Annak ellenére, hogy korábban úgy volt, a bíróságon folytatódik a vádaskodás, a Spyker ismét fellebbezést nyújtott be a Toro Rosso ellen, ugyanis a kiscsapat vezetősége továbbra is úgy gondolja, az olasz gárda a Red Bull idei autóinak módosított változatát használja, melyet egyértelműen tiltanak a szabályok.
A Spyker vezetője, Colin Kolles, a kereskedelmi és marketingigazgatója, Ian Phillips, a technikai igazgató, James Key, és a gárda menedzsere Andy Stevenson a csütörtöki átvizsgálást követően fellebbezést nyújtott be a Toro Rosso autói ellen. Ugyan Kolles nem közölt részleteket, egyesek úgy tudják, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy az STR02-es az RB3-as mása.
A versenybírák jelenleg is vizsgálják az ügyet, ám nagyon úgy tűnik, hogy csak holnap délelőtt derül ki, elfogadják-e egyáltalán a fellebbezést. A Spyker egyébként a szezonnyitón a Super Agurit támadta, ám azt az ügyet a versenybírák elutasították, mondván az nem a szövetséggel, hanem a Concorde Egyezménnyel hozható kapcsolatba.