Szabadon szedhető pirula

Vágólapra másolva!
Az esemény utáni fogamzásgátló recept nélkül is kapható lesz az USA-ban. Itthon a tabletta csak vényre kapható, és ez várhatóan így is marad: sokan úgy vélik, nem lenne szerencsés "egy lórúgásnyi hormont" szabadon hozzáférhetővé tenni.
Vágólapra másolva!

A legtöbb nő kétféleképpen reagál arra, ha egy bizonyos napon elmarad a menstruációja. Vagy nagyon boldog ("igen, összejött!"), és rohan tesztért a patikába; vagy pedig pánikolva és kétségbeesve próbál meg mindent elkövetni, hogy mégiscsak "megjöjjön".

Bármilyen védekezési formát választ is valaki, egy "baleset" bármikor bekövetkezhet - és akkor lép a képbe az "esemény utáni tabletta", vagyis a sürgősségi fogamzásgátló.

Mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor az éjszaka közepén keresgéli az ügyeletes patikát, majd pedig szembesül azzal, hogy a tablettához egyáltalán nem könnyű hozzájutni. Magyarországon az esemény utáni pirula ugyanis csak receptre kapható, így az ember vagy elrohan az orvosához - akit szerencsés esetben egy-két órán belül el is ér -, vagy pedig marad az éjszakai patikában való, kétségbeesett könyörgés, amelynek az ott dolgozók hol engednek, hol pedig nem.

Nem így az Egyesült Államokban, ahol a sürgősségi fogamzásgátló heteken belül a boltok polcairól is szabadon elvehető lesz - adta hírül a New York Times (a Magyar Távirati Iroda közlése).

Abortuszt ellenzők vs. az azért kiállók

A döntést az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) már három éve halogatta, hiszen egy ilyen lépés komoly politikai vitákat szül. Az abortuszt élesen bírálók ugyanis nem helyeslik, hogy bárki, bármikor, szabadon megvásárolhatja az esemény után tablettát, míg az abortusz jogáért kiállók úgy vélik: éppen így lesz Amerikában kevesebb a terhességmegszakítások száma.

Az FDA hosszas viták után arra az álláspontra jutott, hogy a sürgősségi fogamzásgátlókat "nem lehet egy lapon említeni" az úgynevezett "abortusztablettákkal", mert "az esemény utáni pirula fogamzásgátló és nem abortusztabletta - hiszen nem bizonyított terhesség alkalmával, csak az esetleges kudarcos védekezés esetén javallott bevenni".

A hatóság nem korlátozások nélkül engedélyezi a szabad hozzáférést: a pirulához valószínűleg csak 18 év felettiek jutnak majd hozzá, és a felnőttek is csak patikákban, illetve az engedélyezett klinikákon vehetik majd meg.

"Lórúgásnyi hormon"

Magyarországon a sürgősségi fogamzásgátló tabletta jelenleg csakis orvosi vényre váltható ki; a receptet a nőgyógyász szakorvos mellett a háziorvosnak is joga van kiállítani. A szabad hozzáférést abszolút nem tervezik itthon, mert mint Szabó Franciska, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) sajtóreferense elmondta: az esemény utáni pirula "egy nagyon erős hormontabletta, és nem lenne szerencsés, ha bárki bármikor hozzájuthatna".

"Ezek a tabletták egy lórúgásnyi hormont tartalmaznak, ami még akkor is megakadályozza a terhesség létrejöttét, ha a petesejt már beágyazódott" - mondta egy név nélkül nyilatkozó nőgyógyász szakorvos, hozzátéve, hogy szerinte "veszélyes lenne, hogyha egy ilyen erős szert bárki csak úgy levehetne a polcról".


Növekvő, majd hirtelen csökkenő hormonszint << 2/3. oldal >>

A sürgősségi fogamzásgátlónak jelenleg Magyarországon kétféle típusa van forgalomban: az egyiket két részletben kell bevenni (az első adagot 12 óra múlva kell követnie a másodiknak), a másikat pedig a közösülést követő maximum 72 órán belül kell bevenni. Természetesen minél előbb kezd a szer működni a szervezetben, annál hatékonyabb.

A szer bevétele után a hormonszint folyamatosan növekedni kezd, majd hirtelen lecsökken, és ez okozza az úgynevezett "megvonásos vérzést", lényegében egy hirtelen menstruációt. A tabletta - attól függően, hogy a ciklus melyik szakaszában vesszük be, megakadályozhatja a petesejt érését vagy kiszabadulását, a spermiummal való találkozását, illetve annak a beágyazódását. A tabletta nem okoz abortuszt - ám ha a beágyazódás mégis megtörtént, a magzat nem károsodik.

A szakorvos azt mondja: a sürgősségi fogamzásgátló tablettából egy évben maximum négyet szabad beszedni, és az semmiképpen sem használható rendszeres védekezésként. "Egy életben egyszer érdemes, szoktuk mondani, persze valójában ennél egy kicsit többször lehet alkalmazni" - mondta.

"A szer lényegében úgy működik, mint a hagyományos fogamzásgátló tabletták, csak a sürgősségi fogamzásgátló bevétele olyan, mintha egy darab ilyen tablettával egy egész hónapnyi adagot vennénk be" - magyarázta a nőgyógyász. Ennek megfelelően a pirula elég alaposan felborítja a hormonháztartást: előfordulhat, hogy a tabletta bevétele után a menstruáció rendszertelenné válik, és akár néhány hónap is eltelik, mire a vérzés teljesen rendeződik. Könnyen felborulhat a havi ciklus is.

A nőgyógyász tapasztalata szerint a fiatalok - akik sokkal többször élnek a lehetőséggel -, ha túl gyakran használják ezt a megoldást, sokat árthatnak a szervezetüknek. A szakorvos az esemény utáni tabletta mint "rendszeres hormonbomba" helyett sokkal inkább a hagyományos, 21 napos fogamzásgátló használatát ajánlja.

Nem kell azonnal az ügyeletre rohanni

A nőgyógyász szerint sokan nincsenek azzal tisztában, hogy ha valakinek sürgősségi tablettára van szüksége, akkor nem kell azonnal a gyógyszerért rohanni. "Egy-egy éjszakai ügyelet alatt átlagban három-négy alkalommal ébresztik fel a portást, a nővért és az ügyeletes orvost a bepánikolt, tablettát igénylők - nem beszélve az éjjeli ügyeletes patikákról, ahol szintén gyakoriak a kétségbeesett látogatók" - mondta.

"Az első 24 órában még nincs igazán különbség a szer hatásfokában, tehát teljesen felesleges a romantikus estét megszakítva, az éjszaka közepén az ügyeletre rohangálni" - mondta. - "Bőven elég, ha másnap reggel felkeressük a nőgyógyászunkat, a szakrendelőt vagy akár a háziorvosunkat."

"Ha a malőr netalántán péntek este történne és a hétvégén sem a nőgyógyászt, sem a szakrendelőt vagy a háziorvost nem tudjuk elérni, akkor bármelyik nőgyógyászati ügyeleten kaphatunk receptet az esemény utáni tabletta kiváltására" - tette hozzá. - "Gyakran előfordul az is, hogy egy kórház néhány gyógyszert jó előre kivált, így a nővér a recept felírása nélkül is el tudja látni 'a beteget', és ilyenkor még a patikust is megkíméljük."

Ha végképp nem sikerül receptet szereznünk, akkor felhívhatjuk a központi Sürgősségi Ambulancia számát - 30/303 0456 - ahol először rövid tájékoztatást kapunk a sürgősségi fogamzásgátlásról, majd az irányítószámot beütve megtudhatjuk a legközelebbi ambulancia címét. Az ambulancia munkatársai reggel nyolc és délután négy óra között személyesen is segítenek megoldást találni.

Megtudhatjuk tőlük például, hogy ha a sürgősségi gyógyszer bevétele után újra védekezés nélkül szeretkezik valaki, akkor az ellen természetesen már nem véd a bevett gyógyszer. Nem lehet a gyógyszert alkalmazni, ha valaki bizonyítottan terhes, persze ilyenkor nem is nagyon van értelme. Szintén fontos lehet, hogy ha a tabletták bevételét követően két órán belül hányás jelentkezik, meg kell ismételni az adagot, mert az valószínűleg nem szívódott még fel, ezért a tablettákat ajánlatos evés után bevenni.


Budapest területén ezek a sürgősségi ambulanciák kereshetők fel napi 24 órában:

Fővárosi Önkormányzat, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, 1106 Bp., Maglódi út 89-91.

HIETE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 1135 Bp., Szabolcs u. 33-35.

SOTE II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, 1082 Bp., Üllői út 78/a.

Szent Margit Kórház, 1032 Bp., Bécsi út 132.


Az abortuszvita itthon

Az abortuszról Magyarországon is éles disputa folyik. Kérdés, hogy a sürgősségi tabletta bevétele vajon terhességmegszakításnak vagy pedig a nem kívánt terhesség elleni védekezésnek tekinthető-e.

A radikális álláspontot képviselő Magzatvédő Társaság (MT) állásfoglalása szerint "a sürgősségi fogamzásgátlásként elnevezett, esemény utáni tabletta valójában nem fogamzásgátlás, lévén, hogy a természet-, azon belül az orvostudomány, a filozófia, az etika és a teológia tudományainak mai állása alapján leszögezhetjük, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában, vagyis a férfi és a női ivarsejt egyesülésével kezdődik".

"Amennyiben a fogamzásgátlás sikertelen, és a fogamzás bekövetkezik, úgy a várandós állapot elkerülésére - valójában megszakítására - irányuló bármely tettet már egy újonnan fogant személy élete ellen követik el" - fogalmaz a társaság.

Állítják: "egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy a sürgősségi fogamzásgátlás fogamzásgátlási eljárás, illetve szer lenne, hiszen a megtermékenyült petesejt beágyazódását gátolja meg, vagyis hatása kétséget kizáróan abortív, mivel a pirula a várandósságot szakítja meg". "Ebből következik" - szövik tovább a fonalat -, "hogy a gyártó-forgalmazó a tabletta elnevezésével és a reklámokban megadott információkkal a fogyasztókat tudatosan félrevezeti, és ezzel megsérti a fogyasztóvédelmi törvényt."

Az MT felhívja a figyelmet arra is, hogy "terhességmegszakítást hazánkban csak a magzati élet védelméről szóló törvény értelmében lehet végezni, tehát a sürgősségi fogamzásgátlás által várandósságának megszakítását kérő személy elmulasztja a beavatkozást megelőző, törvény által kötelezően előírt eljárást". "Ha ez egy hagyományos abortusz esetében fordul elő, azt illegális magzatelhajtásnak nevezik, és a törvény bünteti"- hangsúlyozza a társaság.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet ugyanakkor azt mondja, hogy miközben "az abortuszok számának csökkentésére az egyik leghatékonyabb eszköz a nem kívánatos terhességek megelőzése", "a testi, lelki vagy szociális válságban lévő nőtől a nem tervezett terhesség megtartása olyan aránytalan terhet jelentene, amelyet nem lehet tőle megkívánni".

"A magzatvédelmi törvény úgy határozta meg a nő válsághelyzetét, mint amely nem önmagában szolgál indokul a terhesség megszakításráa, hanem közvetett módon. E definíció szerint a nő súlyos válsághelyzete a magzat egészséges fejlődését veszélyeztető állapot, ezekben az esetekben a terhességmegszakítás indoka a magzat egészséges fejlődését fenyegető veszély" - hangsúlyozza a TASZ. - "A nő önrendelkezési jogához tartozik, hogy a törvényes feltételek fennállása esetén elvégezzék rajta a terhességmegszakítást. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a nő válsághelyzete ilyen törvényes indok."

"Bármilyen drága és nem szerencsés is ilyen tablettát bevenni, még mindig kevesebb lelki és anyagi következménnyel jár, mint egy nem kívánt terhesség vagy egy később bekövetkező abortusz" - csatlakozik a TASZ álláspontjához a Sürgősségi Ambulancia.