A kísérlet folytatódik

Vágólapra másolva!
John Zorn és zenéje legalább olyan sokszínű, mint New York, ahol a zenész született: szólóprojektjei mellett számos, különféle stílusú zenekart vezetett már, rengeteg filmhez írt zenét, emellett érdeklődik a modern színház, képzőművészet és irodalom iránt is. Az avantgárd dzsessz koronázatlan királya most Magyarországra jön, hogy nálunk is előadja kedvenc saját művét, a Cobrát. A játékos darabnak május 21-én, a Művészetek Palotájában lehetünk szem- és fültanúi.
Vágólapra másolva!

Zorn 1953-ban született, már tízéves korában többféle hangszeren - zongorán, gitáron és furulyán - játszott. Zenei érdeklődése ezután nemhogy lankadt volna, de kamaszkorában (tizennégy évesen) már kortárs zenei darabok komponálásával is megpróbálkozott. Szaxofon és zeneszerzés szakokon tanulmányokat is folytatott a St. Louis-beli Webster College-on, érdeklődése itt - főként Anthony Braxton hatására - a free dzsessz felé fordult. A főiskolai évek után Manhattanben telepedett le, ahol kis lakásában rendszeresen tartott improvizációra épülő koncerteket, melyeken nemcsak hagyományos hangszereket, hanem különféle használati tárgyakat is bevetett. Egyéni zenéjének köszönhetően, hamarosan a New York-i kísérleti zenei színtér középpontjában találta magát.

Szélesebb körben a nyolcvanas évek közepén vált ismertté, amikor sikerült leszerződnie az Elektra-Nonesuch kiadóhoz. Az áttörést az 1985-ös The Big Gundown: John Zorn Plays The Music of Ennio Morricone című lemez hozta meg, amelyen, mint azt a címe is mutatja, Zorn sajátos értelmezésben adja elő a spagetti-westernek zeneszerzőjének fő műveit. A Morricone-zenéket hősünk főként japán dallamokkal és soul dzsesszel variálta, de más, ezektől teljesen eltérő stílusok is felbukkannak az albumon. Zorn egyébként maga is írt rengeteg filmzenét, ezekhez az olasz szerzőn kívül, a Warner-rajzfilmek komponistája, Carl Stalling szolgáltatta neki a legtöbb élményanyagot. Saját művei a Filmworks című sorozatban jelennek meg, most a tizennyolcadik ilyen lemezénél tart.

A néhány Morricone-feldolgozásban található japán vonalat Zorn azzal tágította, hogy néhány évig Japánban is élt, aminek során sok helyi zenésszel is dolgozott, köztük olyan, azóta már ismertté vált alternatív zenekarokkal, mint a Merzbow vagy a Melt Banana. Távol-keleti produkcióit egyébként Dekoboko Hajime néven adta ki, ideiglenes formációjának neve pedig Yamantaka Eye volt. Amerikában Zorn olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a gitárvirtuóz Bill Frisell és Derek Bailey, Trevor Dunn, Wayne Horvitz, vagy az olykor Tom Waitset is segítő, Marc Ribot. Közben - klasszikus zenei tevékenységét elismerve - egész kamara- és szimfonikus zenekarok is meghívták magukhoz játszani: a széles látóköréről híres, Tom Waitsszel egyébként szintén együttműködő, Kronos Quartet mellett például a New York-i Filharmonikusoktól és a Bajor Állami Operaháztól is kapott már felkérést.

Nem kevésbé sokszínűek a saját maga szervezte és vezette zenekarok sem. Közülük legismertebb talán a Masada nevű formáció, melynek tagjai Dave Douglas, Greg Cohen és Joey Baron voltak -, ha már az előbb megemlítettük, közülük az első kettő szintén játszott már együtt Tom Waitsszel. A Masada a Zorn egyik példaképe, Ornette Coleman által játszott dzsesszt keverte ősi zsidó dallamokkal, melynek eredményeként énekeskönyvbe illeszthető dalok fogantak. Hasonlóan különös zenei elegyet alkotott a Painkiller is, amely a free dzsessz mellé egy kis grindcore-t játszott - ennek megfelelően az utóbbi műfaj atyjának tartott, Napalm Death egyik énekese, Mitch Harris is csatlakozott Zornhoz. A hősünk által alapított együttesek palettáját színesíti még a dzsessz, rock és trash metál elegyét játszó, Naked City és az erősen kísérleti, Hemophiliac, amelyet a Faith No More-os Mike Pattonnal közösen hozott létre egy japán elektronika-istennő, Ikue Mori részvételével.

Zorn zeneszerzői tevékenysége mellett külön hangsúlyt fektet a kísérleti zenészek támogatására és műveik terjesztésére is: saját kiadója van Tzadik néven, emellett fő kezdeményezője volt a mára New York egyik legjelentősebb avantgárd klubjává vált, The Stone megnyitásának is. Saját munkásságán belül nem beszéltünk még az úgynevezett game piece-ekről, amit talán játékos darabnak lehetne fordítani. Ezen műveinek lényege, hogy más zenészek az általa megírt, kötött témákra improvizálnak, így találkozik az alkotó- és az előadóművészet. Ilyen jellegű korai darabjai mind valamilyen sportágról kapták nevüket, talán ezzel is utalva az improvizációk során az egyes hangszercsoportok között kialakult versenyre: a Pool (majdnem olyan, mint a biliárd), az Archery (íjászat) és a Lacrosse (kanadai labdajáték) mind a játékos darabok sorába tartoznak.

A Zorn által, saját művei közül legizgalmasabbnak tartott Cobra is ezeknek, az inkább csak zenei ötleteknek számító kompozícióknak a sorát gazdagítja. A darabban tizenkét zenész játszik, hangszertípusok szerint négy csoportban: külön szólalnak meg a billentyűs és az ütős hangszerek, illetve a gitárok és más húros hangszerek -, hogy a hangzás még egy kicsit bonyolódjék, a hagyományos instrumentumok között helyett kap egy laptop is. A muzsikusok ebben az esetben is egy előre megírt témára improvizálnak, de hogy ne legyen túl nagy kavalkád, a zenei folyamatot Zorn fogja össze azzal, hogy jelzi, mikor veheti át a témát egy másik hangszercsoport. A Cobra érdekessége, hogy bármelyik országban is játsszák, mindig helyi zenészekkel adják elő, így a vasárnapi koncerten például Szakcsi Lakatos Róbert ül majd az egyik zongora mögött. Zorn sokszor az adott kultúrához tartozó hangszereket is beépíti művébe, nálunk például a cimbalom és a hegedű kap helyet a zenekarban - előbbit Lukács Miklós, utóbbit Kovács Ferenc szólaltatja meg.

John Zorn: Cobra - Művészetek Palotája (IX., Komor Marcell u. 1.), május 21., 19.30. Jegyár: 1900-4900 Ft.

Apats Gábor