300. Korbely Viktor - Frankfurt am Main

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Korbely Viktor válaszol a Majna partjáról, Frankfurtból.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2007. január 1-jén kezdtem az Eurohypo AG-nál, mely a Commerzbank jelzáloghitelezéssel foglalkozó leánybankja. Előtte nyolc évig a Commerzbank Zrt-nél dolgoztam Budapesten, vagyis tulajdonképpen csak konszernen belül íróasztalt váltottam, munkahelyet nem.

Projektfinanszírozással, azon belül is kifejezetten a magyar piacon megvalósuló ingatlanbefektetések, kereskedelmi jellegű ingatlanfejlesztések (irodaházak, bevásárlóközpontok, logisztikai parkok stb.) hitelezésével foglalkozom.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Frankfurt 660 000 lakosával nem számít nagyvárosnak, 20 perc alatt átér az ember a város egyik végéből a másikba. Viszont sok szempontból különleges: 180-féle náció él itt, a lakosok harmada külföldi útlevéllel rendelkezik. Óriási szám ez, különösképp azért, mert vannak jellemző ágazatok (vendéglátás, szolgáltatás, taxi), ahol a külföldiek dominálnak, és ami miatt úgy érzi az ember, hogy nem is Németországban van.

Emlékszem, mikor már tudtam, hogy kiköltözünk, megpróbáltam minél több információt összegyűjteni a városról. Akkor az egyik ügyfelem, aki 15 évig élt itt, azt mondta, hogy Frankfurt jobb, mint amilyen a híre. Ezt akkor nem értettem, de most már, másfél év tapasztalatával a hátam mögött, úgy gondolom, tudom, miről beszélt: a németek nem szeretik Frankfurtot. Van olyan kollegám, aki a 200 km-re fekvő Kölnből jár be minden nap dolgozni. Inkább utazik napi három órát, de nem költözik ide. Azt mondja, ez a város egy csúnya betondzsungel.

Való igaz, hogy a második világháborúban Frankfurtot porig bombázták a szövetségesek, és az újjáépített városnak nincsen középkorból visszamaradt történelmi városmagja, de vannak óriási parkjai (Németországban a legnagyobb városi zöldfelülettel rendelkező város), nyolc metróvonala és rengeteg bicikli útja. Van polgári városrésze impozáns villákkal (Westend), egy lenyűgöző, Városliget méretű botanikus kert, kis tavakkal (Palmengarten), egy gyönyörű, jól karbantartott folyópartja, ahol hétvégén mindkét parton programok sokasága szórakozatja a turistákat és a helybélieket, valamint egy metropoliszhoz illő bevásárló utcája (az itteni Váci utca, a Zeil). A felhőkarcolók, illetve a Majna miatt, Frankfurtot (New York központjára utalva) viccesen Mainhattennek is szokták hívni.

Frankfurt Európa pénzügyi központja, itt található a német bankok elsöprő hányadának, valamint az Európai Központi Banknak a székhelye is. Frankfurt a közös európai pénz, az euró szülővárosa.

Sokan nem tudják, de Budapest Frankfurt testvérvárosa, ami miatt például a botanikus kertbe a budapestiek ingyen léphetnek be.

Mi hiányzik Magyarországról?
Család, barátok, Balaton, túró (az itteni inkább túrókrém), csípős paprikás kolbász és a fodrászom.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Hiányozna a város modern, rendkívül jól kiépített és jól szervezett infrastruktúrája: én hét kilométerre dolgozom a lakhelyemtől, amit hét perc alatt szoktam megtenni, hétfő reggel és péntek délután is. Hiányozna a rengeteg park, bicikli út és a multi-kulturális légkör. Hiányozna a belvárostól mindössze 20 percre található, a világ egyik legforgalmasabb reptere, ahonnan másfél-két óra alatt Európa bármely szegletébe elrepül az ember. Hiányozna az az alapvető bizalom, ami áthatja és lehetővé teszi a bürokráciamentes és gördülékeny ügyintézést (bank, posta, önkormányzat stb.). Meg persze az időközben itt megismert magyar és nemzetközi barátok.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Egy friss felmérés szerint a világ életminőség alapján vizsgált 215 metropolisza közül Frankfurt a hetedik legjobb hely. A felmérésben 39 (politikai, gazdasági, szociális) szempontot vontak nagyító alá, de beszámították a helyiek biztonságérzetét és iskolázottságát is. Az egészségügyi ellátások valóban egészen magas szintűek, ezt mi is hamar megtapasztaltuk: amikor kisfiam megszületett és először mentünk be a kórházba, azt gondoltuk, hogy nem jó helyre jövünk, mert inkább hasonlított egy négycsillagos szállodához a hely, mint egy kórházhoz. A paraszolvencia itt ismeretlen fogalom, minden alapellátást fizet a TB (csakúgy, mint otthon), csakhogy itt nem szükséges magánkórházba vagy privát fogorvoshoz menni, ha ne adj isten tényleg valami baja van az embernek, mert a TB által fizetett szolgáltatás bőven megfelel a hétköznapi ember igényeinek, ellentétben Magyarországgal.

A ranglistás helyezésnek megfelelően sok a mosolygós, segítőkész ember, sokkal nyugodtabbak és előzékenyebbek az emberek a volán mögött is, itt a szabálytalankodókat hamar kiszedik a forgalomból. Rengeteg a kisgyermekes család. Hétvégén elözönlik a parkokat a futók és a családok.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás az utcán 30 perc 0,50 euró (118 forint), a parkolóházban 1,50 euró (354 forint). Egy mozijegy ára 8 eurótól (1888 forint), a kávé, a munkahelyi 15 centtől (35 forint) a Steigenberger Frankfurter Hof 7 eurójáig (1652 forint). A sör 3 eurónál (718 forint) kezdődik.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Attól függ, hogy mennyire szorul felújításra a lakás, illetve természetesen attól, hogy hol fekszik. Frankfurt Hamburggal és Münchennel együtt a legdrágább német városnak számít. Nyilván a bankok és a szintén hasonló mennyiségben található ügyvédi irodák jól kereső dolgozói által támasztott kereslet az árfelhajtó tényező, mert egyébiránt nem túl sok az új/jó lakás.

Hüvelykujj-szabályként elmondható, hogy a jobb lakások bérleti díjának (rezsi nélküli) négyzetmétere havi 10 eurótól (2360 forint) indul. Függetlenül a lakás méretétől és elhelyezkedésétől 200, a központban 400 euró (47 200-94 400 forint) alatt nincs bérelhető lakás. A rezsi nagyjából annyi, mint otthon. Az internet és a telefon valamivel olcsóbb - a városon belüli vonalas hívások pl. ingyenesek.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Jelenleg a feleségem otthon van a kisfiunkkal, úgyhogy egy keresetből élünk. Spórolni így nem igazán tudunk. Örülnék azonban, ha ezt a lakást, amiben lakunk, meg tudnánk venni, és a meglehetősen borsos bérleti díj helyett a lakásvásárlásra felvett hitelemet törleszthetném.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Amióta aktív vagyok, bankban dolgozom. Korábban az értékesítési vonalon, most inkább az elemzőin. Nem volt álmom, hogy mivel szeretnék foglalkozni, így csak azt tudom mondani, hogy eddig is szerettem, amit csinálok, és most is.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal kiszámíthatóbb, és békésebb. Amikor otthonról eljöttünk, nagyon gyakran került szóba a politika, illetve még inkább a politikai szimpátia. Ez a választások környékén még inkább jellemző volt, nem ritkán barátságok mentek tönkre a különböző beállítottság miatt. Itt ennek hála istennek nyoma sincs. Nagykoalíció van (egyelőre legalábbis) és léteznek közös célok, amik a politika felett állnak.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Rettegek attól, hogy egyszer elütök itt egy bringást. Se szeri, se száma a biciklivel munkahelyre igyekvőknek (esőben-hóban), és rettentően öntudatosak, szét se néznek a zebrán, ha átszáguldanak. Remélem, megszokom, mielőtt megtörténik a baj.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Foci, foci, foci. Az EB alatt folyamatosan. A munkahelyemen csocsóasztalokat állítottak fel a kantin teraszán, óriási plazmatévéket állítottak csatasorba az épületben, és az EB idejére osztrák-svájci zászlókkal díszítették fel az éttermünket. A szomszédaink itt, a lakóparkban gigantikus sörösládákkal barikádozták körbe magukat, és az ismerősök (férfiak-nők vegyesen) atrocitások nélkül együtt szurkoltak az övéiknek.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Csak a foci.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Biciklizés, túrázás és foci. Illetve kifejezetten itt, Frankfurtban a rugby is, mert a város rugby klubja, az SC 1880 Frankfurt évek óta az egyik legjobb az élvonalban, idén ők lettek a bajnokok. A helyi női focicsapat, az 1. FFC Frankfurt idén hetedszer lett bajnok, a Frankfurt Lions hokicsapat az elődöntőig jutott az idén.
Sok kollegám egyébként - kihasználva a város és a reptér adottságait - hétvégenként más-más európai városban bulizik, de nem hiszem, hogy ez azért jellemző lenne.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Nem sok. Van rengeteg étterem, ahol kifejezetten jókat lehet enni, és nem sokkal drágábban, mint otthon. Két-három nagyobbacska szórakozóhely van a városban, ebből a legnagyobb, legközpontibb fekvésűt (Living XXL) hétvégén lehetetlen megközelíteni a töménytelen embertől. Moziból sincs olyan választék, mint otthon. Van színház, meg egy opera is, de az nem az én műfajom. Összességében Budapesten sokkal gazdagabb a kulturális választék.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Az a fontos, hogy bárhol is élnek, ott boldogok legyenek. Szeretném, hogy mielőtt gyökeret eresztenének valahol, kipróbálnák az életet legalább két-három országban. Minél több helyre jut el az ember, annál biztosabban tudja, hogy hol lehetne a legboldogabb. Ehhez persze mindenféleképp szükségük lesz legalább két, ha nem három, nagyon jó nyelvi alapra - azzal, hogy ideköltöztünk, az első lépést mi megtettük, a többi csak rajtuk múlik.

<