Malajziában is tesztelhetnek a csapatok

Vágólapra másolva!
A Maláj Nagydíjnak helyet adó sepangi versenypálya vezetősége hétfői közleményében megerősítette, közvetlenül a Forma-1-es futam megrendezése előtt egy háromnapos tesztprogramot szerveznek a csapatok számára.
Vágólapra másolva!

A szokásostól eltérően a 2007-es idény nyitóállomása után egy háromhetes szünet következik, mely komoly aggodalmat okozott a csapatok számára, mert problémát jelentett volna nekik, ha vissza kellett volna utazniuk Európába tesztelni.

Költségkímélő megoldásként már novemberben megfogalmazódott a csapatokban, hogy esetleg a Maláj Nagydíjnak helyet adó Sepangban tesztelhetnének a szezonnyitót követő hetekben, mellyel megspórolhatnák a súlyos szállítási költségeket. Ennek érdekében a csapatvezetők már korábban felvették a kapcsolatot az idei évben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone-nal, illetve a maláj pálya üzemeltetőivel, akikkel végül sikerült megegyezniük.

Az egyezség értelmében március 27. és 29. között egy háromnapos tesztprogram kerül lebonyolításra Sepangban, ahol egy héttel később megrendezésre kerül a szezon második állomásának helyet adó Maláj Nagydíj.

"Ezzel a tesztprogrammal is bizonyítjuk, hogy Sepang az ázsiai motorsport középpontja" - mondta büszkén a pálya sajtófelelőse, Azhar Ghazali a The Starnak adott nyilatkozatában. "Szinte az összes csapat európai székhelyű, azonban nem lett volna értelme, ha visszaküldik alkalmazottaikat a világ másik felére, hogy ott segédkezzenek a tesztelésben. Ugyan az összes csapat rendelkezik tesztpilótával, Sepangban mégis a versenyzőké lesz a főszerep."