Indul a lehetetlen küldetés!

Vágólapra másolva!
Tom Cruise-nak nem sok ellenlábasa akad a héten: a Mission: Impossible harmadik részén kívül mindössze két másik film érkezik a mozikba - mindkettő egyenesen a francia filmnapokról.
Vágólapra másolva!

Mission: Impossible III - 2006

Miről szól? Ethan Hunt ügynöknek élete eddigi legveszélyesebb ellenfelével kell szembenéznie az Owen Davian nevű fegyverkereskedő személyében, aki nem csak őt, hanem barátnőjét is fenyegeti.

Ki a rendező? J. J. Abrams, akinek ez az első nagyjátékfilmje, korábban Lost- és Alias-epizódokat rendezett.

Kik a szereplők? Huntot természetesen ismét Tom Cruise alakítja, akárcsak az első két részben. Barátnője Michelle Monaghan, aki tavaly Robert Downey Jr. partnere volt a Durr, durr és csók-ban, szövetségesei közt találjuk Ving Rhamest, Keri Russellt és Maggie Qt.

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik egy pörgős, dögös akciómozira vágynak.

Mit mondunk még a filmről? Az első rész szokatlanul finom, jól kitalált kémmozi volt, a második elnyújtott akciófilm sok robbanással. Most itt a harmadik rész: tele van merész hülyeségekkel, de a tempó feszes, Cruise pedig lelkesen veti bele magát az akcióba.


Marock - 2005

Miről szól? A tizenhét éves Rita mindennapjai Marokkóban, ahol a nyugati kamaszgondok és az arab hagyományok ütköznek egymással.

Ki a rendező? A harmincéves Laila Marrakchinak ez az első nagyjátékfilmje.

Kik a szereplők? Ritát a rendezőnő unokahúga, Morjana El Alaoui alakítja, és persze a többi fiatal marokkói színészt sem ismerjük.

Kinek ajánljuk? David Bowie-rajongó tiniknek.


Il ne faut jurer... de rien! - 2005

Miről szól? A 19. századi történetben egy aranyifjút nagybátyja házasodásra kényszerít. A ficsúr meg van győződve róla, hogy könnyedén elcsábítja a kiszemelt lányt, de bizonyos nehézségekkel nem számol.

Ki a rendező? Eric Civanyan, francia színész-rendező; eddig főképp tévéfilmeket készített.

Kik a szereplők? A cinikus ifjút Jean Dujardin alakítja, az ártatlan leányzót Mélanie Doutey (A romlás virága), a nagybácsi pedig Gérard Jugnot, aki a Kóristák zenetanára volt.

Kinek ajánljuk? Kosztümös idétlenkedésre vágyóknak.