Olivier Assayas először Magyarországon

Vágólapra másolva!
A Francia Intézet és az Örökmozgó szeptember 21. és 27. közt vetítéssorozatot rendez Olivier Assayas filmjeiből. Szeptember 22-én a Párizs, szeretlek! című film bemutatóján a rendező is jelen lesz, és a vetítést követően beszélget a közönséggel.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Francia Intézet és az Örökmozgó Filmmúzeum szeptember 21-től 27-ig Olivier Assayas filmjeit tűzi programjára. A Budapesti Francia Intézet szeptember 22-én 19 órakor a Párizs, szeretlek! című film-láncot mutatja be eredeti nyelven (francia és angol), amelynek egyik rendezője Olivier Assayas. A film, amely idén júniustól látható a francia mozikban, először kerül levetítésre Magyarországon. A filmvetítést követően a közönség kérdéseket tehet fel Olivier Assayasnak, aki szintén először találkozik a magyar közönséggel.

A 2006-os cannes-i filmfesztiválon az Un certain regard elnevezésű szekció nyitó darabjaként bemutatott, Párizs, szeretlek! című romantikus vígjáték 20 rendező saját maga által írt, egyenként 5 percnyi hosszúságú filmjét láncolja egybe, ahol minden kis alkotás Párizs egy-egy kerületét mutatja be egy-egy napjainkban játszódó szerelmes találkozás témáján keresztül. Kerületről kerületre haladva, újabb és újabb szerelmi történetek vonulnak el a szemünk előtt, futó, fátyol mögé rejtőző, megjátszott vagy feltáruló szerelmes kapcsolatok sorát láthatjuk. Ez az élettől/életektől duzzadó film egy modern, megható és bohókás Párizs/Párizsok képét vetíti elénk.

A film rendezői: Olivier Assayas, Frédéric Auburtin, Sylvain Chomet, Ethan Coen, Joel Coen, Wes Craven, Alfonso Cuaron, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Richard La Gravenese, Vincenzo Natali, Alexander Payne, Bruno Podalydes, Walter Salles, Olivier Schmitz, Nobuhiro Suwa, Tom Tykwer, Gus Van Sant, Gurinder Chadha, Daniela Thomas.

A film főszereplői (többek között): Fanny Ardant, Juliette Binoche, Willem Dafoe, Gérard Depardieu, Natalie Portman, Ludivine Sagnier.

A belépés ingyenes. A beszélgetés tolmács segítségével fog zajlani.

A rendezvény keretében az Örökmozgó Filmmúzeumban a következő filmek kerülnek levetítésre:

Szeptember 21., 18.30: Irma Vep (1996, 98')
Főszereplők: Maggie Cheung, Jean-Pierre Léaud, Bulle Ogier

Szeptember 23., 20.30: Augusztus végén, szeptember elején / Fin aout, début septembre (1999, 112')
Főszereplők: Virgine Ledoyen, François Cluzet, Mathieu Amalric

Szeptember 24., 20.30 : Zűrzavar / Désordre (1986, 95')
Főszereplők: Wadeck Stanczak, Ann-Gisel Glass, Rémi Martin, Lucas Belvaux

Szeptember 25., 20.30: Tiszta / Clean (2004, 110')
Főszereplők: Maggie Cheung, Nick Nolte, Béatrice Dalle

Szeptember 26., 19.00: Érzelmek útvesztői / Les destinées sentimentales (2000, 175')
Főszereplők: Emmanuelle Béart, Isabelle Huppert, Chalres Berling

Szeptember 27., 20.30: Démoni szerető / Demonlover (2002, 129')
Főszereplők: Charles Berling, Connie Nielsen, Chloe Sevigny