Vágólapra másolva!
Az új modellév tiszteletére a Renault kisimította a Scénic ráncait, az egyterű új motort és váltókat is kapott.
Vágólapra másolva!

Az új Scénic külsőre nem nagyon üt el a régitől, elöl megnőttek a fényszórók, a lökhárítón pedig nagyobb száj tátong, amelyet hosszanti csíkok tagolnak. Kicserélték a hátsó lökhárítót is, a lámpákat pedig LED-esek váltották, úgy összességében a Scénic maradt, aki volt. Bent frissek a kárpitok, van egy-két új színkombináció, s - felszereltségtől függően - krómdíszítések virítanak a kormányon, illetve a váltógombot is a csillogó anyagból készítik.

Az előző bekezdésben írtaknál fontosabb változás, hogy a Grand Scénic alapváltozata a jövőben hét helyett csak ötszemélyes, a két ülés kivétele egy-egy 16 literes rekesz elhelyezését tette lehetővé, 513 literre növelve a csomagtartó méretét. Akinek tárolódoboz helyett ülés kell, továbbra is rendelhet hétszemélyes kivitelt, némi felárért, persze.

Motorfronton újdonság, hogy az új modellhez rendelhető a 150 lóerős, 340 Nm maximális nyomatékot kínáló kétliteres dízel, amelyhez alapból jár a részecskeszűrő. Újdonság még, hogy a 130 lóerős, 1,9-es dízel rendelhető lesz négysebességes automata, az 1,6-os, 112 lóerős benzinmotor pedig hatsebességes manuális váltóval. A kínálatból eltűnik a 86 lóerős, 1.5 dCi, az olajos paletta a 106 lóerős változatnál kezdődik majd.