Michael Schumacher motorozott

Vágólapra másolva!
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher már korábban is próbára tette magát két keréken, most azonban egy profi Moto GP versenyző, Randy Mamola mögött ülve egy Ducatin tehetett meg két kört Mugellóban.
Vágólapra másolva!

Valentino Rossi, a gyorsasági motoros világbajnokság hétszeres bajnoka éppen a napokban jelentette be, hogy nem kacérkodik többé a Forma-1-es pályafutás gondolatával, bár már közel állt hozzá, hogy a Ferrari színeiben versenyzőként is kipróbálja magát. Michael Schumacher most az ellenkező utat járta be, igaz csak pár perc erejéig.

A német klasszis volt a vasárnapi Mugellóban megrendezett gyorsasági motorverseny meglepetésvendége. Schumacher a pályát Forma-1-es autóból nézve jól ismeri, ám Mamola mögött ülve teljesen más perspektívából is megismerkedhetett az olasz ringgel.

A tizenháromszoros futamgyőztes Mamola két kört tett meg Schumacherrel, aki nagyon élvezte a száguldást: "Nagyszerű élmény volt, egyszerűen nem találok rá megfelelő jelzőt. Különleges érzés volt, nem olyan, mint amit megszoktam, és ahhoz sem fogható, amit tavaly télen tapasztaltam, amikor egyedül vezettem a Ducatit"- lelkendezett a német.

"Motoron ülve az ember sokkal jobban érzi a sebességet, teljesen más, mint autóban ülve, ott nagyobb biztonságban érzed magad. Most nem én vezettem, így azt sem tudtam, hogy mikor mi fog történni, ez még izgalmasabbá tette az egészet"- folytatta élménybeszámolóját Schumacher.

A Forma-1-ben sokat tapasztalt pilótában a félsz is benne volt kicsit: "Egyszer megveregettem Randy hátát, hogy emlékezzen: nekem egy hét múlva Silverstone-ban versenyem lesz"- tréfálkozott a német. "Ez a két kör elég is volt így elsőre, és nem tervezem, hogy motorversenyző legyek."