Berger: Az STR még nem döntött motorügyben

Vágólapra másolva!
A Scuderia Toro Rosso vezetősége megerősítette, hogy legkorábban két hónap múlva döntenek arról, milyen motorral indulnak majd a 2007-es idényben, hiszen több lehetőségük is van.
Vágólapra másolva!

Ugyan egyesek biztosra veszik, hogy az STR a jövő évben Ferrari erőforrásokat használ majd, a csapat társtulajdonosa, Gerhard Berger pénteken elhintette, még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy döntést hozzanak a motorkérdésben.

"Egyelőre még nem tudjuk, hogy maradunk-e a V10-es Cosoworth motoroknál, vagy más megoldást választunk. Erre még várnunk kell, majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok" - mondta Berger az Autosport-nak adott nyilatkozatában. "Úgy gondolom, hogy nyolc hét múlva már okosabbak leszünk."

Berger ugyanakkor cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint azt állította volna, hogy a Red Bull Racing a 2007-es idényben Renault motorokra vált, mellyel a Toro Tosso megörökölné az anyacég Ferrarival kötött szerződését. Az osztrák szakember elmondta, a Red Bull Racing terveit nem kötik az orrára, így biztosan nem mondott olyat, hogy a Red Bull megegyezett a Renault-val.

"Én csak azt tudom, ami a Toro Rossóval történik, a Red Bull Racing egy teljesen más tészta" - magyarázta. "Fogalmam nincs, hol születnek ezek a hírek. Nemrég hallottam, hogy állítólag ilyen dolgokat mondtam."

"A Red Bullt kell megkérdezni ebben az ügyben. A bejelentéseket nyilvánvalóan nem én teszem."

Megbízható források szerint a Red Bull Racing előrehaladott tárgyalásokat folytat a Renault-val egy esetleges jövő évi motorszerződésről, noha az energiaital-gyárosoknak a 2007-es idény végéig érvényes szerződésük van a Ferrarival.