Panis nem hagy fel a versenyzéssel

Vágólapra másolva!
A Forma-1-es pályafutásának befejezését a hét elején bejelentő Olivier Panis a jövőben más versenysorozatokban állna rajthoz. A 40 éves pilóta számára elsősorban valamelyik túraautó-sorozat jöhet szóba.
Vágólapra másolva!

A száguldó cirkuszból 13 versenyzőként illetve tesztpilótaként eltöltött szezon után kiszálló francia a szintén visszavonuló Michael Schumacherrel szemben nem hagy fel a versenyzéssel. Panis nem tartja kizártnak, hogy a DTM-ben induljon, de egy Le Mans-i futamon is szívesen rajthoz állna.

"Igazán szerencsésnek érzem magam, amiért tesztpilótaként két évet eltölthettem a Toyotánál"- nyilatkozta Panis. "Remek volt a kapcsolat köztem és a csapat közt. De már 40 éves vagyok, és egyszer az embernek mindenképpen új fejezetet kell nyitnia az életében. Én most láttam elérkezettnek az időt."

"Az autósport és a versenyzés a véremben van, ezek nélkül nem tudok élni. Mindenképpen szeretnék rajthoz állni más szériákban, mert elég fittnek és gyorsnak érzem magam ahhoz, hogy megfeleljek az újabb kihívásoknak is."

A Forma-1-ben a Ligier istálló színeiben 1994-ben bemutatkozó Panis eddig nem beszélt konkrét terveiről, legutóbbi nyilatkozatában viszont erre is kitért: "Egy Le Mans-i 24 órás versenyen mindenképpen rajthoz állnék, de ez önmagában kevés lenne. A FIA GT sorozatot és a DTM-et (német túraautó bajnokság) nagyon vonzónak tartom, ezek valamelyikében nagyon szívesen versenyeznék."

"Egy Forma-1-es autó vezetése egyedülálló élményt nyújt, ehhez fogható más szériában nem tapasztalható"- kezdte Panis azon dolgok felsorolását, amikre szívesen gondol vissza az autósport királykategóriájában eltöltött évekből. "12 szezont húztam le az F1-ben, így szinte mindenkit ismerek a sportágban, ráadásul sok barátot is szereztem. Ők nagyon fognak hiányozni"- fejezte be az egyetlen győzelmét 1996-ban, Monacóban elérő francia.