342. Horváth Gábor - Kristiansand, Norvégia

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Horváth Gábor 16 évesen látott egy műsort, lett egy álma, és most végre olajfúrótornyokkal foglalkozhat. A norvégiai Kristiansandban, ahol hét és fél óra a munkaidő, az emberek tudás alapján érvényesülnek, mosolyognak, és a lányok a fő beszédtémájuk. Talán most nem lesz olyan nyomasztó a sötétség.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
A sok itteni külföldihez hasonlóan én is az olajiparban dolgozom. Tervezgeti próbálok tengeri fúrótornyokhoz acélszerkezeteket. Volt már itt két magyar srác és az egyik hívta fel a figyelmemet az álláslehetőségre. Megpályáztam, most itt vagyok.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Norvégia az az ország, amelyről mindenki szinte csak jókat hall. Ez nagyjából igaz is. A fjordok, a tenger, az erdők, a hegyek, az egész táj csodálatos. Az ország a kincsei (olaj, gáz, halászat, vízerőművek) miatt eszméletlenül gazdag, ami meg is látszik a városokon, az utakon. Szerintem az északi országok a világ legcivilizáltabb helyei. Kár, hogy a norvégok szipognak orrfújás helyett.

Mi hiányzik Magyarországról?
A családot, a barátokat és a rendes disznóhúst leszámítva semmi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Attól függ, hogy hova mennék. Ha haza, akkor leginkább a munkamorál.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Itt egy átlagos családnak van egy szép háza, egy autója és gyakran még egy kisebb hajója is. Ráadásul ezt mind az adózott jövedelemből van, amiért csak napi hét és fél órát kell dolgozni. Ezek után nem csoda, hogy a panaszkodás helyett mindig mindenki csak mosolyog.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás 500 norvég korona, ha nem ott állsz meg, ahol szabadott volna. Egyébként nem tudom. Egy buszjegy 27, egy sör 60 egy kávé 15-25 korona. (1 norvég korona 30 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Bútorozva 11 és 13 ezer korona között mozog. De akkor már tényleg csak a fogkefédet kell vinned.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Valójában nem gyűjtök semmire. Csak élek. Nyugodtabban és jobban, mint otthon.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Szerencsére igen. Tizenhat évesen láttam egy műsort a tengeri olajfúró tornyokról. Azóta szeretnék ezzel foglalkozni. Most összejött.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Annyira azért nem változatos. Jön a tél. Talán nem lesz olyan nyomasztó a sötétség.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Nem tartok tőle, de nem szeretnék visszatérni a magyar építőipari valóságba.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Természetesen a lányok, mint a világon mindenhol.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Nem néztem meg, de biztos valami gazdasági válságos téma.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Nagyon sokan sportolnak. Futás, kerékpározás, úszás, fitness, küzdősportok. Ha van hó, akkor pedig a téli sportok.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Bármit lehet csinálni, amit otthon. Mozi, bárok, bármilyen zenével, táncos helyek. Akinek amihez kedve van.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Ha azt nézem, hogy itt tudás alapján tudnának érvényesülni, akkor igen.

<