Frentzen elhagyja az Audit

Vágólapra másolva!
A korábbi Forma-1-es pilóta, Heinz-Harald Frentzen elhagyja a német túraautó-bajnokságban szereplő Audi csapatát, melynek színeiben három évig versenyzett.
Vágólapra másolva!

"Sajnos az istállón belül nem kapom meg azt a támogatást, amit más versenyző, ezért komolyan el kell gondolkodnom a folytatáson, mert a jelenlegi állapot számomra nem nevezhető ideálisnak" - mondta Frentzen a szezonzáró hockenheimi futam után adott televíziós nyilatkozatában.

A 39 éves pilóta először rajtolhatott az élről, négy körrel a vége előtt azonban kiesett, mert ütközött sapattársával, a svéd Mattias Ekströmmel. A balesetet nem Frentzen okozta.

"Normális körülmények között ilyesmi nem fordulhatna elő. Ez is azt mutatja, hogy az Audinál nem beszélhetünk normális körülményekről" - dühöngött Frentzen.

Wolfgang Ullrich, az Audi csapatfőnöke az interjú miatt magához hívatta Frentzent, hogy egyeztessenek a jövőről. "Sajnos olyan távol vannak egymástól az álláspontok, hogy nincs értelme a folytatásnak, ezért nem hosszabbítjuk meg Frentzen év végén lejáró szerződését" - mondta Ullrich.