Bakelitfüggők, figyelem!

Kétségkívül érdekes ötlet hangzóanyagokat látványként kiállítani, márpedig a Bakelit barázdák című kiállítás esetében nagyjából ez történik. A csillogó fekete lemezek szerelmesei ennek ellenére se maradjanak távol, hiszen egyrészt már csak vizuálisan is nagyszerű élmény a temérdek bakelit, másrészt persze ennél jóval komplexebb kiállításról van szó. A DJ Shurikenként ismert, Vályi Gábor egyedülálló gyűjteménye augusztus 20-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban.

A kamarakiállítás tulajdonképpen a Néprajzi Múzeum Műanyag című tárlatának részét képezi, amely a huszadik századi tömegkultúra eme nélkülözhetetlen anyagának felhasználási lehetőségeit térképezi fel. Bár a lemezeket a népnyelv bakelitlemeznek hívja, korántsem tartjuk ellentmondásosnak a két kiállítás párosítását, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a fekete korongok műanyag alapra készülnek. (A régebbi, nehezebb, ám törékenyebb lemezek készültek valóban bakelitből.)

Nemcsak formai, de ideológiai okból sincs mit csodálkozni azon, hogy a hanglemezek bekerültek a Műanyag kiállítás anyagába, hiszen a huszadik század meghatározó hanghordozóiank számítanak - sőt ez talán folytatódik a huszonegyedik században is. Míg a CD gyors elterjedése után a magnókazetta nagy mértékben visszaszorult, mondhatjuk, hogy a hagyományos hanglemez új virágkorát éli. A profi DJ-k mind erről dolgoznak, de nincs ez másként az igényesebb gyűjtőkkel sem, akik szerint a fekete korong biztosítja a legtökéletesebb hangzást -, illetve a jellegzetes recsegésre gondolva, fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez a hanghordozó adja vissza leghívebben az eredeti felvételt, ami pedig nem utolsó szempont egy vájtfülű hallgatónak.

Jól látjuk tehát, hogy elérkezett az idő, amikor a néprajz is magáévá teheti a bakelitet, akár, mint egy korszak jelképét is. Ha azonban a klasszikusabb, kitaposott úton közelítünk a kérdéshez, akkor is találhatunk kapcsolatot a néprajz és a hangrögzítés között, gondoljunk csak az ily módon végzett gyűjtőmunkára - egyébként erre maga a kiállítás is rámutat. Éppen itt az ideje tehát, hogy a Néprajzi Múzeumban lássunk egy átfogó gyűjteményt, amely fél évszázad hanglemezeit és az ehhez kapcsolódó tevékenységeket mutatja be az érdeklődőknek.

Vályi Gábor, azaz DJ Shuriken vállakozott arra, hogy egy időre megváljon lemezeitől, és a múzeum vitrinjeibe tegye azokat. Persze segítettek neki kollégái is, akik szép számmal adtak kölcsön érdekességeket és ritkaságokat: DJ Palotai például egy Gagarin űrrepülését dokumentáló lemezzel gazdagította a kiállítás anyagát, amely még Kádár Jánosné hagyatékából származik. Más kérdés, hogy ezt a felvételt sem hallhatjuk, legfeljebb csak egy papírra rögzítve olvashatjuk a lemez mellett a vitrinben - ez azonban cseppet sem zavaró, az arra fogékonyak e nélkül is beleszédülnek a bakelitek csodálatos világába.

A kiállítás anyagát egyetlen, párperces hangfelvétel színesíti: Vályi - jó érzékkel - nem egy, a nagyközönség számára talán unalmas kordokumentumot válaszott erre a célra, hanem egy olyan felvételt, amely ellenállhatatlan hangulatot biztosít, így talán azokat is sikerül becsalogatnia a kiállításra, akik egyébként nem érdeklődnek annyira a téma iránt. A kiválasztott lemezen egy külföldre utazott magyar fiú szerelmi vallomását hallhatjuk, aki a tengerentúlról, afféle megkapó újdonságként küldte hangját Magyarországra, itt maradt szerelmének. A kiállításra való ráhangolódást egyébként remekül segíti egy, a folyosón vetített bábfilm is - Daniel Kannegisser alkotása, a The Record Store, vagyis A lemezbolt.

Vályi kiállítása a lemezeket természetesen nem csak a partikultúra fetisizált tárgyaiként ábrázolja, hanem - mint azt a Bakelit barázdák alcíme, a Lemezek és gyűjtők is mutatja - a gyűjtőszenvedély egyik irányaként. Ily módon, jegyzetek, üzenetek formájában kirajzolódik a korongokhoz való személyes kötődés is, mely a tulajdonos számára, akár egy-egy élethelyzet szimbólumává is válhat. Ezenkívül, a minitárlat három gyűjtőt is bemutat, jelesül a magyar dzsessztörténet nagy kutatóját, Simon Géza Gábort, Lokl Attila lemezboltost és Palotai Zsoltot, azaz DJ Palotait, akinek a gagarinos felvétel és az utóbbi tizenöt év elektronikus tánczenei termése mellett, tekintélyes népzenei gyűjtemény is a birtokában van.

Ezenkívül kapunk egy merítést abból a korszakból is, amikor a lemez már a fogyasztói kultúra részévé vált, így ábrázolása is értelmezhető lett a nagyközönség számára. Az egyik, ilyen témájú vitrin a lemezt mint motívumot vizsgálja, itt olyan tárgyakkal - köztük Vályi fellépőpólóival - találkozhatunk, amelyeknek rajzolt vagy fotózott (tehát kétdimenziós) eleme a fekete korong. Ezután ismerkedhetünk meg a valós (értsd: magát a tárgyat, nem pedig a képét használó) díszítéssel, egy másik vitrin ugyanis iparművészek hanglemezből készített használati tárgyait mutatja be. Aki ott volt a West-Balkán karácsonyi bolhapiacán, annak bizonyára nem kerülte el a figyelmét a két, fél bakelitkorongból és egy varrott részből álló retikül, de - mint az a kiállításból kiderül - a lemezek felhasználási lehetősége gyakorlatilag végtelen: az egyszerű táltól kezdve, a szemüvegen át, a vécépapír-tartóig megtalálunk itt mindent.

Bakelit barázdák - Néprajzi Múzeum (V., Kossuth Lajos tér 12.), június 24-augusztus 20. Alap jegyár: ingyenestől 700 Ft-ig.

Apats Gábor