Mádl: Gyurcsány mondjon le! - friss hírek

Vágólapra másolva!
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kedd reggel megjelent nyílt levelében lemondásra szólította fel a kormányfőt. A Kossuth téri színpadon ugyanakkor a politikai beszédek háttérbe szorultak, hétfő éjszaka zenészek és szavalók váltották egymást. A műsor moderátora még korábban bejelentette, hogy a demonstrációt a kampánycsend idejére sem függesztik fel. A nemzetközi érdeklődés megcsappant a Kossuth téren: hétfő este már csak két külföldi közvetítőautó állt a téren. Keddre tévépiramist terveznek "nem hazudós" tévékből. Kísérje figyelemmel a fejleményeket!
Vágólapra másolva!

08.52

A Fidesz frakcióvezetője nem ért egyet azzal, hogy képviselőtársa, Kelemen András aláírta a Kossuth téri tüntetők egy csoportjának petícióját. Navracsics Tibor erről az MTV Nap-kelte című műsorában beszélt. Azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a hétfőn elkészített petíciót, amely alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását és a tárgyalások azonnali megkezdését követeli, mások mellett Kelemen András fideszes parlamenti képviselő is aláírta.

Navracsics hangsúlyozta ugyanakkor: nem gondolja, hogy a Fidesz ezzel az alkotmányos rend megdöntésében asszisztálna, vagy bármilyen gyűlöletkampányt folytatna, hiszen az alkotmányozó nemzetgyűlés és az ideiglenes kormány - mint követelés - nem az alkotmányos rend megdöntését jelenti. "Jogállamban nem elfogadhatatlan követelés az alkotmányozó nemzetgyűlés, vagy az új alkotmány, a szólásszabadságba ez belefér" - tette hozzá a frakcióvezető.

08:20

Nyílt levélben kéri Mádl Ferenc volt köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztéről. A Magyar Nemzet keddi számának első oldalán közzétett levélben Mádl és tíz más ismert értelmiségi úgy fogalmaz, hogy a nyilvánosságra került májusi Gyurcsány-beszéd "egyértelművé tette az ország számára, hogy a teljes előző kormányzati ciklusban és azóta is Ön, majd kormánya éveken át tudatosan megtévesztette a magyar állampolgárokat az ország valós helyzetét illetően, s ezzel lehetetlenné tette, hogy felelős döntést hozzanak a 2006-os országgyűlési választásokon".

01:12

Röviddel éjfél után a mintegy háromszáz tüntető előtt a Kossuth téren megjelent a színpadon Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője. Rövid beszédében mindössze annyit közölt, hogy most érkezett Sárvárról, ahol a polgárok lelkesen figyelik a budapesti történéseket. Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja szólt az egybegyűltekhez, s arra kérte őket, hogy maradjanak a téren, és követeljék továbbra is Gyurcsány Ferenc távozását. Ezután az emberek többsége leheveredett a fűbe, illetve sátrakban aludni tért. Néhány önkéntes szemetes zsákba gyűjti a hulladékot.

23:50

Már csak kevesen lézengenek a Kossuth téren, ahol egy egyetemista biztatja a demonstrálókat, hogy október elsején buktassák meg Demszky Gábort.

23:15

Jelentősen csökken a téren demonstrálók száma, néhány száz fő tartott ki 23 óra után is.

22:22

A nyilvánosságra került Gyurcsány-beszédből játszanak be részleteket, ez láthatóan felrázza a kissé elfáradt embereket - jelentette tudósítónk. A standokon perectől kitűzőkig mindent lehet kapni. A legnépszerűbb az "Ezt elkúrtad, te böszme!" feliratú póló.

21:30

Felszólalt a téren Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki elmondta, hogy nyílt levelet intéznek a köztársasági elnökhöz, melyben arra kérik, hogy találja meg a módját annak, hogy leváltsák a kormányt. Azt is elmondta, hogy továbbra is keresik annak a lehetőségét, hogy hogyan lehetne amnesztiában részesíteni az elmúlt hét eseményei miatt letartóztatott embereket. Patrubány azt mondta, megérti azokat, akik megrongálták a Szabadság téri szovjet emlékművet, a Magyarok Világszövetsége már korábban is javasolta, hogy az emlékművet helyezzék máshova, a Szabadság térre pedig újra helyezzék el az országzászlót és a Trianon-emlékművet.

20:40

Folyamatosan növekszik a tömeg a Kossuth téren, az [origo] tudósítójának becslése szerint körülbelül ötezer ember gyűlt össze. A színpadon előadott verseket, dalokat csak ritkán szakítja meg a moderátor. A tömeg gyakran skandálja, hogy "Mondjon le!", "Hazaáruló" és "Táncolj Feri, búcsúbuli!".

19:30

Kovács Árpád moderátor bejelentette, hogy kampánycsend idején is folytatják a tiltakozást, mert véleménye szerint ez nem kampányrendezvény.

19:25

A kampánycsenddel összefüggésben az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén közleményt fogadott el, amiben felhívta a figyelmet arra, hogy a péntek éjféltől életbe lépő kampánycsend alatt mindenki tartózkodjon olyan rendezvények megtartásától, ami alkalmas a választói akarat befolyásolására.

19:10

Körülbelül 2 ezren vannak a Kossuth téren, ahová egyre több rendőr érkezik. Négy buszról és három teherautóról újabb rendőrök - köztük pajzsokkal ellátott rohamrendőrök - érkeztek. A színpadon továbbra is egymást váltják a zenei programok és a felszólalók.

18:30

Lassacskán nő a tömeg a téren. A rendőrök is erősítést kaptak: Körös Volán feliratú buszokkal érkeztek újabb rendőrök a térre. Csökken a nemzetközi sajtó érdeklődése: már csak két külföldi közvetítőkocsi áll a téren.

18:00

Kisebb nézeteltérést okozott a színpadon beszélők és a téren demonstrálók körében Orbán Viktor szerepvállalása. A felszólaló Kalmár László György azt mondta, hogy ő úgy tudja, hogy Orbán magánemberként támogatja a demonstrációt, de nem jön ki a Kossuth térre, mert ennek a rendezvénynek pártok fölöttinek kell lennie. Kovács Árpád, aki moderálja a felszólalásokat, ugyanakkor azt mondta, hogy Orbánnak semmi köze ehhez a demonstrációhoz és neki is megvan a felelőssége abban, hogy 2002-ben nem számolták újra a szavazatokat. A tömegben is sokan arról kezdtek vitatkozni, hogy a Fidesz elnökének ott lenne-e a helye a demonstrálók között vagy sem - jelentette tudósítónk.

17:25

Több száz ember van a Kossuth téren, ahol a rendezők előzetes tájékoztatásának megfelelően 17 órakor különböző programok kezdődtek el, az emelvényen Wass Albert és Berzsenyi Dániel műveiből idéztek. A rendőri készültség sokkal kisebb, mint az elmúlt napokban volt, nincsenek a téren rendőrségi buszok és teherautók. Továbbra is gyűjtik az aláírásokat Gyurcsány Ferenc feljelentéséhez.

17:28

Fővárosi Bíróság katonai tanácsa is letartóztatásba helyezett egy rendőrt és egy katonát hétfőn, így 144-re emelkedett a múlt heti zavargások miatt előzetesben lévők száma. A dunakeszi rendőrt kollégái fedezték fel az MTV székházánál múlt hétfőn készült felvételeken, míg a szerződéses katonát az utcáról állították elő a rendőrök a múlt héten. Korábban már mindkettőjüket elbocsátották a szolgálatból.

17:13

Újabb négy letartóztatási kérelemről döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn. Két embert elengedtek, egyet házi őrizetbe, egyet pedig előzetesbe helyeztek. Múlt csütörtöktől összesen 166 letartóztatási indítványt tárgyaltak az illetékes bíróságok, a kérelmet összesen 15 esetben utasították el, négy esetben lakhelyelhagyást. öt esetben pedig házi őrizetet rendeltek el. Összesen 142 embert helyeztek előzetesbe, elsősorban hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság miatt. Hétfőn egy gyorsított szabálysértési eljárásban is döntés született - garázdaság miatt három napos elzárást kapott egy férfi.

16:30

Hyde-parkot csinálnának a Kossuth térből - mondta el az [origo]-nak Molnár Tamás, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány tagja. Molnár szerint délelőtt 10 és délután 5 között bárki felmehet a színpadra, és elmondhatja mondanivalóját. A délután öt és hat közötti időszakban azonban elhangzásuk előtt ellenőriznék a beszédeket, hogy kiszűrjék azokat akiknek a mondanivalóját nem találják megfelelőnek. "Alapkövetelmény, hogy le legyen írva a szöveg" - mondta. Molnár szerint hattól este kilencig politikai program van, amelyet koncertek követnek.

16:21

Már ezen a héten foglalkozik a múlt hétfő éjjeli Szabadság téri eseményekről szóló beszámolókkal az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - jelentette az MTI. A testület keddig adott időt magának az ellenőrzésre. Az ORTT szerint "semmiképpen nem engedhető meg az olyan műsorszolgáltatói magatartás, amely a bűncselekményeket támogatja, az azokkal való azonosulás látszatát kelti".

15:48

A demonstrálók közül sokan ételért állnak sorban: zsíros kenyér és dinnye már kapható, és fő a gulyás is - jelentette az [origo] tudósítója a helyszínről.

15:33

Molnár Tamás, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány tagja polgári engedetlenségre szólította fel hétfőn a Kossuth téren az autósokat. Arra kérte őket, hogy "békésen, civilizált módon" okozzanak forgalmi dugókat a fővárosban. Molnár közölte, a tüntetés a kampánycsend idejére kulturális rendezvénnyé alakul át, ezért egy újabb pódiumot is felállítanak, amelyen neves művészek lépnek majd föl.

15:12

A jövő hétre halasztja az országos gazdademonstrációt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). A szervezet erről országos nagyválasztmányának hétfői budapesti ülésén döntött. A halasztás oka, hogy szeretnék, ha a hétvégi önkormányzati választások nyugodt légkörben zajlanának, legitimitása megkérdőjelezhetetlen lenne - közölte Jakab István, a Magosz elnöke.

14:52

Eltávolítottak egy provokátort a térről, aki a német tévének kezdett el nyilatkozni. Az idős asszony azt mondta a tévéseknek, hogy a Gyurcsny-kormány a legjobb kormány. A környéken állók ezt rossz néven vették, és többen kiabálni kezdtek. Erre odamentek a tüntetést felügyelő úgynevezett nemzetőrök, és lecsillapították a kiabálókat, a nénit pedig elküldték. "Egy a lényeg, hogy a tévé ne mutassa, hogy veszekszünk - mondta az egyik nemzetőr, és tévéstáb meg is ígérte, hogy nem mutatják az interjút - számolt be tudósítónk.

14:05

Cáfolja az AFP francia hírügynökség által neki tulajdonított nyilatkozatot Hajdú Krisztián. A hírügynökség úgy idézte Hajdút, mint a tüntetés szervezőinek szóvivőjét, és azt idézte tőle, hogy a tüntetők számának csökkenésére számít. Az egyetemi hallgató, aki önmagát "békés tüntetőnek" nevezi, közölte, ő se nem szóvivő, se nem mondott olyat, hogy kevesebb demonstrálóra számít.

13:29

Új kormányt és alkotmányt követeltek a Kossuth téri tüntetők hétfői sajtótájékoztatójukon. Ezen kívül felhívták a magyar vidéket és a gazdatársadalmat, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz. Forradalmi Nemzeti Bizottmány és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyúttal megismételték délelőtti közleményüket, melyben a Makovecz Imre építész és Papp Lajos szívsebész neve fémjelezte petícióval kapcsolatban tettek közzé. A tüntetés szervezői nem szeretnék, ha Makoveczék az ő nevükben ülnének le tárgyalni.

A tüntetők a médiának is üzentek: régi tévékészülékeket halmoztak fel a téren, és mindegyik képernyőjére ráírták, hogy "Ne hazudjatok!" Mint közölték, a gyűjtemény kedden még száz tévékészülékkel gyarapodik, amelyekből egy óriási piramist szeretnének építeni. A téren néhány száz fő lézeng, sokan a füvön ücsörögnek, beszédet senki sem tart.

12:20

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak is átadták petíciójukat Makovecz Imréék.

12:19

Körülbelül 100-150 tüntető figyeli a szókonokat a Kossuth téren. A rendre jelenleg két rendőr vigyáz - jelentette az [origo] tudósítója a helyszínről

12:13

A kampánycsend időszakában, szombaton 0 órától a szavazóurnák vasárnap esti lezárásáig nem lehet választási demonstrációt tartani - közölte egy választási szakértő az MTI-vel. Rendezvény megtartását ugyanakkor erre az időszakra is be lehet jelenteni a rendőrségnél, és a rendőrök nem utasíthatják el azt kampánycsendre hivatkozva. Ha azonban egy ilyen rendezvényen - például a Kossuth téren - kampánycsend-sértés történik, amiatt akár a választás helyi eredményét is megsemmisíthetik a hatóságok.

11:51

Nézeteltérést szült a Kossuth téren annak a petíciónak az átadása, amelyet egyebek mellett Makovecz Imre szobrászművész, Papp Lajos szívsebész és Pozsgay Imre nevében adtak át az Országgyűlés Civil Irodájának. Miközben ugyanis átadták a petíciót, a színpadi felszólalók nehezményezték, hogy "azokat, akik itt vannak egy hete, meg sem kérdezték a Makoveczék". Takács András a tüntetés egyik főszervezője szerint "tegnap világossá tettük számukra, hogy a mi nevünkben ne nyilatkozzanak". Eközben egy tüntető azt kiabálta, hogy inkább maguk között intézzék el a nézeteltéréseket, "ne féltsék a népet Makovecz Imrétől".

11.50

Egy hét szünet után ismét írt blogjába a miniszterelnök. Sok újat nem ír ahhoz képest, amiket múlt héten mondott. Megismétli, hogy a balatonőszödi beszéd szűk értelmezése úgy szól: a miniszterelnök bevallotta, hogy hazugsággal nyert. A másik értelmezés viszont - amit ő maga is vall -, hogy a beszéd "összességében egy, a közös normakövető, normatartó, teljesítményelvű felelősségtől szabadulni és menekülni igyekvő társadalmi hazugsággal szembeni felszólalás". A bejegyzés végén azt írja, aggódik az eldurvuló stílus miatt,illetve amiatt, hogy "a rendbontókkal és randalírozókkal kapcsolatba kerülő szélsőjobboldal hangulatban, stílusban, mondanivalóban megfertőzi, esetleg bekebelezi a jobbközép legnagyobb pártját".

10:33

Közvetítői próbálkozásnak tekintik a Kossuth téri tüntetés szervezői annak a tíz ismert személynek a kezdeményezését, akik szombaton jelezték, hogy "a nép nevében" követelést szeretnének átadni Szili Katalin házelnöknek. A Kossuth tériek közleményben jelezték, hogy olyan felhatalmazást nem adtak az érintetteknek, amely szerint a nevükben tárgyalhatnának. A tüntetők jelezték, hogy ők a köztársasági elnöktől kérik a válság megoldását.

8:43

Rendzavarás és "illetlen viselkedés" miatt vittek el a rendőrök hétfőn reggel a Kossuth térről egy nőt. Az egyik szervező az MTI tudósítójának kérdésére elmondta, hogy azért is kellett eltávolíttatni a nőt, mert egy bögre forró teát locsolt a vele szemben fellépő egyik szervező nyakába. A nőt nem jelentették fel, csak kikísértették a térről.

A téren lassan ébrednek a tüntetők, körülbelül 30 ember áll a szendvicses sátor vagy a pódium előtt. Sok tüntető panaszkodik a zsebtolvajokra. Egyikük elmondta, hogy a kabátja belső zsebéből lopták el a pénzét, de szerencsére az iratait megtalálták. "Most a húgomra várok, hogy visszaérjen Horvátországból, és hozzon egy kis pénzt nekem" - mondta az a szegedi bölcsészprofesszor, aki egy hete van a Kossuth téren.