olyan nagyok, hogy még a boltba is kocsival kell kijárnom, és a metró sincsen hozzánk olyan közel. Busz viszont gyakran jár. Alexandria nagyon nemzetközi, a világ minden tájáról élnek itt emberek.

Mi hiányzik Magyarországról?
Elsősorban természetesen a családom, a barátaim, akikkel az elmúlt több mint öt évben csak kétszer találkoztam, és másodsorban a jó magyaros ételek. Sokat főzök, de az akkor sem mindig olyan, mint például a mostohaanyámé vagy a nagymamámé.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A férjem családja, akik itt élnek a környéken, és az itteni barátaim. Az emberek sokszínűsége, hogy minden nap más kultúrájú és vallású emberekkel vagyok körülvéve, akiktől rengeteg új dolgot lehet tanulni.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Sajnos ez a környék az egyik legdrágább az országban, ezért az életszínvonal nagyon magas, rengeteg nagyon gazdag ember él errefelé (sajnos, mi nem tartozunk közéjük). Véleményem szerint, az itteni emberekkel az a probléma, hogy fogalmuk sincsen, milyen jó dolguk van. Az itteni nők nagy többségének takarítónője van, és egész munkaidős babysitter vigyáz a gyerekeikre, de mégis gyakran panaszkodnak, hogy milyen nehéz nekik. A magyar nők a munka után nekiállnak főzni, mosni, takarítani, mert senki nem csinálja meg helyettük, de mégsem panaszkodnak ennyit, mint sokan az ismerőseim közül. Viszont általánosságban véve, mivel az anyagi helyzetük sokkal biztonságosabb, mint sok átlagosan élő magyar embernek, ezért szerintem kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak. Ami szintén pozitívum, hogy aki dolgozni akar, az talál munkát, mert rengeteg a munkalehetőség.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás az utcán kb. 0,75 dollár (122 forint), garázsban viszont legalább 5 dollár (815 forint). A buszjegy 1,35 dollár (220 forint), mozijegy 9,50 dollár (1549 forint), egy sör 3-5 dollár között és a kávé 2,50 dollárba kerül.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
1500 dollárnál kezdődnek, és a határ a csillagos ég. Viszont nem mindenhol ilyen drága az élet. Magyarországhoz hasonlóan, ha az ember az "Isten háta mögött" él, mint például Dél-Karolina egyes részei, majd hogy nem fele áron lehet lakást bérelni vagy éppen házat venni. Amennyiből itt csak egy egyszobás apartmant veszel meg, ott palotát kapsz.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Most éppen házra vagy apartmanra gyűjtünk. Sajnos ezen a környéken szörnyen drágák a házak, úgy hogy most egy lakást bérelünk, de nagyon reméljük, hogy ebben az évben végre ház-, vagy lakástulajdonosok leszünk. Szintén próbálgatok félretenni arra az időszakra, amikor gyerekünk lesz, mert itt sajnos nincsen gyes, ezért vagy egy jövedelemből élnek az emberek, amikor gyerekük születik, vagy az anyuka visszamegy dolgozni már két-három hónappal a szülés után. Ezt nagyon nem szeretném, úgyhogy megpróbálok félretenni, amennyit tudok addig, amíg dolgozom.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Nem igazán, mert most tanárként dolgozom, amit ugyan nagyon szeretek, de mégsem szeretnék ezen a pályán maradni. Most éppen főiskolára járok és száj-higiénikus (dental hygenist) szeretnék lenni. Ennek több oka is van. Először is, mert már a kezdő fizetés is elég magas, rugalmas a beosztás, akárhova vet a sors mindenhol találok munkát, és két év alatt megkapom a diplomát, ami viszont négy évet ér.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Én úgy tapasztaltam, hogy az emberek sokkal többet vannak kint. Amikor otthon voltam, az emberek már lehúzták a rolót este hét-nyolc órakor, itt, Alexandriában viszont akkor kezdődik az élet. Főleg most, hogy itt a tavasz a kávézók, éttermek tele vannak emberekkel, sokan csak beülnek egy bárba megnézni egy foci,- vagy baseballmeccset.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Attól tartok, hogy túl öreg vagyok bizonyos dolgokhoz, például túl későn nőtt be a fejem lágya, és későn kezdtem el az iskolát újra. Abban reménykedem, hogy ebben az évben végre megadják a vízummentességet Magyarországnak, és a szüleim akkor jöhetnek minket meglátogatni, amikor akarnak.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Elliot Spitzer, a New York-i kormányzó kalandja a 4500 dollár (733 500 forint) órabérű prostituálttal.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A pakisztáni miniszter szabadon engedte a bírákat.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Mozi, Washington Redskins amerikai foci nézése, rengeteg múzeumot lehet látogatni. Nemsokára kezdődik a Cherry Blossom Fesztivál, aminek az az eredete, hogy 1912-ben a japán emberek baráti ajándékként 3020 darab cseresznyefát ajándékoztak az Egyesült Államoknak, a két ország közötti barátság megerősítése céljából. A fákat a Potomac folyó mentén elültették, és tavasszal egyszerre virágoznak elképesztően gyönyörű látványt nyújtva. Ennek keretében fesztivált tartanak mindenféle programokkal, amire rengeteg turista érkezik mindenhonnan az országból és a világból.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Rengeteg a szórakozási lehetőség, például night klubok, ahol a hip-hop, RNB, techno, arab, latin zenétől kezdve mindenki megtalálja a maga ízlését egy helyen. Ezen kívül, éttermek, bárok, mozi, színház és a többi.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Igen, mert nagyon jó iskolák vannak, mindenféle emberrel kapcsolatba kerülhetnek életük során, és rengeteg a lehetőség, amelyek csak kihasználásra várnak.

<