Rosberg motorcsere nélkül megúszta

Vágólapra másolva!
A Williams-istálló német versenyzője, Nico Rosberg büntetés nélkül megúszta a péntek reggeli kicsúszását, ugyanis az ütközésben nem sérült meg a Cosworth-motor, így azt nem kellett kicserélniük a szerelőknek.
Vágólapra másolva!

A hazai színeket képviselő versenyző a tegnap reggeli tréningen csúnyán elfékezte magát az első kanyarban, elvesztette autója felett az uralmát, és a gumifalba csapódott. Mivel az autó olyannyira megsérült, hogy azt a szerelők már nem tudták helyrerakni a délutáni edzésre, Rosberg értelemszerűen nem tudta teljesíteni pénteki programját.

A Williams újonc pilótájára így a szombat reggeli edzésen rengeteg feladat vár, ám jó hír számára, hogy a Cosworth motor nem sérült meg az ütközésben, így nem kellett azt kicserélniük a szerelőknek, mellyel tíz helyes rajtbüntetéssel sújtották volna.

"Csalódott vagyok a nyitónap után, hiszen szinte semmit sem tudtam dolgozni. Miután a reggeli tréningen eldobtam az autót, a szerelőim keményen dolgoztak, hogy megjavítsák a sérült részeket, de mivel nem volt elég idejük, nem tudtam kihajtani a második edzésre. Bosszantó, de szombaton majd behozom a lemaradásom."

Azonban jó hír Rosberg számára, hogy a Cosworth illetékesei nem találtak sérülést a motorblokkban, így a V8-as egység zöld utat kapott a mérnököktől.

"Nico motorját a reggeli ütközést követően azonnal megvizsgáltuk, és semmi problémát nem fedeztünk fel rajta" - mondta a Cosworth főmérnöke, Chris Jilbert.