Három kanyar után lerobbant az új Honda

Vágólapra másolva!
A Honda Racing ma bemutatott vadonatúj versenygépe ugyan szerdán sikeresen teljesítette első tesztnapját Barcelonában, ma reggel egy körig sem jutott, és három kanyar után megadta magát Jenson Button alatt.
Vágólapra másolva!

Button ma délelőtt megkezdte az RA107-es intenzív tesztprogramját a spanyolországi Barcelonában, azaz csak meg akarta kezdeni, mert az új autó három kanyar után - vélhetően egy mechanikai meghibásodás miatt - felmondta a szolgálatot és megállt alatta a pályán.

Az átmeneti festéssel ellátott versenygépet azonnal visszaszállították a boxba, ahol a szerelők megkezdték rajta a munkát. Button néhány percig várakozott csak a mérnökök társaságában, majd visszaugrott az autóba, és tovább folytathatta, vagyis megkezdte a körözést.

A brit versenyző néhány rövidebb etapot teljesített a délelőtt folyamán, hogy elvégezze az RA107-es rendszerellenőrzését.