263. Egyed Veronika - Reykjavík, Izland

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Reykjavíkból válaszol Egyed Veronika.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Régóta érdekelt az ország, 2003-ban jöttem először egyetemi ösztöndíjjal egy évre, izlandi nyelvet tanulni. Nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy visszajövök. Két éve egy másik ösztöndíjjal ez sikerült is. Most szakdolgozatot írok, és mellette halászhajón dolgozom hajósinasként.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Izland Magyarországnál valamivel nagyobb sziget az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Európa között. 300 000-en lakják. A többség a sziget délnyugati részén lévő fővárosba, Reykjavíkba, vagy a környékére költözött az elmúlt pár évtizedben. Fák alig vannak, a táj barátságtalan, de lélegzetelállítóan szép. Két évszak van: a tél (nem hideg, általában 0 fok körül van) és a nyár (kb. 15 fok). Nagyon szeles az időjárás, főleg télen. Aki Izlandon tipikus skandináv kultúrára számít, az meg fog lepődni. Az izlandiak lazák, kicsit rendetlenek, nagyon vállalkozó kedvűek és kreatívak, morbid humoruk van. A takarékosság egyáltalán nem az erősségük. Nagyon összetartanak, jellemző a nagycsaládi rendszer, a sok gyerek. Ha valamit el akarnak érni, nem őrlődnek azon, hogy van-e hozzá képesítésük, hanem ellesik mástól, nekiállnak és megcsinálják. Ha valami társadalmi probléma van, nem ülnek ölbe tett kézzel, hanem mindenki a megoldáson gondolkodik, vitatkoznak, és a végén képesek egymással együttműködni. Szerintem ebben jobb. Viszont mindenáron a pénzt hajszolják, sokszor fontosabb dolgok rovására, ebben rosszabb.

Mi hiányzik Magyarországról?
A családom, barátaim, a magyar nyelv, a táj, a virágok, a fák és a disznózsír.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Sok minden. Az itteni ismerőseim, a derűlátás, hogy mindenki ismer mindenkit, a pezsgő közélet, hogy mindenkinek van (és lehet) véleménye, hogy senkit nem néznek le, a tiszta levegő, nyugalom, stresszmentesség.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal jóval magasabb, mint otthon, de a többi skandináv országhoz képest egy árnyalattal alacsonyabb (pl. a szociális szolgáltatások nem túl szervezettek). Az izlandiak alapvetően kiegyensúlyozottak és optimisták. Azok voltak akkor is, amikor a többségük földbe vájt tőzegkunyhóban lakott és minden harmadik gyerek meghalt tüdőbajban (a huszadik század első felében még ilyen volt a helyzet), és most is, amikor magas az életszínvonal, de a gazdasági válság érzékenyen érinti az országot.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Izland Európa egyik (ha nem a) legdrágább országa, bár most az izlandi korona esése miatt valamivel olcsóbb. A parkolás: 140 izlandi korona (300 forint), buszjegy 280 izlandi korona (600 forint), mozijegy 1000 korona (2100 forint), sör 650 korona (1400 forint), a kávé 350 korona (kb. 700 forint), de ebben az utántöltés is benne van.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Kb. 120 000 izlandi korona (260 000 forint). A kétszobás lakások a helyi viszonyokhoz képest jóval olcsóbban bérelhetők, mert a legtöbb izlandi minimum háromszobás lakást akar.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Olyan a munkám, hogy majdnem az egész fizetésemet félre tudom tenni. Ha fizetnem kellene szállásért, kajáért, akkor a nettó fizetésem felét-kétharmadát tudnám megtakarítani. Kb. 180 000 koronát (360 000 forint) egy bolti eladó is megkeres, fizetésben nincs különbség külföldiek és helyiek között, de a megélhetés drága. A jövőre gyűjtök.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Hát, soha nem készültem hajósinasnak, de meg vagyok elégedve a munkámmal. Szórakoztató a társaság, sok szabadidőm van, mellette azzal foglalkozom, amivel akarok, és nem jön rosszul az anyagi függetlenség. Nyilván azért nem innen megyek nyugdíjba.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Lazább és nyugodtabb.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok a környezetszennyezéstől, és remélem, minél hamarabb kilábal az ország az adósságokból.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Ki mit csinált a nyár első napján, ami hivatalos szünnap.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A palesztin elnök látogatása.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Termálvizes uszoda, termál-jakuzzi, edzőterembe járás, kreatív tevékenységek (zenélés, szabás-varrás), kávéház, család, barátok, kötőklub (férfiaknak és nőknek is), olvasás. Nyáron golf és szabadtéri grillezés. Speciális (külföldi szemmel vicces) izlandi szórakozás az autós "korzózás": ilyenkor lépésben hajtanak végig a főutcán, hogy lássák őket, és ők is lássanak másokat.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Sokféle; koncert, színház, mozi, bulizás hajnalig a belvárosban.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Majd ők eldöntik. De ha itt akarnának élni, akkor biztonságban tudnám őket, és nyugodt lennék.

<