13. Szekeres Zita - Peking

Vágólapra másolva!
Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma Szekeres Zita válaszol, Pekingből.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2004 év vége óta élek Pekingben a családommal. A férjem a Pekingi Magyar Nagykövetség diplomatája. Jelenleg kínai nyelvet tanulok a Qinghua Egyetemen, illetve menedzselem a családot. Azon igyekszem, hogy a gyerekek ebben a nagy nemzetközi kavalkádban ne felejtsék el az anyanyelvüket.

Hogyan mutatnád be öt-tíz mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Kína fővárosában, Pekingben élek. Érdekes módon, annak ellenére, hogy a város lakosainak száma bőven meghaladja Magyarország lakosainak összlétszámát, mégsem tűnik annyira zsúfoltnak. Sokkal modernebb város, mint amilyennek képzeltem. Felhőkarcolók, plázák, széles utak, körgyűrűk. Persze valami megmaradt a hagyományos pekingi építkezésből is, de sajnos a műemlék védelem errefelé nem mindig találkozik az épp aktuális érdekekkel A kerékpározás még mindig az egyik fő közlekedési eszköz, reggel és estefelé meglehetősen nehéz közlekedni tőlük.

A város levegője sajnos nagyon szennyezett, különösen télen, mivel sokan még mindig a hagyományos, széntüzeléssel fűtenek. Ezt némileg ellensúlyozza a rengeteg városi park, amelyeket nagyon szépen rendben tartanak. Összességében egy élhető hely, nem véletlen, hogy rengeteg külföldi keresi itt a boldogulását.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Magyarországon Budapesten élünk. Szolgáltatások szempontjából Peking mindenképpen többet nyújt a lakói számára, mint Budapest. Egész Ázsiára jellemző például, hogy szinte minden nyitva van a hét minden napján, a bankokat és a hivatalokat kivéve. Tisztító, fodrász, autómosó, üzletek (beleértve a sarki fűszerest, kora reggeltől késő estig nyitva vannak). Szinte minden sarkon van egy piac, ami roskadozik az áruktól (zöldség, gyümölcs, fűszerek).

Miben rosszabb?
A város sokkal koszosabb, az emberek nem figyelnek oda a köztisztaságra, ilyen szempontból elég igénytelenek. A köpködés rettenetesen zavar, viszont kevesebb a kutyagumi az utcákon. Gyalogosan nem szívesen közlekedem Pekingben, nem is nagyon lehet, hiszen óriási távolságok vannak itt. Ez kissé zavaró. Amint már említettem, a levegő tisztasága is hagy kívánnivalót maga után, az időjárását tekintve meg Magyarország mindenképpen jobb. Itt a tél hideg és szeles, a nyár, forró és párás, amolyan szauna fíling.

Mi hiányzik Magyarországról?
Leginkább a családom, a barátaim és a munkám. A szép magyar tájak, az, hogy beülsz a kocsiba, és kirándulsz egy jót, vagy sétálsz egyet a friss levegőn. Hiányoznak a magyar ízek, illatok, a magyar nyelvű műsorok, színházi előadások, koncertek. Hiányoznak az isteni magyar borok, a gyerekeknek meg a Túró Rudi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az isteni masszázs szalonok, a fodrászatok, ahol a hajmosáshoz masszázs is jár (felár nélkül)! Hiányozni fog az olcsó benzin és az ingyen jázmin tea a sarki kis kínai büféből. Hiányozni fognak majd a tanáraim, a gyerekeknek az iskola, az osztálytársak (ez nehéz búcsú lesz!) és a kedves Ayi (babysitter), aki szinte sajátjaként szereti a gyerekeket. Hiányozni fog az emberek közvetlensége, a gyerekek felé sugárzó szeretete. Na és persze az isteni kínai és ázsiai éttermek, amelyeknek sajnos csak utánzatai találhatók otthon (elnézést, ha ezzel valakit megbántottam volna).

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Alacsonyabb, mint nálunk. Persze itt is élnek nagyon gazdagok, de élnek olyan kevés jövedelemből is családok, amit mi el sem tudunk képzelni. Az élet is sokkal olcsóbb errefelé.

Mennyibe kerül egy kávé?
Nem vagyok nagy kávérajongó, így nem vagyok ebben valami jól tájékozott. A UBC Caféban kb. 20-25 Rmb, ami nagyjából 500-600 forintnak felel meg. Alapjában véve itt a kávé még korántsem olyan népszerű, mint a tea, annak is a zöld változata.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Pekingnek klasszikus értelemben vett belvárosa nincs. Jó környéken akár már 200 eurótól (50 ezer forint) egész 1000-1500 euróig (250-375 ezer forint) is felkúszhat az ár, attól függően, hogy milyen felszereltségű a lakás, bútorozott vagy sem, újonnan épült lakóparkban van, vagy klasszikus, kínaiak lakta lakóépületben.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Nagyjából hasonló.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Nem igazán. Otthon dolgozom, itt nincs rá lehetőségem, otthon viszont eszembe sem jutna kínai nyelvet tanulni az egyetemen.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Nyugisabb, kivéve, mikor vezetek.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Olimpia!

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
10 éve került vissza Kínához Hongkong!

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Tajcsí, parkban sétálgatás, madárröptetés és sárkányreptetés. Gazdagék körében a golf, de a fiatalok szeretnek focizni, tollasozni, és természetesen az egész ország pingpongozik.

Visszajössz?
Naná!

<