Alázatért cserébe elnézi a vétkeket az USA

Rendeződtek az USA és Líbia között 26 éve megszakadt diplomáciai kapcsolatok. Moamer el-Kadhafi, az egykor ádáz Nyugat-ellenes diktátor így elismerést nyert az USA-tól, amely még 1986-ban Kadhafi fogadott lányát is lebombázta. Líbia azonban kevés kivételtől eltekintve továbbra sem sokban különbözik azoktól az államoktól, amelyekkel az USA kerüli a kapcsolatot, a legjelentősebb különbség annyi, hogy Kadhafi engedett az amerikai intésnek.

Baráti jobb a volt ellenségnek

Hétfőn jelentette be az Egyesült Államok, hogy rendezi az 1980-ban megszakadt diplomáciai kapcsolatokat Líbiával, egyúttal leveszi az észak-afrikai országot a terrorizmust támogató országok listájáról. A lépés előzménye, hogy 2004-ben Líbia lemondott a tömegpusztító fegyverek használatáról, előzőleg elismerte a Lockerbie fölött felrobbantott utasszállító repülőgép ellen elkövetett merényletben játszott szerepét, és kártérítést fizetett nemcsak a Lockerbie-i áldozatok, hanem más, a közreműködésével elkövetett merényletek áldozatai után is.

Pedig a líbiai elnök, Moamer el-Kadhafi rendszere sokáig a nyugati világ esküdt ellensége volt, olyan szervezeteket támogatott, mint az Ír köztársasági Hadsereg (IRA) vagy a Palesztin Felszabadítási Front. Szövetségesei között volt Idi Amin ugandai diktátor, és Líbiában képezték ki az elmúlt évek legkegyetlenebb vérengzéseit hozó afrikai polgárháborúk vezetőit. Számos az 1980-as években Európában elkövetett merénylet mögött Líbia állt, amelyekre 1986-ban az USA légi csapásokkal válaszolt. Ezekben több tucat ember vesztette életét - köztük a vezér fogadott lánya.

Kadhafi 1942-ben született, tanulmányai befejeztével katonatiszt lett. 1969-ben egyik vezetője volt annak az összeesküvésnek, mely megdöntötte a líbiai uralkodó hatalmát. Azóta vezeti - a világ leghosszabb ideje uralmon lévő politikusaként - a komoly olajlelőhelyekkel rendelkező észak-afrikai országot.

A vezér a szocializmus, a vallási (iszlám) alapokra épített kormányzás és az arab nacionalizmus sajátos ötvözetéből kitalált diktatúrát vezetett be. Eleinte az arab összefogást szorgalmazta, ám ez a törekvése sikertelen volt, a '90-es években Afrika irányába fordult, és egyfajta Afrikai Egyesült Államok-koncepciót kezdett el népszerűsíteni. Ez végül az Afrikai Unióban öltött testet. Agyafúrtságának eredményeként számos merényletkísérletet túlélt, és az utóbbi időkben ügyesen alakította át kormányzatát, és nyitott a Nyugat felé. Ennek hátterében sokan egyik fiát, Szajf al-Iszlámot sejtik.

Még gyúrhatna az emberi jogokon

A látványos nyitás és a nemzetközi elismerés ellenére van még mit javítania a szabadidejében novellákat író diktátornak. Az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet 2005-ös, Líbiáról szóló országjelentése szerint hiába vezettek be számos reformintézkedést, ezek megvalósítása még várat magára. Továbbra is életben van és széles körben alkalmazzák például a halálbüntetést, és a sokat vitatott népbíróságok is működnek még. Továbbra sem tudni, hogy milyen körülmények között halt meg sok bebörtönzött ember, és a hatóságok adósak még annak megmagyarázásával is, hogy mi lett sok elmúlt évtizedekben "eltűnt" személlyel.

Idén márciusban ugyan számos politikai foglyot engedtek szabadon, ám sok, politikai meggyőződése miatt bebörtönzött ember nem nyerte vissza szabadságát. A szervezet szerint az sem kielégítő, hogy például a Muszlim testvériség nevű szervezet 130 tagját azzal a feltétellel engedték el: nem folytatnak politikai tevékenységet. Továbbra is hatályban vannak olyan jogszabályok, amelyek büntetik a békés politikai jelegű tevékenységet, és továbbra is folytatódnak a politikai okokból történő letartóztatások. Az ily módon őrizetbe vettek hosszú ideig tartják fogva bírósági ítélet vagy vádemelés nélkül - állítja az AI.

Komoly jogi kérdéseket vet fel azoknak a bolgár ápolónőknek és egy palesztin orvosnak a pere is, akiket azzal vádolnak, hogy szándékosan fertőztek meg líbiai gyerekeket HIV-vírussal egy bengázi kórházban. A nemzetközi szervezetek és független szakértők szerint a fertőzést nem az ápolónők, hanem a rossz higiéniás viszonyok okozták, a kormányzat csak bűnbakokat akar csinálni belőlük. Az ügyet csak még gyanúsabbá teszi, hogy Kadhafi korábban megpendítette: ha Bulgária kártérítést fizet, akkor elengedik a halálos ítélettel fenyegetett ápolókat.

A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet szerint sajtószabadságról gyakorlatilag értelmetlen Líbia esetében beszélni, a kormányétól eltérő vélemények közlését nem teszik lehetővé a szigorúan ellenőrzött médiumokban. A megjelenő külföldi kiadványokat rutinszerűen cenzúrázzák.

Nincs jelentős különbség

Hiába tehát a nyitás és a nemzetközi elismertség - 2004-ben Brüsszelben is fogadták Kadhafit -, rendszere még sok kívánnivalót hagy maga után. Nem sokban különbözik ebben azoktól az államoktól, amelyekkel az USA továbbra is kerüli a közvetlen kapcsolatot.

Összesen nyolc olyan állam maradt, amellyel nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata az Egyesült Államoknak. Ezek között vannak olyan ősellenségek, mint Észak-Korea, Kuba vagy Irán, több zavaros belső viszonyú afrikai állam - Szudán, Szomália, Nyugat-Szahara -, de például Kína is közéjük tartozik, jóllehet utóbbival normalizálódtak a kapcsolatok, és az utóbbi fél évben elnöki szintű találkozókat is tartottak.

A kínai-indiai határon a Himalájában fekvő Bhutánnal ugyancsak nem tart fent hivatalos diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államok, pedig a kis királyság talán valamivel jobban is áll Líbiánál az emberi jogok tekintetében, jóllehet ott sem minden tökéletes.

Az erősen elzárkózó hegyvidéki királyság - a televízió és az internet tilalmát például csak 1999-ben oldották fel - elsősorban a Nepálból a szegénység miatt odamenekülő illegális bevándorlókkal kapcsolatos politikája miatt kapott kritikákat, akiket a '90-es évek elején diszkriminatív intézkedésekkel - iskoláik bezárása, a hagyományos bhutáni öltözet viseletének kötelezővé tétele - igyekeztek kiszorítani az országból. A hátrányos megkülönböztetés azóta is tart, és a százezerre tehető, a határ indiai oldalán menekülttáborokban élők visszatelepítése is csak vontatottan halad.

Politikai foglyok, kínzás, emberi jogok megsértése

Itt sem ismeretlen a politikai okokból történő bebörtönzés. Ennek mértéke ugyanakkor Líbiához képest kisebb. Az Amnesty International 2002-es adatai szerint 65 politikai okokból őrizetbe vett személyt tartottak fogva. Az ország ugyanakkor Líbiához képest sokkal inkább a demokrácia útjára lépett, május elsején például megjelenhetett az első magánfinanszírozású újság, folyamatban van az alkotmány megfogalmazása, és várhatóan 2008-ban felelős kormányfőt választanak. Persze hozzátartozik még az ügyhöz, hogy Bhutánnal alig néhány államnak van diplomáciai kapcsolata, csupán India, Banglades és az ENSZ tart fent képviseletet a fővárosban, Thimphuban.

Kubával sincs amerikai diplomáciai kapcsolat. Az egyik utolsó egypárti szocialista államot rendszeresen elmarasztalják a jogvédők emberi jogok megsértése, kínzások, önkényes bebörtönzések és megkérdőjelezhető bírósági eljárások miatt. Az AI 2005-ös adatai szerint 72 embert tartanak fogva meggyőződése miatt. Kuba ráadásul rajta van az amerikai külügyminisztérium által a terroristákat támogató államok listáján - a baszk ETA és különböző kolumbiai militáns szervezeteknek nyújtott segítség miatt. Líbiát ugyanakkor - a május 15-i bejelentés szerint - 45 napos határidővel leveszik erről a listáról.

Iránnal az 1979-es iszlám forradalom óta nincs közvetlen diplomáciai kapcsolata az USA-nak. Az iráni elnök által a hetekben levél útján tett - 1979 óta példátlan - közvetlen megkeresését is érdemi válasz nélkül hagyták. Nem segíti a viszony rendezését az iszlám köztársaság atomprogramja sem. Mahmúd Ahmadinedzsád elnök rendre elutasítja az iráni urándúsítás abbahagyására vonatkozó nemzetközi felszólításokat, és azzal fenyegetőzik, hogy kivonul az atomsorompó-szerződés alól, ha szankciókat vezetnek be ellene. Az Amnesty International szerint sincs minden rendben Iránban, számos embert tartanak fogva politikai meggyőződése miatt, a másként gondolkodókat és az ezt közzé is tevőket nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva veszik őrizetbe, és gyakran családjuk is büntetőintézkedések elszenvedője lesz. Irán ugyancsak rajta van az USA terroristákat támogató államokról szóló listáján - libanoni és palesztin fegyveres szervezetek támogatása miatt.

Észak-Koreának megalakulása és a koreai háború óta nincs kapcsolata az USA-val, a világ egyetlen dinasztikus kommunista államával rendszeresek a szóbeli fenyegetések, de tárgyalások is folynak vele - atomprogramja felszámolása érdekében. Az AI a lakosság nem megfelelő élelmezése és az alapvető emberi jogok - többek között a szabad véleménynyilvánítás, az egyesülési és a szabad mozgáshoz való jog - tiszteletben nem tartása miatt marasztalja el Észak-Koreát, amely még független megfigyelőket sem enged be területére. Jelentések szerint rendszeres az emberek politikai alapú bebörtönzése, megkínzása és kivégzése. Észak-Korea 1988 óta szerepel a terrorizmust támogatók listáján.

Szudán Afrika legnagyobb területű országa, és a világ egyik leginkább megosztott állama, többek között Líbiával is határos. A déli szegényebb, feketék lakta országrész és az északi gazdagabb, arabok lakta terület között véres polgárháború dúlt, ennek a közelmúltban vetettek évget, ám még mindig rendezetlen a helyzet az ország nyugati részén, Darfúrban, ahol hasonló etnikai és gazdasági megosztottság miatt alakult ki erőszak. A rendezésre irányuló erőfeszítések egyelőre sikertelenek. A jogvédők az emberek ezreinek halálával és százezreinek menekülésével járó darfúri konfliktust emlegetik. Az AI adatai szerint emellett 2004-ben több száz embert tartottak fogva a hatóságok etnikai vagy politikai okokból, és a kínzás is elterjedt gyakorlat - különösen Darfúrban. Gyakoriak az azonnali korbácsolások, korábban a végtaglevágások. Szudán ugyancsak szerepel az amerikai külügy által összeállított terrorizmust támogató országok listáján, többnyire közel-keleti muszlim terrorszervezetek és az al-Kaida támogatása miatt.

Nincs kormányzat - nincs kapcsolat

Szomáliával ugyancsak nincs diplomáciai kapcsolata az USA-nak. Az ok ebben az esetben nagyon egyszerű: az országnak 1991 óta egyszerűen nincs központi kormányzata, különböző hadurak egymással vívott harcai dúlják, csupán két szakadár régióban van némi központi hatalom. A 2004-ben egy kenyai sportcsarnokban elnökké választott Abdullahi Yusuf egykori hadúr kormányát ugyan több ország is elismeri, ám gyakorlati hatalma alig van. A jogvédők a harcok elől menekülő több ezer embert, az újságírókat és jogvédőket ért fenyegetéseket, a nők elleni erőszakot, politikai pereket sorolják fel tavalyi jelentésükben az országgal kapcsolatban.

Nyugat-Szahara egy máig vitatott, Marokkó által megszállt terület, és hiába kiáltották ki itt 1976-ban a marokkói megszállás ellen küzdők a Sahravi Arab Demokratikus Köztársaságot, ennek hatalma nem érvényesül, és alig pár állam ismeri csak el, ugyanakkor a marokkói megszállást sem tekinti egyetlen állam sem jogosnak. A jogvédők Marokkóval veszik egy kalap alá a területet, ahol gyakori a politikai alapú bebörtönzés, a nem tisztességes bírósági eljárások és az eltűnések - jellemzően a szélsőséges iszlám hívei körében.