285. Sziráki Vivien - Killarney,Írország

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Sziráki Vivien mesél Killarney-ről.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2008. március 28-án jöttem át Dániából, hátrahagyva sok mindent és mindenkit, de az egy másik sztori. Ez a történet, 2007 áprilisában kezdődött, mikor a szakdolgozatomat írtam és unalmamban az iwiw-en nézegettem, hogy kit ismerhetek. Ott akadtam rá Norbira, akinek köszönhetem, hogy most itt vagyok. Délnyugat-Írország egyik félszigetén búvártanoncként dolgozom és tanulok, egy búvárbázison, ami egyben étterem és motel is. Másik három búvártársammal (egy angol, egy ír és egy német) november elejére, ha minden jól jön össze, búvároktatók leszünk. Reggel kilenctől este hatig dolgozunk, heti egy nap szabadnap, ami nem eshet a hétvégére, mert akkor vagyunk a legelfoglaltabbak, pláne ünnepnapokon. A munkánk többnyire hajót vezetni, merülni és vigyázni a búvárokra, palackot tölteni, tanulni, hogy hogyan legyünk jó divemasterek és majd oktatók.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Nem nagyon jártam még sehol Írországon belül, de ez a rész, ahol vagyok lenyűgöző: három oldalról víz vesz minket körül, homokos, sziklás tengerpart, 900 méter magas hegyvonulat, melynek tetejéről le lehet látni a félsziget déli és északi oldalára is. Teli van zöld legelővel, ahol a birkák apró pontokként fehérlenek, esetleg egy marhacsorda vonul át az autóúton, vagy lovak nyihognak a kőkerítés mögül. Minden legelő körbe van kerítve kőfallal. Sokszor belegondolni is rossz, mennyi munka lehetett mindezt megépíteni. És a legjobb, hogy itt nem kell attól aggódni, hogy valaki elviszi a jószágodat, nem kell attól félni, hogy kirabolnak, vagy feltörik a kocsidat, persze Dublinban, vagy a nagyobb városokban vigyázni kell erre is. Télen kihalt, csendes a vidék, míg nyáron hemzseg az egész terület a turistáktól (németek, angolok, amerikaiak, ausztrálok, a világ minden részéről jönnek, de még az írek is szabad napjaikban eljönnek ide kikapcsolódni, merülni). A helyiek halászatból, állattartásból és turizmusból élnek meg főleg, ja és persze a kocsmák! Az írek nagyon szeretnek inni, van olyan falu, ahol minden ötödik ház kocsma (jó, most túlzok, de valahogy így képzeld el). Viszont kocsira szükséged van, ha valahova itt el akarsz jutni. Az írek őrült sofőrök. Egy-két sör után is szívesen beülnek vezetni. Viszont egy kocsi fenntartása nagyon sokba kerül a biztosítás miatt és itt ráadásul a sofőrre van biztosítva a kocsi, szóval, ha más vezeti, annak nincs biztosítása.

Mi hiányzik Magyarországról?
Családom, barátaim, akik még megmaradtak. Otthon már nem nagyon találom a helyem, igazából még mindig keresem a helyet, ahol szívesen leélném az életem.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A lenyűgöző víz alatti és felszíni táj, a merülések. A vízben töltött idő a legjobb, néha már nem is akarok feljönni. A macskacápák, a fókák és a delfinek, amiket látni szoktunk. Egy új víz alatti rész, ahol még nem jártam és felfedezésre vár. A száguldás a hajóval. A reggeli madárcsicsergés. A friss levegő. A vágták a tengerparton. A napsütés. A reggeli edzések. Az új barátok.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Magas az életszínvonal, az élelmiszer nagyon drága - persze itt is van Lidl, ami olcsóbb, csak a választék nem nagy - mondhatni az egyik legdrágább európai ország, de nem tudom, ez az ír srác véleménye. Egy átlagfizetés kb.30-35 000 euró (7 260 000-8 470 000 forint) évente. A búvárkodás is elég drága. Míg otthon 80 000 forintból meg lehet csinálni egy open water scuba-diver tanfolyamot, itt másfélszer annyiba kerül. De az emberek elég nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnnek, sokat nevetnek. A temetésen is isznak egy egész napon át, nem szomorkodnak, hogy eltávozott valaki, hanem inkább a jó élményekről, szép történeteket elevenítenek fel, amik az illető életében történtek.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás, 7 euró (1694 forint) óránként Dublinban, Traleeben (kis városka) 1-2 euró (242-484 forint) óránként, a felnőtt mozijegy 9 euró (2178 forint), míg a diák 6,50 euró (1573 forint), és az otthoni, magyar diákomat simán elfogadják. A sör 4-5 euró (968-1210 forint) fél liter, az eszpresszó kávé 2,50 euró (605 forint) azt hiszem, de még soha nem ittam kávét. Az ír kávé az 4 euró (968 forint), amiben whisky is van.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Dublinban 1000 euró (242 000 forint), Traleeben 600 euró (145 200 forint) hónap.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Nagyon semmire nem kell költeni, csak a szórakozásra. Azt már említettem, hogy nem keresek itt a búvárbázison pénzt, de néha szoktam dealerkedni a kocsmában, pókeren. Ott elég jól keresek, egy este átlagban akár 60-80 eurót (14 520-19 360 forint), attól függően, hogy kik nyernek és mennyi borravalót adnak, csak az a baj, hogy hetente egyszer van. De ha az étteremben mosogatok esténként, azért óránként 8,50 eurót (2057 forint) kapok. Szóval most nem spórolok nagyon, de ha azt tenném, akkor egy ipari búvártanfolyamra Dél-Afrikába. Oda is szeretnék még eljutni, merülni a nagy fehér cápával.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Mindig is egy nagy farmot szerettem volna sok-sok állattal, de most már, azt hiszem, a víz az életem (bár a kettő még nem zárja ki egymást). Most azzal foglalkozom, amit szeretek, búvárként tudnék dolgozni később is, egész életemben. De nem tudom még mi lesz később, mert családot is szeretnék négy gyerekkel, de hogy hol, kivel, azt még nem tudom.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Nem kapkodnak az emberek, felszabadultak, mosolygósak, vidámak. Nincs gondjuk a megélhetéssel, valószínű ez is hozzátartozik a vidámságukhoz. Szóval, határozottan jobb a hangulat.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Attól, hogy nem fogok tudni sehol letelepedni, megtalálni a helyet, ahol szívesen élnék igazán és hogy nem fogom megtalálni a nagy Őt, abban reménykedem, hogy egyszer megtalálom.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Pletykák, pletykák és pletykák az itt levő emberekről. Ja és a búvárélmények, a víz alatti világ.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Bevallom, nem tudom, mert nem szoktam újságot olvasni, és már TV-t se szoktam nagyon nézni, ezek olyan dolgok úgy érzem, ami nem létszükséglet. És ha valami nagyon fontos dolog történik a világban, azt előbb-utóbb úgyis megtudom.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Szörf, búvárkodás, lovaglás, túrázás és mindenféle vízi sport.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
A faluban egy csomó kocsma, de ha bemegyünk Traleebe, akkor ott még több kocsma van, diszkó, mozi, éttermek vagy kerti partik, BBQ. Igazán a parton még nem indult be az élet, most még csak a hétvégéken vannak sátorozók, lakókocsis fiatalok. Majd június vége felé indul be igazán a szezon és a beach-partyk.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Ha szeretnének itt élni, persze. De ha Magyarországot választják, vagy más országot, annak is fogok örülni, ahol boldognak érzik magukat.

<