A Hondát lenyűgözte Andretti teljesítménye

Vágólapra másolva!
Az IndyCar legújabb felfedezettje, Marco Andretti pénteken sikeresen bemutatkozott a Forma-1-ben. Az amerikai pilóta a Honda Racing istálló színeiben teljesítette első tesztnapját a spanyolországi Jerezben.
Vágólapra másolva!

A tizenkilenc esztendős versenyző lett az idei év újonca a Honda által támogatott IndyCar bajnokságban, ezért is kapott lehetőséget a brackley-i bázisú csapattól a tesztelésre.

A kétszeres IndyCar világbajnok csapattulajdonos, és korábbi CART bajnok, Michael fia, illetve az 1978-as Forma-1-es világbajnok, a legendás Mario Andretti unokája az idei tesztek zárónapján ülhetett be az RA106-os modellbe a spanyolországi Jerezben.

Marco a délelőtt folyamán rövid etapokat futott és az autóval ismerkedett, majd az ebédszünet után kezdte csak meg az igazi munkát, mikor már jól megtankolt autóval gördült pályára. A legifjabb Andretti délelőtt 32, délután pedig 35 kört teljesített, és 1:21.888-as idejével meggyőzte a Honda vezetőségét. Az amerikai versenyző egyébként két másodperccel körözött lassabban, mint a csapat hivatalos tesztpilótája, Christian Klien, azonban a gárda sportigazgatója, Gil de Ferran meg volt elégedve teljesítményével.

"Fantasztikus volt látni Marcót az autóban" - mondta a brazil szakember. "Remek munkát végzett, sikerült hozzászoknia az autóhoz, pedig nagyon kevés ideje volt erre. Úgy tűnt, élvezi a körözést, és kényelmesen érzi magát az autóban, így szerintem elégedett lehet élete első Forma-1-es tesztnapja után."

Maga az érintett a következőket mondta a nap végén: "Nem is élvezhettem volna jobban a mai napot, azonban az bosszantó, hogy csak egy napot tudtam tesztelni. Kis időbe telt, míg hozzászoktam a kipörgésgátlóhoz, illetve a fékekhez, de mikor ráéreztem a dolgok ízére, sokkal jobban és egyenletesen teljesítettem."

"Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a Honda Racing F1 istállónak ezért a páratlan lehetőségért. Biztos vagyok benne, hogy remekül fognak teljesíteni a jövő évben."