Bryan Singer: Superman fontosabb, mint a színész

Vágólapra másolva!
Az amerikai rendező '95-ben robbant be a köztudatba a Közönséges bűnözőkkel, és a film csavaros sztorijának és Kevin Spacey zseniális játékának köszönhetően egyből beírta magát a filmtörténetbe. 2000-ben barátságba került a szuperhősökkel, amely azóta is tart: a sikeres X-Men és X-Men 2. után most újabb képregényikont csábított vászonra a Superman visszatérben. Az interjúban Singer elmondja, hogy a film története egy texasi hotelszobában kezdődött, mesél a titkos Brando-felvételekről, amelyekhez hozzájutott, és végül még azt is megtudjuk, hogy miért kényelmes viselet a Superman-ruha a hideg forgatási napokon.
Vágólapra másolva!

- Úgy tudom, nagyra tartod a korábbi Superman-filmeket, amelyeket Richard Donner rendezett.

- Igen, részben az X-Men-filmek alatt tanultam meg, hogy a figuráknak van egy bizonyos történetük, amely megvolt már azelőtt, hogy én beszálltam volna, és meglesz azután is, hogy én kiszállok, így Superman univerzumának őrzőjeként is felelősségem, hogy tiszteljem ezt. Ugyanakkor megpróbálom belevinni a figurába a saját elképzeléseimet. Persze nem akarom fenekestül felforgatni ezt a világot, csak átalakítom egy kicsit.

- Vannak visszatérő kérdések, amelyeket folyton feltesznek neked?

- Lássuk csak... Azt, hogy "miért egy ismeretlen?". Nos azért, mert szerintem Superman fontosabb, mint a színész. Ha egy híres színész játszaná a szerepet, akkor az "XY mint Superman" lenne. Mindig is ismeretlen színészt akartam erre a szerepre. Az a cél, hogy a nézők figuráról alkotott kollektív elképzelésének vagy emlékének megfeleljen. Ennek az elképzelésnek a kialakításában szerepet játszott a képregény, a George Reeves-féle tévésorozat, Christopher Reeve figurája, a Smallville, és az emberek fejében levő egyéni elképzelések Supermanről, amelyek különböznek, és mégis rájuk kell találnom valahogy.

- Mekkora a szereposztás jelentősége?

- Semmi sem fontosabb nála.

- Azonnal érezted, hogy Brandon Routh el tudná játszani Supermant, amikor belépett az ajtón?

- Mielőtt találkoztam volna vele, megnéztem néhány felvételt a korábbi munkáiról. Sok más fickót is megnéztem kazettán, de számomra minden a személyes találkozásnál dől el. Nem mondhatnám, hogy a szereplőválogatást szeretem a legjobban a munkámban, de az évek során azért beletanultam, és csináltam sikeres filmeket, amelyekben kevésbé ismert színészek játszották a főszerepeket, szóval nem ijedek meg ettől. Brandonnal egy kávéházban találkoztam, közvetlenül mielőtt Ausztráliába repültem, hogy forgatási helyszíneket keressek. Általában a találkozás után néhány perccel eldöntöm, hogy "hát jó, nem ő az emberem". De vele az történt, hogy a beszélgetésünkből, abból, amit megtudtam a személyiségéről, a jelleméről, a hangjából, a megjelenéséből szép lassan rájöttem, hogy megtestesíthetné ezt a figurát. Elő tudtam ásni a személyiségéből olyan dolgokat, amelyek összhangban álltak azzal, amilyennek Supermant láttam.

- Könnyű volt megszerezni a Brando-felvételeket?

- Igen. Mike Medavoy kezeli a Brando-hagyatékot, úgyhogy vele tárgyaltunk, és nagyon nagylelkűen engedte, hogy felhasználjuk a felvételeket. Bízott benne, hogy tiszteletteljesen nyúlok hozzájuk. Nagyon izgalmas volt megcsinálni az utószinkront és végignézni a felvételeket, amelyeket Donner készített. Szerepelt benne Brando néhány elképesztő bakija is, amelyek közül apró részleteket felhasználhattunk a dokumentumfilmünk, a Look! Up in the Sky! The Amazing Story of Superman (a film a Superman-figura történetéről szól, Kevin Burns rendezte, Singer az egyik producere volt - a szerk.) vége főcímében. A film teljes változata rákerül majd valamelyik DVD-kiadásra. Érdemes megnézni a kétórás változatot, nagyon részletes áttekintést nyújt, és nagyon élveztem, hogy közreműködhettem benne.

- A film készítése során beszéltél valamikor Richard Donnerrel?

- Ó, hogyne. A film az ő áldásával készült. Úgy három éve egy austini hotelszobában beszélgettem vele és a feleségével, Laurennel, aki az X-Men-filmek producere volt, arról, hogy megcsinálnám. Megkérdeztem, hogy mit szólna, ha rendeznék egy Superman-filmet. Mindjárt azt válaszolta, hogy örülne neki, hogy szerinte nekem való, és megkérdezte, hogy hogyan képzelem. Én meg mondtam neki, hogy nem akarnám az ő filmjét remake-elni, mert az klasszikus, hanem a visszatérés történetét mesélném el. Egy órát beszélgettünk a dologról a hotelszobájában, és elmondtam neki az ötletemet: Superman eltűnt, egy farmon van, vagy akárhol, aztán visszatér a régi életéhez, ahol a dolgok továbbmentek nélküle, és Lois Lane is továbblépett. Ennyi volt az ötletem, és megkérdeztem, hogy mit szól hozzá. Nagyon tetszett neki az ötlet. Ha nem adta volna áldását rá abban a hotelszobában, nem vágtam volna bele. Nagyon tisztelem a rendező kollégáimat, és Richard Donnert különösen. Azóta is támogat. Amikor leszerződtem a filmre, az első gratuláció tőle érkezett faxon. Aztán néha később is beszéltünk. Nemrég találkoztunk, és mutatott nekem részleteket az újravágott Superman II-ből, ami király.

- Melyik filmedről szeretnéd, hogy ismerjenek?

- Nem tudom. Ha visszanézek a filmjeimre vagy a tévés munkáimra, úgy látom, hogy az identitás témája folyton előkerül. Szerintem az emberek nagyon összetettek, olyanok, mint a hagyma. Ahogy sorban hántod le a rétegeket, mindig mást találsz, és ez gyakran napról napra is változik egy embernél. Ahogy visszagondoltam a filmjeimre, ezt vettem észre: a nyomorék, aki valójában zseniális bűnöző, az öregember a szomszédban, aki náci vagy bűnöző, a köztünk élő mutánsok, akik egy westchesteri kúriában laknak, és most Clark Kent Superman ruhájában, sőt, Dr. House is ideillik, akinek szintén van szíve, habár jól titkolja. Az emberek komplexitása érdekel, és azok a filmek, vagy tévésorozatok, amelyek kommersznek tűnnek, de foglalkoznak ezzel a komplexitással. A munkámnak erre az aspektusára büszke vagyok, és elégedett vagyok vele. Remélem, hogy sikerül elmosnom a határvonalat a "független film" és a fősodorhoz tartozó filmkészítés közt.

- Tényleg el kellett menned a King Kong forgatására, hogy találkozz Peter Jacksonnal? (Jackson és Singer azt a tréfát eszelte ki, hogy a King Kong egyik forgatási napján Jackson helyett Singer ment ki a helyszínre, és ő kezdte megrendezni az aktuális jelenetet. Ezt felvették, és Jackson videoblogján publikálták. - a szerk.)

- Peter, én és a színészek együtt vacsoráztunk előtte levő este, aztán Peter és én hajnalig fent maradtunk, nézegettük a látványterveket, és beszélgettünk arról, hogy a jövőben hogyan marketingelik majd a filmeket, és az internetről és a blogjainkról. Ő csinálta a kongisking.com-ot, és nekünk is volt blogunk. Nem akartam én felvetni a dolgot, hiszen az ő forgatásáról és az ő filmjéről volt szó, de a fejemben járt. Aztán egyszer csak felvetette, hogy "Mi lenne, ha holnap kijönnél a forgatásra, és azt mondanánk..." És előrukkoltunk ezzel az őrült ötlettel. Úgyhogy másnap eljátszottuk, hogy ő elaludt, én meg kimentem a forgatásra helyette. Az volt az ijesztő, hogy csak a közvetlen környezetében levőknek árulta el, hogy mi fog történni, ezért amikor bevonultam és elkezdtem rendezni, a stáb egy részének fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok én, és mi a fenét keresek ott. Egy aranyos kis dolog lett az egészből, amit azóta is próbálok megmagyarázni az embereknek: "Nem, nem én rendeztem a King Kong-ot, vegyétek le az IMDb oldalamról!" Szuper lenne, megtisztelő, csodás. De az az igazság, hogy ha megpróbálnám átvenni Peter valamelyik filmjének a rendezését, seggbe rúgnának.

- Felpróbáltad a Superman-ruhát?

- A film készítése során nem. Viszont nemrég a Wired Magazine címlapján szerepeltem, és a fotózás közben ki akartuk próbálni, hogy milyen lenne, ha felvenném Clark Kent ruháját, aztán széthúznám az öltönyt. Úgyhogy életemben először fel kellett vennem a jelmezt. Megrökönyödtem, hogy milyen rémesen nézek ki benne. Aztán feltűnt, hogy bár a stúdióban nagyon hideg volt, a jelmez melegen tartott. Amikor éjszaka forgattuk Sydneyben azt a jelenetet, amelyikben Superman felemeli a kocsit, nagyon-nagyon hideg volt. Akkor nagyon sajnáltam Brandont, de már nem sajnálom, mert valószínűleg még ő fázott közülünk a legkevésbé.

- A DVD-n rajta lesz a vágatlan verzió is?

- Hát, tulajdonképpen ez a vágatlan verzió. Számomra nem létezik rendezői vagy vágatlan változat. Van egy olyan kész filmrészlet, ami nem feltétlenül lesz rajta a DVD-n, de majd valamikor megjelentetem. Ez egy részletesen kidolgozott jelenet, amelyben Superman visszatér a Krypton bolygóra, de nem illett bele a film egészébe, ezért voltam olyan bátor és úgy döntöttem, hogy kivágom. Szóval lehet, hogy ezt még felhasználom valami másra. De lesznek törölt jelenetek és hasonlók a DVD-n is.