Inkább muszlim lenne az elrabolt brit kislány

Vágólapra másolva!
Egy brit-pakisztáni származású 12 éves kislány, akit apja elrabolt és Pakisztánba vitt magával, azt mondta, édesanyja akarata ellenére próbálta keresztény hitre téríteni. Ezt a kislány Lahorban, Pakisztánban egy sajtótájékoztatón jelentette be. A kislány egy nagy figyelmet kiváltó brit-pakisztáni gyermekelhelyezési vita középpontjában áll.
Vágólapra másolva!

"Anyám keresztényként akar felnevelni, de én nem akarok keresztény lenni. Szeretem Skóciát, de még annál is jobban szeretem vallásomat, az iszlámot" - mondta Molly Campbell, pakisztáni nevén Miszbah Iram Rana, akinek elhelyezési jogáért határokon átívelő, nagy érdeklődés övezte jogi csatát vív a brit anya és a pakisztáni apa.

A kislányt egy pakisztáni bíróság előző nap ideiglenesen apjánál helyezte el, miután Molly kijelentette, hogy muszlim országban akar élni. A brit rendőrség nagyszabású vizsgálatot indított az ügyben, mivel az apa törvénytelenül vitte magával az anyja gondozására bízott kislányt Pakisztánba.

Az anya, Louise Campbell szívhez szóló felhívásban kérte lányát, hogy térjen vissza Nagy-Britanniába, a nagymama elmondta: amiatt aggódik, hogy a kislányt a rokonság által előre eltervezett házasságba kényszeríthetik bele.

Molly - avagy Miszbah - a pakisztáni Lahorban kijelentette: apja soha nem kérte tőle, hogy bárkihez is férjhez menjen, sőt megígérte neki, hogy ha majd eljön az ideje, a szíve választottjához mehet feleségül. A lahori tájékoztatón az apa azt is állította, hogy volt felesége faj- és iszlámgyűlölők hálójába került, és mentális kezelésre szorul, miután idegösszeroppanást kapott.

A brit hatóságok adatai szerint Nagy-Britanniából évente mintegy 400, pakisztáni származású brit gyermeket rabolnak el és visznek Pakisztánba. A gyerekrablási ügyek többségét egy 2003-ban kötött kétoldalú egyezmény alapján rendezik.