"Ha kiönt, akkor is csak a kutyáig fog érni" - árvízi riport

Vágólapra másolva!
A gátrepedés, a töltés csúszása és a szivárgások mellett a legnagyobb gondot az emberek makacssága jelentette az árvízi védekezést irányító hatóságoknak.
Vágólapra másolva!

Az [origo] a szombati napot Tiszasason és Szelevényen töltötte, két kis Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban, ahol a lakosságot távozásra kényszerítette az árvíz. Olvassa el riportunkat a dacos emberekről, a kétségbeesve keresett tiszasasi térképről és a nyugdíjasról, aki kitelepítés helyett az úszást is vállalta volna, ha nem lenne olyan hideg a víz.

Kutatás a hiányzó tiszasasi térkép után

"Az időseket elvitték, akik tudnak dolgozni, azok dolgoznak, a nők pedig főznek" - adott rövid helyzetértékelést egy férfi Tiszasas határában. Ő is dolgozott: nyugodtan kaszálta a füvet az árvíz által fenyegetett falu főutcájának szélén. Aztán kiderült róla, hogy valójában kecskeméti, az anyja él a faluban, de ő már pénteken elhagyta a települést, és szerinte egyébként is nagyon szervezetten zajlik minden.

Tiszasas egyike annak a három Jász-Nagykun-Szolnok megyei falunak, ahol a Körös gátjának megrepedése miatt pénteken elrendelték a lakosság kitelepítését. Az [origo] munkatársainak szombat délelőtti ottjártakor rendőrautó körözött az utcákon, és hangosbemondón keresztül figyelmeztette az embereket a veszélyre és az annak következtében meghozott rendeletre.

"Hogyan lehet fogadni egy kitelepítést?" - kérdezett vissza a tiszasasi polgármester, Laskai István arra az elsőre kézenfekvőnek tűnő felvetésre, hogy mit szóltak a helyiek a kiürítés elrendeléséhez. Majd kijelentő módban folytatta: az egyik legnagyobb gondja az, hogy az 1200 lakosú településről szombat délelőttig csak az emberek húsz százaléka volt hajlandó elmenni. Többségében ők is betegek, gyerekek és az idősek otthona lakói voltak. "Az itt élők mindig érzik a folyó által jelentett veszélyhelyzetet, de ez most más, ilyen még nem volt" - tette hozzá.

Miközben kérdezgettük a polgármesteri hivatal tárgyalójában, belépett egy rendőr, akit megkért arra, hogy még erőteljesebben, még többször szólítsák fel a lakosságot arra, hogy távozzanak. "Többször, azt lehet" - hangzott a hangosbemondós üzenetek eredményességében láthatóan kételkedő rendőr válasza.

A hivatal épülete csak egy utcára fekszik a falu szélétől, vagyis azoktól a házaktól, amelyeket a leghamarabb elérhet egy esetleges árvíz. "Nem megyünk el" - mondta az egyik ház lakója, bár a kezében tartott távcsőből látszott, hogy azért résen áll. A fiatal férfi szerint ha elhagyják a falut, akkor senki nem fogja megvédeni értékeiket. Őt az sem hatotta meg, hogy a rendőrség ígéretet tett arra, vigyázni fog a rendre. Mint megjegyezte, ha valaki odaáll autójával egy ház elé, és elkezdi kirámolni a lakást, senki nem fogja megkérdezni, vajon ő-e a tulajdonos. Eszmefuttatását biciklivel hazatérő anyja szakította félbe. "Na, rakd le azt a távcsövet, és menj védekezni" - szólt oda fiának, aki megígérte, hogy azonnal cipőt húz és elindul.

Az önkormányzat épülete előtt közben egyre több ember gyűlt össze, és aggódva kérdezgették egymást, illetve a polgármestert. Bár hivatalosan senki nem közölte, mindenki arról beszélt, hogy a pár kilométerrel arrébb fekvő Szelevénynél már csak percekig fogja bírni a gát. A polgármester kérdésünkre elmondta, azt tervezik, hogy eltorlaszolják a falu alacsonyabban fekvő részeit, a gondja ezzel csak az, hogy nincs olyan térképük, amelynek alapján ki tudnák jelölni ezeket a helyeket. Szavaiból kiderült, hogy valahol van ilyen térkép, és már el is kérték az illetékes hatóságtól, de még nem érkezett meg.

Ezt a problémát Laskai meg akarta osztani a hivatalnál összegyűlt helyiekkel, mire az egyik katasztrófavédelmis - aki egyébként közölte, semmilyen információt nem adhat a sajtónak - odasúgta az elöljárónak , hogy ha egy mód van rá, akkor ezt ne az újságírók - vagyis az [origo] munkatársai - előtt tegye meg, aki meg is fogadta ezt a tanácsot.

Ezután kisebb zűrzavar alakult ki - legalábbis a külső szemlélő számára úgy tűnt. Bár a polgármester korábban kérdésünkre azt mondta, hogy nincs gond a szállítással, egy vélhetően az önkormányzatnál dolgozó nő egy dossziéval a kezében kijött az épület elé, és elkiáltotta magát, hogy aki tud, segítsen a kitelepítésben. Ezt a felhívást aztán tíz-húsz percenként megismételte.

Kiderült az is, hogy akadt néhány lakó, akiket nem tudtak értesíteni a kiürítésről szóló rendeletről, mert nem nyitottak ajtót a védelmi szervek embereinek. Közben a hivatalnál összegyűlt emberek többsége tanácstalanul ácsorgott, és rendszeresen visszatérő mondat volt az, hogy "senki sem mond semmit". Igaz, egy férfi védelmére kelt a falu vezetésének, mondván, azért nem tájékoztatnak, mert felelősen alig mondhatnak valamit.

"Ha belefúlok a vízbe, akkor belefúlok"

Tiszasason is többször szóba került a kitelepítés elrendeléséhez vezető gátrepedés közvetlen közelében fekvő Szelevény. Azt, hogy a helyzet ezen a településen komolyabb, az is jelezte, hogy a rendőrautók hangosbemondóiból nem az egyszerű "Figyelem, figyelem" szólt, hanem az "Árvízveszély, árvízveszély". A felhívásban szerepelt az is, hogy fél kettőig mindenkinek el kell hagynia a falut, kivéve azokat, akik részt vesznek a védekezésben.

Ez azonban a többséget hidegen hagyta. Hiába álltak sorban a különbuszok a helyi presszó előtt, a kitűzött időpontig mindössze 25-en jelentkeztek a járatokra. Igaz, ez a szám csalóka, a távozásra hajlandók többsége ugyanis autóba ült, és úgy hagyta el a falut. A felszólításnak ugyanakkor így is csak a lakosok kevesebb mint fele engedelmeskedett kora délutánig.

A szelevényi hatóságok problémája tehát ugyanaz volt, mint a tiszasasiaké: az emberek jelentős része nem volt hajlandó elhagyni otthonát. Pedig a víz szó szerint a falu határában állt. A települést végigszelő Kossuth Lajós út végén, a házak tövében sorakoztak a töltés tetejére pakolt homokzsákok, onnan alig kétszáz méternyire ereszkedtek le a katonai helikopterek, és szórták le a megerősítésre szolgáló anyagot. Az [origo] munkatársait a polgármester dél körül azzal fogadta a hivatali épületben, hogy egy perce sincs, ami abszolút hihetőnek hangzott, főleg miután beviharzott egy nő, és elkiáltotta magát, hogy "aki mozog, az azonnal menjen ki a gátra".

Bár már délelőtt érvényben volt a kitelepítésnél szigorúbb kimenekítési rendelet - amelynek értelmében csak az maradhat, aki részt vesz a védekezésben - egy a gáttól két háznyira lakó ötvenes férfi kijelentette: "Engem nem kötelezhetnek arra, hogy elmenjek". Azzal érvelt, hogy az ő házának eleve magas az alapja, de egyébként sem tart a víztől. "Ha kiönt, akkor is legfeljebb a kutyáig fog érni" - mutatott a szomszéd ház előtt heverő pulira. Majd megjegyezte: "Ha belefúlok a vízbe, akkor belefúlok, senkinek nincs köze hozzá."

A szemközti ház kapuja előtt egy fiatal nő ült kezében újszülött gyerekével. Ő sem akart engedni a hatóság felszólításának, pedig kiderült róla, hogy nem is helybeli, a fővárosban él, és csak pár napja érkezett meglátogatni édesanyját. Szerinte azért nem érdemes aggódni, mert ha átszakad a gát, a víz a szántóföldeket fogja elönteni, nem a házakat.

Nem mindenki volt ilyen nyugodt. Egy másik fiatal nő, aki férjével együtt úgy döntött, hogy ők maradnak, és csak a gyerekeket vitették el máshova, arról beszélt, hogy nem kapnak elég segítséget. Ahogy fogalmazott, "a vidéki ember nem számít". A házuk előtti járdán férjével és egy idősebb férfival beszélgető asszony hozzátette: "Sok az öreg, ha elúszik a házuk, akkor nem marad nekik semmi." Férje nem panaszkodott, de láthatóan fáradt volt, sok más falubelihez hasonlóan az utóbbi pár napban végig kinn dolgozott a gáton. Elmondása szerint közel másfél napja egy percet sem aludt.

Többen - nemcsak Tiszasason, hanem Szelevényen is - azt kifogásolták, hogy az önkormányzat, a hatóságok nem tájékoztatták őket megfelelően az árvízi helyzetről, a kitelepítésről. A szelevényi polgármesteri hivatalban sajtótájékoztatót tartó megyei és országos hatáskörű vezetők szerint azonban ez nem igaz. "Minden településen ott van a polgármester, őket segíti a polgári védelem két szakembere" - mondta Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, hozzátéve, nem hiszi, hogy a lakosság nem kapna elegendő információt.

A földművelésügyi minisztérium szakembere, Benedek Fülöp - aki a sajtótájékoztatón az állatok kitelepítéséről beszélt - pedig emlékeztetett a hangosbemondós rendőrautókra, és kijelentette, teljesen alaptalan lenne azt állítani, hogy az embereket nem tájékoztatták megfelelően. Jeleztük neki, hogy ezt nem mi találtuk ki, hanem több helyi lakos véleményét tolmácsoltuk, szerinte azonban akkor is valótlan minden ilyen állítás.

Az ebédet már a sportcsarnokban fejezte be

A kitelepített emberek befogadására kijelölt egyik épületbe, a kunszentmártoni sportcsarnokba délután három óra körül érkeztek meg az [origo] tudósítói. Egymástól távol, kisebb csoportokban üldögéltek, beszélgettek az emberek, de amikor a tévében elkezdtek híreket mondani, szinte mindenki felállt és a készülék elé vonult, aztán ahogy vége lett az árvízi blokknak, többen legyintettek, és visszament mindenki a helyére. Ekkor még csak közel százan voltak a csarnokban, de Szántó Ferenc, a létesítmény igazgatója azt mondta, estére teltház lesz - a közeli szakmunkásképző épületével együtt 500-600 főt tudnak elszállásolni -, és az egymás mellett sorakozó ágyakon kívül még matracokat is le kell teríteni.

A kitelepített embereknek meleg ebéd, hideg reggeli és vacsora jár. Speciális házirend nincs, az egymás mellett élés szabályait kell betartani - mondta kérdésünkre Szántó. Annyi előírás azért van, hogy este 10-11 körül leoltják a lámpát, addig lehet tévézni. A kitelepítetteket egyébként akár hetekig is el tudják látni, más kérdés, hogy annak senki nem örülne, ha ilyen hosszú ideig kellene maradnia. Egy nő például az eltelt másfél napot úgy foglalta össze: "unalmas volt".

"Már isten kezében vagyunk, az egész falu" - ezt már egy egyébként élénknek tűnő szelevényi férfi mondta, aki apjával és annak élettársával érkezett a csarnokba. Az ő háza nem alacsonyan fekszik, hanem valahol középmagasságban, de ha a gát átszakadna, akkor valószínűleg - részben legalábbis - víz alá kerülne - mondta. A harmincas éveiben járó férfi beszélt arról, hogy a héten már végig problémák voltak a faluban, és ő is dolgozott kinn a gáton. Kérdésünkre azzal indokolta, hogy nem maradt ott védekezni, hogy úgy tudta, a hatóságok megszabták, hányan vehetnek részt a munkában.

Kiderült, van olyan is, aki már napok óta készült a kitelepítésre. Egy a csarnok előtt dohányzó idős férfi elmondta, feleségével együtt négy nappal korábban összepakoltak mindent. Pénteken még nem hagyták el Szelevényt, de annyit megtettek, hogy elmentek a lányukhoz, aki a falu magasabb részén lakik. Szombaton aztán hazamentek, és épp ebédeltek, amikor jött a kimenekítés híre. "Én csak a levest ettem meg, mert a másodikat később szoktam" - mondta a férfi, majd hozzátette, a paprikást végül elhozták magukkal, így már Kunszentmártonon fejezte be ebédjét.

Mivel vályogháza van, ezért nem látta sok értelmét a maradásnak, bár megjegyezte, hogy fiatalon nagyon jó úszó volt, és ha nem lenne olyan hideg a víz, akkor talán másképp döntött volna. "Úsztam volna, felmásztam volna valami fára, aztán motorcsónakkal úgyis összeszedtek volna" - mondta, majd egy hosszabb történetbe kezdett arról, hogy vannak neki nagyobb problémái is az árvíznél: még március elején beleszállt a cigarettafüst a jobb szemébe, és azóta nem lát vele rendesen, pedig még orvosnál is volt.