Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold még a Halak jegyében jár, együtt áll az Uránusszal, trigonban áll a Jupiterrel.
Vágólapra másolva!

Alkalmazkodóképességünk, rugalmasságunk kiteljesedik, és sokkal több szabadságra vágyunk, mint egyébként.

A Hold ma már a Halak jegyében jár. Rózsaszín szemüvegen keresztül láthatjuk ma a világot, és még a legrealistább emberből is előtörhet az álmodozó költő. Minden megnyilvánulásunk érzelmi jellegű, könnyen meghatódunk egy filmen vagy kicsordul a könnyünk, ha egy olyan dalt hallunk a rádióban, ami szép emlékeket idéz fel bennünk. Érdemes ma hallgatni az intuíciónkra, de ne keressünk mindenhol "égi jeleket", amelyek segítenek megoldani a problémáinkat. A Halakban járó Hold hajlamosít arra, hogy a könnyebb utat válasszuk és olyan döntéseket hozzunk, amelyekkel magunkat is becsapjuk. Keressünk magunknak olyan elfoglaltságot, amellyel fejleszthetjük saját magunkat, és jobban megismerhetjük a motivációinkat. Ha azonban valamilyen új dologba vágnánk bele, vagy szeretnénk megvalósítani a terveinket, várjunk néhány napot, mert ma nem leszünk képesek elég reálisan látni a dolgokat.

Ma a Hold együtt áll az Uránusszal. Nem esik majd nehezünkre, hogy új helyzetekhez, ismeretlen emberekhez alkalmazkodjunk, rugalmasan állunk hozzá minden feladathoz, készek vagyun az új ismeretek megszerzésére. Éppen ezért a mai napon hasznosak lehetnek a tanulással, ismeretszerzéssel kapcsolatos tevékenységek: menjük el egy érdekes kiállításra, vagy látogassunk el egy könyvtárba, biztosan fogunk találni olyan dolgokat, amelyek megmozgatják a fantáziánkat, sokat fejlődhetünk általuk. A mai napon óriási a szabadságvágyunk is, úgyhogy tegyünk meg mindent azért, hogy kiélhessük magunkat. A csillagállás negatívabb oldala, hogy minden olyan hatásra, amelynél úgy érezzük, hogy korlátoznak minket döntési szabadságunkban, agresszivitással válaszolhatunk. Ezzel pedig könnyen megbánthatjuk a körölöttünk élőket. A Jupiter hatására azonban sokkal könnyebben elfogadjuk a másikat, szemet hunyunk a máskor idegesítő szokások felett, ez pedig segít abban, hogy könnyebben oldjuk meg a vitás helyzeteket.