Vágólapra másolva!
Budapest főpolgármestere nyitotta meg az HBO Filmkarneválját a befüvesített Felvonulási téren. Első nap lévén lassan gyülekezett a nézősereg, de a kilenc órakor kezdődő magyar kultfilmet, a Kontrollt már több százan nézték a téren.
Vágólapra másolva!

Bár szeptember elsején kezdődik a csillagászati ősz, de az HBO nyárzárónak szánta Filmkarneválját. Az időjárás is nyarat jelzett ezen a napon, olyannyira, hogy simán lehetett a Felvonulási téri fűben ülve mozizni még este is.

A program délután egykor kezdődött, mintegy jelezve, hogy mennyire fontos egy ilyen esemény a fővárosnak, Budapest főpolgármestere indította a háromnapos eseményt. Ott volt Linda Jensen az HBO regionális központjának vezetője, az állatkert részéről pedig Zachár István kommunikációs vezető, és persze a megnyitó sztárja Carlos, a jobbára a fűben legelésző alpakka. Nem hiányozhattak a különböző mozihősök jelmezébe bújt statiszták sem: köztünk járt Superman, Sherlock Holmes, de még Drakula is.

Kettőkor aztán elkezdődött a mozizás a Felvonulási tér, Dózsa György út és Műcsarnok közötti befüvesített részén. Az egyik műsorvezető, a mindig elegáns Kautzky Armand útravalóval is ellátta a közönséget a filmek előtt, sőt jó néhány érdekes tényt is közölt az HBO-ról.

A kettőkor kezdődő Jéghercegnő című ifjúsági romantikust, és azt követő dán ifjúsági misztikust még csak jó húszan-harmincan nézték a pázsiton. Ők azonban kiváló képminőségben láthatták a műsort egy negyvennégy négyzetméteres kivetítőn. A fél hatkor kezdődő Rocky Horror Picture Show alatt azért már kezdett gyülekezni a nép.

Antal Nimród metróban játszódó kultfilmjét pedig már több százan izgulták, röhögték, filozofálták végig a helyszínen. Innentől a pattogatott kukorica árusnak sem jutott pihenő. A Kontroll után persze oszlani kezdett a tömeg, mert jó páran buliba, mások haza oldalogtak, ennek ellenére még háromig tartott a mozi a téren.

Szombat reggel aztán családokkal, babakocsikkal telt meg a rét. Nem is csoda, hiszen tizennégy óráig rajz-, gyermek és ifjúsági filmek sorjáznak a kivetítőn. A második nap nagy dobása a Guiness rekordot jelentő popcornnal tele vödör lesz, melyből a délután folyamán lehet fogyasztani. Mégis jobb érzés világrekord kukoricát pattogtatni, mondjuk a Kicsi Kocsi alatt.

(x)