239. György Bea - Cambridge

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma György Bea válaszol Cambridge-ből.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2007. január 16-án érkeztem Angliába. 2007. július 7-éig Swindonban éltem, ahol au-pair voltam, aztán költöztem Cambridge-be. Itt délelőtt az egyik college-ban dolgozom, délután pedig gyerekekre vigyázok. Előtte Budapesten éltem kilenc évig. Nem nagyon fordult meg soha a fejemben, hogy ide jöjjek, aztán 2006 novemberében az akkori munkahelyem szóltak, hogy felszámolják a céget és mindenki mehet, ahova akar. Akkor az volt az első gondolatom, hogy megyek Angliába, abban a pillanatban már el is kezdtem szervezni azt, hogy hamar kint legyek.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Cambridge egy barátságos kisváros. Kb. 80 kilométerre fekszik Londontól. A városban folyik a Cam folyó, amely igen hangulatossá teszi a belvárost. Amiről ismerhetik és híres is, azok az egyetemei, amelyek egyszerűen gyönyörűek. A legrégebbi college, amely ma is működik, az1280-as években épült, de van olyan is, amely az 1400-1500-as években (pl. a Kings College). Itt található az a pub is - Eagles -, ahol Francis Crick és James Watson bejelentették a DNS felfedezését 1953-ban. Ezen kívül még rengeteg pub van itt, szinte minden utcában kettő. Mivel egyetemváros, a lakosság nagy része fiatal, az idősebbek pedig fiatalosak, ez nagyban meghatározza a város hangulatát. Cambridge magyarországi testvérvárosa Szeged, ezért figyelnek is arra, hogy pl. március 15-én kint legyen a magyar zászló a városházán. Aki szereti a régi épületeket és a hangulatos helyeket, az nagyon szereti vagy szeretni fogja ezt a várost.

Mi hiányzik Magyarországról?
A családomon és a barátaimon kívül semmi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Itt hagynak élni. Hiányozna maga város és az ország is, de ami leginkább hiányozna, az a hangulat, békesség, nyugalom, ami itt van. Itt biztonságban érzem magam, nem félek, ha éjjel egyedül kell hazamennem a városból.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Én úgy gondolom, hogy sokkal jobb, olyan színvonalon tudok itt élni, mint otthon soha. Otthon elgondolkodtam azon sűrűn, hogy mit is vegyek a boltban, van-e pénzem arra, hogy elmenjek szórakozni, vegyek-e valamit magamnak. Itt nincs ilyen probléma.

Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Sokkal, sokkal, sokkal. Általában itt mosolyognak az emberek. Mész az utcán, rád mosolyognak, az üzletekben szintén. Nem nagyon hallom őket panaszkodni. Persze, itt is vannak gondjaik, bajaik, de valahogyan ezt még sem lehet észrevenni.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Azt sajnos nem tudom, hogy mennyibe kerül egy óra parkolás, mert nem járok autóval sehova. Általában az itt élők kerékpárral közlekednek, én is. A buszjegy dayrider - ami érvényes minden cambridge-i járatra egész nap - 3 font (981 forint). A sör 2-3 font (654-981 forint), a kávé 0,80-2 font (261-654 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Rezsi nélkül kb. 850-900 font (277 950-294 300 forint) körül van.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Kb. a 75 százaléka az, ami megmarad, ennek egy részét félreteszem, a másik részét pedig magamra költöm. Most a nyaralásokra gyűjtünk.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Nem teljesen. Szeretem, amit csinálok, de biztos, hogy fogok váltani.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Most voltam otthon, több mint egy év után először, eddig nem tűnt fel annyira, hogy mennyire más itt a hangulat, mint otthon. Az otthoni nyomasztó volt, nem nagyon láttam egy jókedvű embert sem, mosolyogni meg aztán még kevesebbet, kicsit furcsa volt. Hiányzott, ami itt van.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Nem tartok semmitől, nem gondolom, hogy kellene valamitől is tartanom. Reménykedni meg abban reménykedem, hogy mindig olyan jól fogom érezni magam, ahogy most.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Ki hova megy nyaralni.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Megnyílt az új bevásárlóközpont, a Grand Arcadia.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Pubok látogatása, punting, séta a parkokban, mozi, foci, rögbi. Jellemző, hogy vasárnaponként az angolok a régi pubokban ebédelnek és töltik szinte az egész délutánt. Nyáron vagy amint melegebb az idő, a parkok is tele vannak. Gyakran előfordul az is, hogy ellátogatunk valamelyik közeli kisvárosba vagy faluba is.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Elég sok. Elsősorban a helyi pubok valamelyikébe megyünk. Gyakran játszanak ezeken a helyeken cambridge-i zenekarok, megtalálható mindenféle stílus, de el lehet menni pl. Buena Vista Social Club- és Dreadzone-koncertre is, de akár színházba is. Ezenkívül vannak klubok, diszkók. Tavasszal és nyáron pedig egymást érik a fesztiválok (sörfesztivál, strawberry fest). Az egyetemeknek pedig folyamatosan vannak bulijaik. Nem mindig könnyű eldönteni, melyiket válasszam.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Igen, azt kívánom, és remélem, hogy ők is meg fogják majd találni valahol - ha nem is itt - azt a helyet, ahol kiegyensúlyozottnak, boldognak érzik magukat.

<