A McLaren nem áll Paffett útjába

Vágólapra másolva!
A McLaren nem szándékozik Gary Paffett útjába állni, ha a brit tesztpilóta versenyzői lehetőséget kap egy rivális alakulattól, bár a vezetőség nem titkolta, jobban szeretné, ha az ifjú tehetség a továbbiakban is a csapattal maradna.
Vágólapra másolva!

Paffett jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat folytat több csapattal egy esetleges versenyzői szerződés reményében. A brit pilóta ugyan elmondta, szívesen maradna jelenlegi csapatánál a jövőben, mégis legfőbb vágya, hogy minél előbb versenyezhessen - és ennek érdekében mindent meg is tesz.

"Boldog vagyok a McLarennél" - mondta Paffett, akinek szerződése a szezon végén érvényét veszti. "Továbbra is a csapattal dolgozom, jól megértjük egymást, és a múltban sem voltak nézeteltéréseink. Ha vége lesz az együttműködésünknek, akkor tovább lépek, de nem szívesen tenném. Azonban nem gondolom úgy, hogy megromlana a kapcsolatunk, hiszen eddig sem korlátoztak, bármikor felvehettem a kapcsolatot más csapatokkal. Tudják, hogy célom a versenyzői ülés megszerzése az F1-ben."

"Ugyan még nem tiszta, ki lesz Fernando csapattársa a jövő évben, elég kicsi a valószínűsége annak, hogy én kapom meg a még üresen maradt versenyzői ülést. Annak viszont örülök, hogy nagy mozgásteret biztosítanak számomra, így probléma nélkül tárgyalhatok másokkal."

Az elmúlt hetekben többen is szóba hozták a brit versenyzőt a Spyker MF1 istállóval, ám kezd egyre valószínűbbé válni, hogy Christijan Albers csapattársa Tiago Monteiro lesz a 2007-es idényben a holland kézbe került versenygárdánál.

"A megbeszélések javában zajlanak" - mondta Paffett. "Sok az érdeklődő, és egy fantasztikus évet teljesítettem a McLarennel. 2000-ben teszteltem először a csapattal, így boldog voltam, hogy idén teljes állású tesztpilóta lehettem náluk. Azonban tudom, hogy tovább kell lépnem, éppen ezért is keresek más lehetőségeket. A Spyker is érdeklődik irántam, de túl sok pénzt kellene fizetnem nekik."

"Menedzsereim mindent megtesznek annak érdekében, hogy karrierem szempontjából a lehető legjobb helyre kerüljek. Nem csak a következő évre, sokkal inkább hosszú távra tervezünk."