Partra vetett hajó

Vágólapra másolva!
A Custo nevű új szórakozóhely VIP partija inkább egy szűk baráti házibulira emlékeztetett, ahol néhány lelkes Cool Miners, Gaál Csaba "Boogie" és Varga Feri + Balássy Betty rajongó lézengett a színpad előtt.
Vágólapra másolva!

Bár a nyarak évről-évre szeszélyesebbek és a szúnyog is egyre több, mégsincs olyan esztendő, hogy valamelyik új szabadtéri szórakozóhely ne próbálná felvenni a versenyt a már bejáratottakkal Budapesten.

Az újakat azonban meg is kell találni. A hirdetések szerint a Custo például "igen könnyen megközelíthető" autóval, hévvel, hajóval, külön busszal, tehát mindenféle közlekedési eszközzel, ami a városban előfordul - ennek ellenére beletelik egy időbe, amíg megtaláljuk kocsival a kivilágítatlan ösvényt a benzinkút mögött. Ha nem vagyunk elég szemfülesek - mármint a második nekifutás után -, simán Csepelen kötünk ki.

A titkos bejárót felfedezve sikerül végül eljutnunk a parkolóig, ahol már elég nagy a tömeg - ebből aztán gondoljuk is, hogy biztosan rengetegen lesznek, hiszen még annyiféle módon érkezhetnek az emberek. A bejáratnál rögtön rájövünk, hogy ezen az estén mindenki - úgy cirka ötven ember - az autó mellett döntött.

Kornyadt pálmafák

A színpadon a Cool Miners énekese éppen Boogie-t szólítja színpadra, aki egy fergeteges rokendrollal próbálja lázba hozni mind a harminc embert a parketten.

A Custo különben kellemes hely, leszámítva a kornyadt pálmafákat (állítólag idén, nyáron a Balaton parton is lesznek!), amelyek azért a Lágymányosi híd lábánál elég viccesen hatnak. A hátteret a híd mellett a Művészetek Palotájának állandóan változó diszkófényei biztosítják. A bejáratnál rögtön egy hajó orrába ütközünk, és egyből felmerül, hogy vajon Custeau kapitányról nevezték-e el a helyet -, de azt másképp írják, így aztán ez rejtély marad.

Az egész szórakozóhely egy hatalmas fehér hajót formáz, a fedélzeten a színpaddal, a bárpult felett pedig három kémény jelzi, hogy valójában egy gőzösön vagyunk. Látunk még köteleket, hullámokat, és a dj-pultra szerelt rézharangot is. A tatban, azaz a hajó végében - ez a rész teljesen kihalt - kényelmes székeken lehet üldögélni és a Lágymányosi híd lámpái - amelyek leginkább egy felszállásra készülő űrhajóra emlékeztetnek - sejtelmesen világítanak.

Partra vetett hajó


A hajó mellett a designtól kicsit idegen fakunyhók állnak - leginkább egy svájci síparadicsomra emlékeztetnek -, amelyeknél félre lehet vonulni, ha valaki csendes magányra vágyik, bár erre most nincs igazán szükség, mivel a hozzánk legközelebbi ember is olyan távol van, hogy nem is látjuk.

A mosdókat elég bizalmatlanul közelítjük meg.

Mintha egy építkezési területre tévedtünk volna: optikailag náddal tuningolt bódék várják a vendégeket egy másik, kavicsokkal kirakott(!) színpadszerűség mögött; a belsejük azonban kifogástalan - legközelebb nem leszünk ilyen bátortalanok, ha ide kell jönnünk.

Összességében a legnagyobb hiányosság a tömeg. Még pár száz ember és egy színvonalas koncerteket ígérő, kellemes helyet találhatunk a világ, de legalábbis Budapest végén.

Miközben elhagyjuk a süllyedő hajót, még halljuk, ahogy a Cool Miners énekese kétségbeesetten keresi Bettyt.