Sportcsomag az Aston Martin DB9-hez

Vágólapra másolva!
Júliustól gyári Sports Pack kiegészítővel is rendelhető az Aston Martin DB9-ese, a csomag a vezetési élményt hivatott növelni.
Vágólapra másolva!

Az Aston Martin DB9 már önmagában sem olcsó mulatság, az angol gyár azonban készített egy csomagot, csak hogy még drágábban adhassa. A Sport Pack elnevezésű kiegészítő szett pontos ára még nem ismert, tartalmáról viszont minden kiderült.

Egyfelől vadonatúj ötküllős, 19"-os alufelniket, továbbá módosított felfüggesztéseket tartalmaz, a cél "még dinamikusabb vezetési élmény" megteremtése volt. Ennek érdekében hat milliméterrel lejjebb került a kasztni, javítottak a stabilizátorokon, és újrahangolták a rugókat, ami a gyár szerint jóval közvetlenebb kormányzást tesz lehetővé.

Plusz lóerőkben nem gondolkodtak a mérnökök, azt viszont szerették volna, ha a sportcsomagos DB9-esek erősebbnek tűnnek hagyományos társaiknál. Ezt súlycsökkentéssel tudták elérni, így került - többek között - az autó aljára acél helyett alumíniumlemez, a felnikre meg titániumból készült anyacsavar. Minden gramm számít.