Rockiskola a határon

Vágólapra másolva!
A június 15-17. között, Nickelsdorfban megrendezendő Nova Rock több mint ötven fellépővel várja a metál és rock szerelmeseit.
Vágólapra másolva!

Az iskolaév vége felé minden bizonnyal feketélleni fog a magyar-osztrák határ, aki ugyanis nyáron is bőrdzsekiben és bakancsban jár, az nem hagyhatja ki Európa egyik legnagyobb metál- és rockfesztiválját.

Metallica, G N' R

A szervezők idén második alkalommal rendezik meg a fesztivált, a magyar határtól mintegy hét kilométerre fekvő Nickelsdorfban. Ez az első tipikusan osztrák falu, amelyen át kell haladnunk Bécs felé - a megszokott tájkép azonban valószínűleg kissé átalakul a találkozó három napjára. Ebben az évben sikerült egy újabb és vonzóbb helyszínt is találni a fesztiválnak - míg a tavalyi, első ünnepély képét még megzavarhatták a nagyfeszültségű áramtornyok és a szélgenerátorok, idén ennek nyoma sincs, ráadásul az új területről gyalog is könnyen bejuthatunk Nickelsdorfba. Az előadókról szólva, már az első fesztivál alkalmával is olyan együttesek szórakoztatták a közönséget, mint a Prodigy vagy a Nightwish, és a mezőny, ha lehet, mostanra csak még inkább megerősödött.

A fesztivál két húzóneve kétségkívül két rocktörténeti legenda, a Metallica és a Guns N' Roses, közülük az előbbi nyitja a találkozót az úgynevezett Kék Színpadon. A Metallica - ha esetleg ezt valaki már elfelejtette volna - azzal szerzett óriási népszerűséget még a nyolcvanas évek elején, hogy mintegy visszahozta a metál műfajt a földre: a korabeli elszállós zenekarokkal szemben ők voltak az elsők, akik úgy mertek beszélni, mint az utca embere. Emellett persze számos zenei újítást is vittek a műfajba, a gyors tempót és a hangerőt például nemcsak arra használták, hogy saját dühüket kifejezzék, de számaik kompozíciójának is erős alapot tudtak teremteni ezzel.

A debütáló album Kill 'Em All és az 1986-os Master of Puppets utáni lemezeiken a zenei szerkesztés még nagyobb hangsúlyt kapott, így a korábbi, elnyújtott felvételekkel szemben az ...And Justice for All tömörré szerkesztett dalait már a szélesebb közönség is könnyen megemésztette - a korong úgy került a toplisták első tíz helyezettje közé, hogy semmilyen rádióban nem játszották és az MTV-től is csak igen csekély publicitást kapott. A banda, miután a mainstream felé tolta a metált, tovább folytatta a kísérletezést: az 1996-os Load-dal az alternatív rockhoz közelítettek, a három évvel később kiadott S&M pedig a San Francisco-i Szimfonikus Zenekarral közös koncertjüket dokumentálta. Az énekes James Hetfield, pár évvel ezelőtti alkohol- és drogelvonója után, az együttes mostanában támad újra fel, reméljük, ezt a nickelsdorfi koncerten is sikerül bebizonyítaniuk.

A feltámadással kapcsolatban ugyanezt remélhetjük a nyolcvanas évek másik, nagy rockzenekarától, a Guns N' Roses-tól is: a rózsás banda ugyanis majdnem egy évtizednyi kihagyás után kezdett el újra koncertezni. A G N' R azzal robbant be a köztudatba annak idején, hogy a nyolcvanas évek szintipop világában kezdett el erőszakos rockzenét játszani - a műanyag zenék között üde színfolt volt a szexről, drogokról és nagyvárosi apátiáról sikoltozó rosszfiú, Axl Rose és "testvére", az állandóan cigarettázó, tetovált Slash. Amikor a fiúk rájöttek, hogy a közönség szereti, amit csinálnak, kénytelenek voltak a hobbizenekarból ambiciózus, profi bandává válni. Ehhez hozzátartozott az is, hogy repertoárjukban a zúzós darabok mellett megjelentek a tízperces, art rockos balladák is.

Lassú hanyatlásuk talán nem túlzás, hogy az 1992-ben színre lépő Nirvana miatt következett be, Kurt Cobain szakadt farmerja és vállról lecsúszó kardigánja mellett Axl Rose kendője és biciklis nadrágja egyszeriben már nem tűnt olyan menőnek. Az pedig szintén nem segítette a dolgukat, hogy Axl alkotói válságba került, és jó évtizedre eltűnt a nyilvánosság elől. 1996-ban a gitáros Slash ki is vált a zenekarból és szólókarrierbe kezdett, a frontember pedig ideiglenes formációkat alkotott, többek között Dave Navarróval és a Nine Inch Nailsből ismert Robin Finckkel, de lemezig egyik alkalommal sem jutottak el. Mindenesetre a rajongókban még él a kép a zenekar egykori nagyságáról, nekik már csak ezért is érdemes meghallgatni kedvenc bandájukat a június 17-i koncerten - főleg, ha a májusi, budapesti koncerten is meggyőző az együttes.

Motörhead, Placebo és a többiek

A programot rengeteg, a maga nemében korszakalkotó zenekar színesíti még. Első nap, a Metallicán kívül, a Kék Színpadon lép fel a speed metál és a thrash metál feltalálójaként számon tartott Motörhead is. A Lemmy Kilminster által vezetett zenekar elképesztően hangos, egyszerű és gyors zenéjével a punk motoros-bőrdzsekis ellenpontjaként jelentkezett még a hetvenes évek végén, de azóta is hatalmas energiával koncertezik. Őket az újjáalakult Alice In Chains követi, amely a Pearl Jam mellett a leghíresebb, még létező seattle-i grunge zenekar - a két banda tagjaiból egyébként közös formáció is született, Mad Season néven. A kemény vonal újabb képviselői között a Queens Of The Stone Age fellépése a legnagyobb dobás a Piros Színpadon, de a dallamosabb gitárzenék kedvelői sem fognak csalódni: nekik a manchesteri Elbow és az európai R.E.M.-ként is emlegetett, belga dEUS nyújt remek kikapcsolódást, és látható lesz a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, a jól táncolható, slágeres rockzenében utazó brit Hard-Fi is.

A második nap is nagy nevekkel várja a látogatókat, feltéve, hogy dobhártyánk bírja még a gyűrődést. Lelassult ütemeivel, kellemes trip-hop zenéjével kis pihenést nyújthat a fülnek, a fellépők közül eléggé kilógó Massive Attack. A pihenés nem tart azonban sokáig, hiszen a glam rock Nirvanájának tartott Placebo Sonic Youth-hoz és a Pixies-hez mérhetően, torzított gitárjai igencsak próbára teszik fülünket. A nálunk is sikerrel koncertező zenekar idén jelentette meg Meds címmel az ötödik albumát, vélhetően erről játsszák majd a legtöbb számot. A Kék Színpad programját színesíti még az amerikai Live is, amely a Secret Samadhi album keleties, kristályosabb dallamai után vette az irányt ismét a dübörgő rockzene felé, illetve az új-zélandi Datsuns, amely a klasszikus hard rock feltámasztásából vette ki a részét a maga módján. A másik színpad aznapi legnagyobb neve kétségkívül a dark és gothic zenék apostolának tartott, hosszú ideje tetszhalott Sisters of Mercy, amely másfél évtizeddel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendett itthon is.

A fesztivál zárónapja is kellemes meglepetéseket tartogat: a G N' R és három, az underground metál és az art rock határmezsgyéjén mozgó zenekar (Tool, Opeth, Anathema) mellett fellép a Metallica- és Faith No More-számok feldolgozásával elhíresült vonósnégyes, a finn Apocalyptica, valamint az elsősorban pofátlan szövegeivel és kihívó viselkedésével botrányossá vált Bloodhound Gang is. A mindenki számára ismert nagy nevek mellett ugyanúgy jelen lesznek régi, már-már elfeledett zenekarok (például a Die Krupps), mint a feltörekvő, új nemzedék képviselői (például a német Mia.).

A fesztiválnak méltó folytatása is akad Nova Rock Encore néven, amelyet június 28-án, Bécsben rendeznek meg, a kaliforniai metál három jeles képviselőjével: a Korn-nal, a Deftones-szal és a Soulfly-jal. A nyár egyébként is kedvez a metálrajongóknak, a Nova Rock után egy hónappal, a vizovicei Masters of Rock fesztiválon, többek között az Apocalyptica és a Helloween zenéjére őrjönghetnek, majd augusztusban jön a Wacken Open Air Festival, amelynek fellépői között a Motörhead mellett megtalálhatjuk például a Whitesnake-et is.

A nickelsdorfi helyszínre két-három óra alatt oda is érhetünk Budapestről, a legegyszerűbb, ha autóval vagy vonattal megyünk. Ha a MÁV-ot választjuk, a Déliből vagy a Keletiből indulva kell átszállnunk Győrben vagy Hegyeshalmon az EuRegio Bécsbe induló személyvonatára. A belépőjegyek megvásárlásával azonban jó lesz, ha sietünk, mert a napi jegyek még március végén, a magyarországi jegyeladás megkezdésével egy időben elfogytak, így mi már csak a jóval borsosabb árú, háromnapos bérlettel juthatunk be a fesztiválra.

Nova Rock 2006 - Pannonia Fields II, Nickelsdorf, június 15-17.
A háromnapos bérlet ára: 89 Euro, amely tartalmazza a kempingezést is.