Coulthard keselyűnek titulálta a Red Bullt

Vágólapra másolva!
A Red Bull Racing skót versenyzője, David Coulthard csalódottságának adott hangot a Francia Nagydíjat követően, ugyanis véleménye szerint a kilencedik helynél hátrébb nem is végezhettek volna a vasárnapi megmérettetésen.
Vágólapra másolva!

A veterán pilóta a csapatot kritizálta a Magny-Cours-ban történtekért, hiszen a szombati időmérőt követően még úgy gondolta, hogy jó eséllyel pályázhatnak a pontszerző helyekre. Ennek ellenére a Red Bull rettenetesen gyengén teljesített a vasárnapi futamon, hiszen mindkét versenyzője ott fejezte be a futamot, ahol megkezdte.

"A kilencedik helyről kezdtük meg a futamot, és ugyanott fejeztük be. Ez szánalmas" - mondta felháborodva Coulthard. "Nagyon csalódott vagyok. Jelenleg mi vagyunk a mezőny keselyűi, akik csak akkor tudnak pontot szerezni, ha mások elbuknak. Mindezek ellenére élveztem a hétvégét, hiszen az ember mindig tanul valamit."

"Noha kezdünk egyre szervezettebbek lenni, és a gárda felépítése már az élcsapatokéval vetekszik, mégsem lehetünk boldogok, hiszen nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy pontokat szerezzünk."

Coulthard csapattársa, Christian Klien szintén ott fejezte be a versenyt, ahonnan megkezdte, bár a rajtnál több helyet is veszített.

"Gondjaim voltak a rajtnál: nem volt meg a motor kellő fordulatszáma, így három-négy helyet is vesztettem, ami nagyon bosszantó volt" - mondta Klien. "A verseny roppant fárasztó volt ebben a hatalmas hőségben. A hátsó abroncsaim elfogytak, így nem tudtam már versenyben maradni, hiszen az autóm túlhevült."

"A futam végére jobb lett az autó vezethetősége, és kezdtem felzárkózni az egyik BMW mögé. Mindezektől eltekintve csalódottan hagyjuk el Franciaországot. Bosszantó, hogy egyetlen egy pontocskát sem tudtunk szerezni Magny-Cours-ban."