Raikkönen aggódik a maláj hétvége miatt

Vágólapra másolva!
Kimi Raikkönen egyáltalán nem nyugodt a hétvégén megrendezésre kerülő Maláj Nagydíj előtt, még akkor sem, ha a szezonnyitón Melbourne-ben fantasztikus tempót diktálva könnyedén verte a mezőnyt, és a múlt heti teszteken is szárnyalt.
Vágólapra másolva!

A finn sofőr kimagaslóan teljesített a múlt heti sepangi teszteken, ahol az F2007-es versenygép ismét bizonyította sebességét és megbízhatóságát. Mindezek ellenére Raikkönen óvatosan nyilatkozik a hétvégi esélyeiről, különösen azok után, hogy még kérdéses, motort kell-e cserélni autójában.

"Egy kissé aggódom" - kezdte Kimi a mondandóját. "A futam vége felé járva elfolyt a hűtővíz, így a csapat arra kért, hogy vegyek vissza, melyet úgy közölt velem, hogy kiírta az információs táblára, mivel a rádióm már a kezdetektől fogva nem működött. A motort azóta már megvizsgálták, és egy szimulációt is lefuttattak rajta. Most a technikusoknál vannak az adatok. Természetesen bízunk benne, hogy a motor kibírja a teljes versenyhétvégét, és nem kell kicserélnünk az időmérőt követően, mert nem akarjuk minimalizálni az esélyeinket."

"Ha végül mégis meg kell lépnünk ezt, akkor természetesen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk: minden sokkal nehezebb lesz, ha tíz hellyel hátrébbról kell megkezdenünk a futamot. Célunk, hogy minél jobb helyről induljunk, és a legjobb eredményt zsebeljük be" - folytatta a finn sofőr, aki óvatosan nyilatkozik a maláj esélyekről.

"Keményen kezdtük a bajnokságot, de már most tiszta, hogy ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot, akkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy mindig pontokat szerezzünk" - tette hozzá Raikkönen. "A sepangi pálya nehéz és sok energiát felemészt: ha csak egy kis terület nem tökéletes, máris nem vagy versenyképes. Az autó kiválóan fut, de míg nem vagyunk a pályán, mindenki azonos esélyekkel pályázik a győzelemre. Mint mindig, most is azt mondom, hogy várjuk meg, mi lesz a hétvégén."