Nyílt lapokkal játszhatnak a csapatok

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség az idei évtől kötelezővé tenné a csapatok számára, hogy a rajtot követően hozzák nyilvánosságra, milyen összetételű gumikkal kezdték meg a futamot, hogy a nézők betekintést nyerhessenek stratégiájukba.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy a Michelin a tavalyi év végén elhagyta a Forma-1-et, a Bridgestone a 2007-es idénytől egyedüli beszállítóként látja el a teljes mezőnyt termékeivel.

Az idei évtől a csapatoknak a rendelkezésükre álló mindkét gumikeveréket fel kell használniuk a versenyeken, és csak arról dönthetnek, milyen sorrendben teszik fel autóikra a különböző keverékeket. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) célja ezzel az, hogy izgalmasabbá tegye a versenyeket.

"Míg az esős, vagy extrém esős gumik használata nem indokolt a futam alatt, mindegyik versenyzőnek kötelessége legalább egy garnitúra abroncsot felhasználni az egyes száraz gumikeverékekből a verseny alatt" - áll a FIA 2007-es Sportszabályzatában.

A futamok izgalmasabbá tétele mellett az új szabály bevezetésével csökkenthetnek a Bridgestone amúgy is magas költségei, ugyanis a csapatoknak mostantól kötelességük felhasználni a rendelkezésükre bocsátott gumikat, így a korábbi évekkel ellentétben nem marad felesleg.

Bár korábban volt szó arról is, hogy az amerikai Champ Car szériában alkalmazott módszerhez hasonlóan a Bridgestone pirosra festené puhább keverékű abroncsait, a kezdeményezést a csapatok elutasították, mondván nem szeretnék nyilvánosságra hozni versenystratégiájukat.

Igen ám, de a FIA technikai delegátusának vezetője, Charlie Whiting a szövetség legutóbbi ülésén felvetette, mi lenne, ha más - mindenki számára elfogadható - módszerrel érnék el, hogy a nézők betekintést nyerjenek a csapatok stratégiájába. A szakember ötlete szerint a résztvevők egészen a versenyek rajtjáig titokban tarthatnák taktikájukat, és csak a futam rajtját követően jelentenék be, milyen összetételű gumikkal kezdték meg a versenyt.

Ez a megoldás a japán beszállítónak is megfelelő lenne, hiszen ez nem jelentene számára plusz költséget, tehát részéről minden mehetne a régiben. A csapatok is megnyugodhatnának, hogy riválisaik nem tudják meg a verseny előtt a gumiválasztásukat, mert azt csak a rajt utáni pillanatokban tennék közzé.

Bár megállapodás még nem született, a Red Bull Racing sportigazgatója, Christian Horner támogatja az ötletet. "Az ehhez hasonló ötletekkel lehet igazán felkelteni az otthonülők és a helyszínen lévők figyelmét. A rádióbeszélgetések nyilvánosságra hozatala, és az ehhez hasonló dolgok jót tesznek a Forma-1-nek. Látványosabbá teszik a sportot, és ha ezzel az emberek előtt egy újabb kapu megnyílhat, akkor miért ne egyeznénk bele" - vélekedett.