Tanúvallomásokkal folytatódik Hajdú büntetőpere

Vágólapra másolva!
Kaiser Ede és Kiglics Attila tanúvallomásaival folytatódik Hajdú László a móri bankrablás ügyében indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán - erősítette meg Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.
Vágólapra másolva!

A móri bankrablás ügyében Hajdút korábban csak azzal vádolták, hogy ő szerezte be a 2002. május 9-én nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás fegyvereit. A Fővárosi Bíróság ezért el is ítélte a vádlottat, ám tavaly a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást írt elő.

A június 21-én újrakezdett perben az ügyészség módosította a vádat Hajdú ellen, és ettől kezdve már azzal vádolják, hogy ő volt az, aki a bankfiókot végigjárva kioltotta az ott tartózkodó ügyfelek és alkalmazottak életét.

A módosított vádat ismertető ügyész az előző tárgyaláson elmondta: Hajdú László és Kaiser Ede eltervezték a móri bankrablást, és azt végre is hajtották. Hajdú orosz ismerősétől beszerezte a fegyvert, majd a bűncselekmény napján együtt mentek Mórra és dél körül együtt léptek be a bankfiókba. Itt több lövést adtak le a biztonsági őrre, majd úgy döntöttek, hogy nem hagynak élő szemtanút.

Hajdú László módszeresen végigjárta a bankfiók helyiségeit, és legalább negyvenhét lövést adott le az ügyfelek, valamint az alkalmazottak fejére és felsőtestére. A vád tartalmazza azt is, hogy a bűncselekmény után Hajdú volt az, aki elrejtette a rabláshoz használt fegyvereket.

Kaiser Edét a Fővárosi Ítélőtábla tavaly tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A vádlott az eljárás alatt végig tagadta bűnösségét a móri bankrablást illetően, ugyanakkor más vádpontokban, amelyek más rablásokat tartalmaztak, elismerte bűnösségét.

Hajdú László Kaiser Edéhez hasonlóan vallott a bíróságon. Júniusban a bíróság előtt úgy fogalmazott: "a móri ügyhöz semmi közöm".

Kaiser mellett szerdán a móri per koronatanújaként számon tartott Kiglics Attila is vallomást tesz. Ő volt az, aki a tavaly kimondott jogerős ítélet szerint több bűncselekményt is elkövetett Kaiser Edével és Hajdú Lászlóval együtt. Kiglics volt az is, aki korábban a hatóságok figyelmét ráirányította a móri üggyel összefüggésben Kaiser Edére. Őt a rendőrség korábban "együttműködő gyanúsítottként" jellemezte.

Kiglics Attila abban a perben, amelyben végül Kaiser Edét tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, Kaiser ellen vallott a bíróságon.

(MTI)